Muppets, A Film - Premier előtti kritika

Manapság dívik a retro, régi klasszikusok felidézése a filmvásznon. Az ilyen „nosztalgiakoncertek” egyik mintapéldánya a The Expandebles vagy most a Muppets, a film.

Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy Breki zöldre gyepál egy kisebb üzbég hadsereget, vagy Miss Röfi lekaratéz néhány rosszarcú fegyverkereskedőt, megnyugtatok mindenkit: Jim Henson figurái még ötven év után is ugyanannyira viccesek és bájosak, mint egykor. A kérdés csupán az, hogy a mai generáció elég szórakoztatónak találja e a CGI animációk világában fennmaradni próbáló bábfigurákat?

A Muppetek dicső korszakának bealkonyodott. Mindenki szétszéledt a világban, és önálló karrierjét kezdte építgetni. Miss Röfi egy jól menő divatlap egyik szerkesztője, Gonzó jól menő cégvezér, Topi Maci pedig régi sikereiből próbál megélni. Azonban egy galád üzletember, Stekszes Steksz (Chris Cooper) megpróbálja lerombolni a Muppet Színházat, hogy annak helyéről olajat nyerhessen ki. Az egykori sztárok legnagyobb rajongója Walter, bátyja Gary (Jason Segel) és annak barátnője Mary (Amy Adams) segítségével azonban megpróbálja összeverbuválni a régi társulatot, hogy megmentsék a színházat a pusztulástól.

Gyerekkorom meghatározó figurái voltak a Muppetek. Szerettem a kissé harsány, de bájos és vicces figuráikat, csetlés botlásaikat, még úgyis, hogy vicceik egy részét nem értettem. Nagy valószínűséggel így lehetett ezzel Jason Segel is, aki részben a film forgatókönyvéért is felel. Az Így jártam anyátokkal sztárja a pár évvel ezelőtti Felkoppintva szkriptjével már kellemes meglepetéseket okozott humorával és ezt ezúttal még ügyesebben sikerült megismételnie - persze az obszcenitást mellőzve. A Muppetek olyanok, mint eddig is: viccesek és flúgosak. A sztori Disney filmhez mérten habos-babos és megvan benne minden, ami ilyenkor kell: mérhetetlen optimizmus, dalbetétek, Amy Adams. Emellett viszont nem nélkülözi az öniróniát se. A szereplők nem egyszer finoman kikacsintanak a nézőre - így könnyebb elfogadni, hogy Segel testvére egy báb - de a szokásos filmes utalások sem hiányoznak, mint ahogy a Muppet filmekre jellemző, apró szerepekben feltűnő sztárok sem.

Azonban ahogy az a sok szereplőket mozgató filmeknél megszokott - gondoljunk csak az X-Men univerzumra, vagy a Simpson családra - itt sem jut minden figurának kellő játékidő, van aki csak felvillan, hogy „Hé, én is itt vagyok ám!". Ez az ember szereplőkre is rányomja a bélyeget. Segel és Adams jelenléte sokszor csak azért tűnik fel, mert bevágnak róluk egy vágóképet (kapcsolatuk válsága is kissé erőltetett), Chris Cooper is valamivel kevesebbet szerepel gonoszként - ráadásul néha olyan érzésem támadt, mintha a színész túl komolyan venné a szerepét, de rövidke „dala" nyomban eloszlatta bennem ezt a kételyt. A helyzet hasonló a Muppetekkel is: a legtöbbet természetesen Breki, Miss Röfi és Topi Maci szerepelnek, mint „húzónevek", de a többiek jócskán háttérbe szorulnak. Ez különösen Gonzora igaz, akit miután sikerült visszacsábítani, alig szerepelt valamit. Ami pedig a humort illeti, nyílván sokan lesznek, akiknek bejön és lesz aki, túlságosan gyermetegnek tartja. Én mindenesetre végig mosolyogtam a filmet, még úgyis, hogy a vége felé már kissé vontatottnak éreztem az egészet.

Mindettől függetlenül a Muppets egy kellemes nosztalgia mozi, ami ezúttal nem akcióhősöket hoz vissza a vásznakra, hanem gyerekkorunk mesehőseit, és Stalloneékhoz hasonlóan Brekiék sem hazudtolják meg önmagukat. És ahogy az írás elején feszegettem, vajon eljutnak a Muppetek ebben a modern korban az emberekhez? Ez már csak a közönségen múlik, de én drukkolok nekik, hogy visszatérésük sikeres legyen.