A mára méltán elfeledett A kukorica gyermekei 3. című horrorfilmben kapott egy kis szerepet, de annyira kicsit, hogy szövege nem is volt, csak sikoltoznia kellett, aztán a karakter már meg is halt. Mind a sikoly, mind a korai elhalálozás ma is rossz emlékeket idéz fel Charlize-ban. - Anyukámnak eldicsekedtem, hogy megkaptam életem első filmszerepét, aztán már az előzetesnél kiderült, hogy a sikolyomat utószinkronizálták - meséli a színésznő. Folyt. köv.
- Arra kellett gondolnom, hogy jól nézünk ki, még erre sem vagyok elég jó. Ami legalább ennyire kínos volt: ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenki a saját fekete ruhájában jöjjön a forgatásra, mert még ruhára sem akartak költeni. Akkoriban egyik napról a másikra éltem, de beruháztam egy gyönyörű fekete Puma cipőbe. Aztán amikor a forgatáson meghaltam, tetőtől talpig leöntöttek művérrel, és ettől persze a vadiúj cipőmnek annyi volt.
Charlize Theront hamarosan gonosz királynőként láthatjuk viszont a Hófehér és a vadászban, amely a híres Grimm-mese akciódús újraértelmezése. /Uip-Duna/
![]() |
![]() |