A Resident Evil 5 demo már végigsöpört a világon. Emberek játszották véres szemmel napokon át és még játsszák ma is a kb. 20 percnyi gameplay-ből álló kis csemegét. Mindezt az Xbox 360 nevű remek kis masinának köszönhetően. De mi van azokkal, akiknek nincs ilyen kis csodadoboza? Kérdezik most valószínűleg sokan. Nos, mi erre a kérdésre is megtaláltuk a választ.
Amióta egyre több információt, képet, videót kapunk kedvenc játékunk folytatásáról, újra és újra felmerül közösségünk nem egy tagjában, hogy talán be kéne fektetni egy Xbox 360-ba. De persze ez nem olyan egyszerű, mint leugrani a sarki boltba és venni egy kiló kenyeret. Egy 360 már komolyabb beruházás. Talán van olyan, aki emiatt úgy gondolja, hogy nem örülhet majd együtt a többiekkel a játék márciusi megjelenésekor. De hát egy igazi fan ugye nem engedheti meg magának, hogy kihagyja kedvenc játéka folytatását. És persze mi sem hagyjuk, hogy ez így legyen.
Pont emiatt idén a Microsoft és az Überkonzol jóvoltából egy igen különleges nyereményjátékkal szeretnénk kedveskedni Közösségünk Túlélőinek. Talán már kitaláltátok, hogy miről van szó, de én azért kimondom. Idén karácsonykor a Jézuska egy Xbox 360-al, valamint egy Resident Evil 5-tel látogat meg minket. Azonban a jószívű ajándékosztogatónak ezzel kapcsolatban volt egy kikötése. Nevezetesen az, hogy ezen ajándékot csak egy igazi Túlélő kaphatja meg. És, hogy ki számít igazi Túlélőnek? Nos lássuk csak:
Egy vérbeli közösségi tag rendszeresen olvassa az oldalon megjelenő cikkeket, és kommenteket fűz hozzájuk, valamint a fórumon is naponta megfordul és megosztja tapasztalatait a kollegáival. Ebből kiindulva a játékban való részvétel feltétele, hogy az adott pályázónak az elbírálás napján, ami egyben a beküldési határidő is, a fórum hozzászólásainak valamint a cikk kommentjeinek összege meghaladja az 50-et.
Valamint ne felejtkezzünk el arról sem, hogy egy igazi RE fan ismeri a játék teljes történetét, kívülről fújja az abban szereplők neveit, valamint mindent tud róluk. Ezt pedig azzal tudja leginkább bizonyítani, ha az alábbi kis irományban, mely a játék első 4 részének történéseit foglalja össze dióhéjban, helyesen tölti ki az üresen maradt részeket, majd a megfejtést elküldi nekünk.
És végül, de nem utolsó sorban pár szót a szabályokról. A játékban idén sem vehetnek részt a szerkesztőségi tagok. Emellett érdemes odafigyelni a beküldési határidőre is, ami
december 21 24:00. Eddigre kell megérkeznie a megfejtésnek a nyeremenyjatek2008[kukac]residentevil.hu e-mail cimre. Valamint ekkora kell meglennie a szükséges 50 hozzászólásnak. A játékra mindenki csak egy megfejtéssel pályázhat, tehát jól gondoljátok meg mit küldötök el. Emellett a megfejtést lehetőleg az alábbi séma szerint készítsétek el.
pl.:
Nickneved:
Teljes neved:
a) 2008
b) gumimaci
c) Szép Márton
stb.
Ha így külditek el nagyban segítitek a megfejtések feldolgozását, és hamarabb hirdethetünk majd eredményt is, valamint nagyon figyeljetek oda arra is, hogy az olyan helyeken ahol nevek hiányoznak az illető teljes nevét írjátok be. Ha csak a kereszt vagy vezetéknév szerepel, akkor sajnos nem tudjuk helyesnek elfogadni a kérdésre adott választ.
A játék győztese az Xbox-ot még karácsony előtt átveheti, a Resident Evil 5-öt pedig előre láthatólag a megjelenés napján kapja majd kézhez, de még az sincs kizárva, hogy még hamarabb.
Nos Túlélők, akkor harcra fel. Mindenkinek jó játékot, és figyelmes olvasást kívánok! Hajrá!
UPDATE: feltöltöttem egy .doc fájlt is, ha valaki szeretné egyben látni az irományát, vagy kényelmesebb az olvasás és szerkesztés ebben a formában akkor használja a fájlt hozzá, a megfejtéseket továbbra is e-mailben a nyers szöveg nélkül kérjük beküldeni a fenntiek alapján.
|
2008-12-19 15:59:49 | #71
|
  |
Igazad van, csak már alig bírom kivárni ezt a 2 napot :D
|
|
2008-12-19 15:55:34 | #70
|
  |
Én is gondoltam,hogy megkérdezem,de kibírom hétfőig így elvetettem ezt az ötletet.
Hétfőn akkor úgyis minden kiderül.
Aki a Resit szereti, rossz ember nem lehet.
|
|
2008-12-19 15:44:07 | #69
|
  |
Azt nem lehet elárulni h ezek közzül kb. hány jó megfejtő van? :P
|
|
2008-12-19 11:27:07 | #68
|
  |
Rövid összegzés: eddig összesen valamivel több mint 50 megfejtés érkezett, eredményhirdetés hétfőn.
Join The Winners!
|
|
2008-12-18 23:53:14 | #67
|
  |
Jaja pozitív hozzáállás :D
Úgy is én nyerek semmi esélyetek:D
Anno már én is nyertem tombolán, igaz az megvolt bundázva :D
|
|
2008-12-17 18:08:09 | #66
|
  |
Mikor hirdetik az eredményt?
One shot.One kill.No exceptions.
RE4 PS2 TRÜKK
A későbbi elgiante küzdelem helyén a varjak közé dobj villanógránátot^^ megéri!
|
|
2008-12-17 18:00:46 | #65
|
  |
óóóóó istenem ilyen hüly nem lehetek és elküldtem csak a válaszokat^^ újraírom!
One shot.One kill.No exceptions.
RE4 PS2 TRÜKK
A későbbi elgiante küzdelem helyén a varjak közé dobj villanógránátot^^ megéri!
|
|
2008-12-17 17:08:58 | #64
|
  |
Jól hangzik ez a nyeremény játék de már vagy 300-at végignyomtam és eddig csak egy x360-at nyertem Legendary- játékkal meg egy Gaming Chairrel. Meg hogy változtathatok nevet? Új nevem {A.o.G.}Kaszá$!
One shot.One kill.No exceptions.
RE4 PS2 TRÜKK
A későbbi elgiante küzdelem helyén a varjak közé dobj villanógránátot^^ megéri!
|
|
2008-12-17 14:21:34 | #63
|
  |
Én Optimista vagyok.. Tuti megnyerem. :) Egyszer vettem már részt X360 nyereményjátékon, de nem én kaptam meg a masinát, pedig régóta szeretnék 1-et. Itt az idő, hogy nyerjek valamit az életben. Úgy érzem, elhozom a cuccot. :D
|
|
2008-12-17 13:06:20 | #62
|
  |
Én asszem nagyon régen PEsti Est Juniorban még általános 6.ban egy legot.

|
|
2008-12-17 01:13:47 | #61
|
  |
Ha ez bíztat titeket egyszer nyertem tombolán. Na de láttátok volna az arcomat. Pfff...fura de sohasem felejtem el azt a napot. Akkor 5 amerikai kiadású képregényt nyertem. :)

|
|
2008-12-16 22:03:28 | #60
|
  |
Na gyerünk már emberek: Elég ebből az "én megpróbáltam, de úgysem nyerek semmit" hozzáállásból. Ha ennyit mondjátok a végén még így lesz, és senki nem küld helyes megfejtést, és akkor tényleg senki nem nyer. Így kénytelenek leszünk odaajándékozni az afrikai gyerekeknek, akik mikor meglátják, hogy fekete őslakosokat kell gyilkolászni a RE5-ben, szétverik a boxot és egy nagy ünnep keretei között elégetik...
Ezt akarjátok? Ugye nem, hát akkor meg egy kicsit több önbizalmat és akarjatok nyerni! Hajrá!;)
Xbox Gamercards
|
|
2008-12-16 21:51:10 | #59
|
  |
Én ia részt veszek a játékban, de tudom, hogy ugysem fogok semmit sem nyerni... De legalább megpróbálom...xD
Resident Evil 4 fan! Techno/Hard techno/NGOHT/Electro/Rap fan! Bob Sinclar fan! Sean Paul fan! Linkin Park fan! South Park fan! Dr. House ultimate fan! PC Games fan!
|
|
2008-12-16 18:12:08 | #58
|
  |
Hát jó persze nekem is hasonló hozzáállásom van. Főleg, hogy kezd az xboxom nem működni :D De nem sok esélyt látok arra, hogy pont én. De hát ez van azért meg kell próbálni.

|
|
2008-12-16 17:58:03 | #57
|
  |
Rewmac: Akkor talán pont itt az idő!:)
Régen én is sokáig nem nyertem semmit, és elkönyveltem, hogy én sosem nyerek ilyen "marhaságokon", aztán, ahogy többet próbálkoztam, a lottó ötös ugyan nem jött be, de például kényszer is nyertem mozijegyet. Ha nem lennék szerkesztőségi tag, és főleg nem én írtam volna a feladványt, már jómagam is bőszen dolgoznék a megoldáson!:P
Xbox Gamercards
|
|
2008-12-16 17:39:01 | #56
|
  |
A remény hal meg utoljára. :)
Még neked is lehet szerencséd.
Aki a Resit szereti, rossz ember nem lehet.
|
|
2008-12-16 17:10:09 | #55
|
  |
Indulok rajta, bár úgysem nyerem meg. Sosem nyertem még semmilyen nyereményjátékon :D

|
|
2008-12-16 16:53:06 | #54
|
  |
Egyetértek, na jó, talán már csak egy FullHD TV a nagyobb élmény miatt, de nem vagyok nagyravágyó:P
|
|
2008-12-15 19:29:50 | #53
|
  |
Pláne karácsonyra. :)

|
|
2008-12-15 17:25:23 | #52
|
  |
Egy 360 és egy Resi 5...hát van ennél szebb ajándék? :D
|
|
2008-12-15 16:20:36 | #51
|
  |
Nekem is ezt irta tegnap,de még egypárszor megpróbáltam és elküldte.
A szerencse nem véletlen!!!
|
|
2008-12-15 15:47:23 | #50
|
  |
Helló.
Tegnap írtam egy e-mailt, de azt írta vissza, hogy:
I'm sorry to have to inform you that your message could not
be delivered to one or more recipients. It's attached below.
|
|
2008-12-15 14:50:05 | #49
|
  |
Nah, már több mint 30 megfejtés jött, belenéztem. Érdekes, hogy van egy pont amit többen is elrontottak, hmm... szerintem tuti, hogy csak figyelmetlenségből...
Join The Winners!
|
|
2008-12-15 13:27:27 | #48
|
  |
Ez azért elég korrekt ajánlat egy XBOX-ért.
A szerencse nem véletlen!!!
|
|
2008-12-15 13:27:23 | #47
|
  |
Én a nagyon nem aktív tagok közé tartozom, csak szemmel kisérem az eseményeket :DD
Megnéztem a kérdéseket, nagyon jók lettek.
Bár néhány névnél már kicsit turkálni kellet az emlékeimben.
|