Az előszóban leírt tények ismeretében talán nem annyira meglepő, hogy az utóbbi célnak a mostani szombati kiruccanásunk is tökéletesen teljesítette. És hogy a csapatszellemet mennyire erősítette? Olvassátok végig a cikket, kedves barátaim, és meglátjátok.

 

 

Nem tudom hogyan vagytok vele, kedves olvasók, de én mindig is az "aki az állatot szereti, rossz ember nem lehet"-féle elvet követtem. Valószínűleg éppen ezért fogadtam nagy lelkesedéssel (és megkönnyebbüléssel; már attól féltem, hogy zümmögő falloszokat fogunk nézni a Hungaroringen) Alex Menrich azon javaslatát, hogy egy kis közösségi kirándulás formájában látogassunk el az újonnan megnyílt UniverZoo-hoz, amely röviden, tömören nem más, mint egy állatok és emberek közti egészséges egyensúlyt javítani és tanítani kívánó élménypark.

Szóval, hétvégi programunk pont ugyanúgy indult, mint bármely másik: találkozó a megbeszélt időpontban, a már jól ismert Survivors' Community Centernél, majd irány a célpont felé. Utunkat jelentősen felgyorsította az az apróság, hogy a cég rendszeresen, óránként indít ingyenes buszokat a komplexumhoz minden nap. Jó kezdet! Maga az út meglepően rövid volt, pláne annak fényében, hogy a korábban említett Magyar Nagydíj miatt elég nagy torlódásokkal riogatták a jónépet.

 

 

Érkezésünkkor fantasztikus látvány fogadott minket, amelyet az erősen párás levegő, enyhén sárgás színű szűrt fény ráadásul kissé álomszerűvé tett. Nem hittem volna, hogy egy alapvetően szögletes épület ennyire bele tud simulni a környezetbe, ennyire organikus hatást tud kelteni; le a kalappal a tervezők, kivitelezők előtt! Gyönyörűen kialakított park, tavak, különböző állatok által benépesített karámok, futtatók (!); mindezek tökéletes összhangban egymással. 

A beígért programok kezdetéig volt még körülbelül fél óra, ezért az épület gyors feltérképezése mellett döntöttek a Túlélők. Itt-ott ugyan még látszott néhány befejezetlen részlet, de az összkép már így is nagyon szépen kezd összeállni. Van itt minden, ami (állati) szem szájnak ingere: állatkórház, patika, hatalmas választékkal rendelkező üzletek, étterem, monstre konferenciaterem, egyéb állatbarát szolgáltatások hada… három szint (Víz, Föld, Ég), ami a szórakoztatás mellett a növény- és állatvilág bemutatását szolgálja!

Kifogytunk az időből, rohanás ki a pályára! Mi sajnos csak egy délután erejéig voltunk fent, azonban az általunk megtekintett programok így is bőven megelégedésünkre szolgáltak: Kutya frizbi, hagyományőrző csikós és íjászati bemutató, Baranta névre hallgató harcművészet demonstrációja, népzene, kézművességi programok, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

 

 

Most írhatnék több oldalas beszámolókat róluk, helyette inkább feltennék nektek 'néhány' kérdést, kedves olvasók! Tudjátok milyen kellemes érzés tölti el az egyént, látván az ember és állat közötti pozitív kapcsolatot? Amikor egy ló, egy kutya csupán néhány apró gesztus alapján rögtön tudja mit kell tennie? Amikor olyan mértékben megbíznak gazdájukban/mesterükben, hogy szinte bármilyen cselekedetet képesek végrehajtani, bármilyen pózt képesek felvenni? Egy több száz kilós állat, amely, ha akarná, képes lenne porrá zúzni az ember csontjait, teljes nyugalommal visz körbe egy néhány éves kislányt. Kíváncsi vagyok, hol tartanánk most csendes társaink segítsége vagy akár barátsága nélkül?

 

Emberek és állatok közötti harmónia… Ezt akarja propagálni ez a komplexum? Egy hívőt már biztosan szerzett.

Jó volt látni társaim arcán az önfeledt mosolyt, ahogy a szalmabálákon, padokon üldögélve átbeszéltük a Túlélők Közösségének kisebb-nagyobb projektjeit, természetesen egy fantasztikus népzenei műsor kíséretében (Liszt Ferenc 2. Magyar Rapszódiájának feldolgozásától teljesen elérzékenyültem).

 

 

A lilás félhomály jelezte, hogy a felhőtlen szórakozás ideje lassan a végéhez közeledik. Kissé szürreális élmény volt visszautazni az utolsó busszal a kihalt M3-as autópályán egy gyönyörű naplemente kíséretében; szívem szerint megállítottam volna néhány órára az időt.

Most írhatnám, hogy az állomáson való megérkezésünkkel véget is ért a mai mesénk, és egy rossz szavam nem lehetne: tartalmas, szórakoztató nap volt, fantasztikus helyen, számomra kedves barátok társaságában. 

Hál' Istennek a spontaneitásért! Miért nem ugrunk vissza egy rövid időre a Community Centerbe átbeszélni és megünnepelni a mai nap eseményeit? Úgyis látszott mindenkin, hogy még eszük ágában sincs hazamenni. Az iménti kérdést egyébként senki nem tette fel, csak egyszerűen mindannyian éreztük, hogy így kell lennie. Látjátok, ilyen egy igazi közösség! Szavak nélkül is megértjük egymást.

Csoportunk kétfelé szakadt: a Bravo csapat ment beszerezni a megfelelő felszereléseket (lásd: étel, ital), míg Alpha csapat a helyszín biztosításáért felelt. Mondani sem kell, mindkét fél sikeresen teljesítette küldetését. 

Ami pedig ezek után következett? Sajnos a megbeszélt dolgok részben Top-Secret léte, valamint bizonyos típusú italok memóriaromboló hatásának köszönhetően, nem áll módomban megosztani veletek a részleteket. Maradjunk annyiban, hogy voltak bőven könnyek, nevetés és egyéb indulatok, mint egy igazi családban. Mert egy családban sem mindig a tökéletes boldogság honol. Nem mindig értünk egyet százszázalékosan egymással. Mi is követünk el hibákat. 

Ugyanakkor mi megoldjuk ezeket a problémákat, segítünk egymásnak, a különböző, általunk hordott maszkok ellenére is csapattársaink iránti szeretetünk vezérel minket. 

Ez a családunk, ők a csapattársaim, mi vagyunk a Túlélők Közössége.

 

 

 

 

U.i.: Ezúton szeretném megköszönni Alex- illetve Roxie Menrichnek a vendéglátást, Menrich Monsternek, konzolcowboynak, Rukinak, Manboynak pedig a roppant kellemes társaságot!