Minden COG tag elmond egy történetet

Mikor annak idején a Gears Of War első részében Leon barátommal együtt próbáltuk megtalálni a sötét zugokban rejtőző COG tageket eszembe sem jutott, hogy egyszer talán majd élőben is ezt fogom tenni, csak épp nem vérszomjas Locust-ok kereszttüzében. De vasárnap megtanultam, hogy van amire nem lehet előre felkészülni...…

Ha a vasárnapi kis kincskeresésemnek azonnal a közepébe vágnék, sok érdekes részletet kellene kihagynom, ami kis kalandomat még izgalmasabbá tette. Ezért ehelyett kezdjük inkább egy kis ismeretterjesztéssel.

Mint azt mindenki tudja gyakorlatilag küszöbön a Gears Of War 2 megjelenése. Minden konzolbolt címoldalon kínálja katalógusaiban a játék előrendelését, valamint ez esetben apró kis ajándékokkal kecsegtetnek, mint mondjuk egy mutatós poszter vagy épp egy különleges póló. Ennek ellenére a játék kiadójának marketingesei úgy vélték lehet ezt még fokozni. Néhány hete ugyanis valódi COG tag-ek kezdtek el feltűnni a világ legkülönbözőbb pontjain.

Amennyiben valaki kihagyta volna a game első részét, itt tennék egy rövid kitérőt azzal kapcsolatban, hogy mi is az a COG tag. Nos, nem kell aggódni nem valami ördögi masináról, vagy épp szörny belsőségről van szó. A COG tag napjaink dögcédulájának jövőbeni megfelelője. Csak éppen a Gears Of War világában a föld alól előtörő szörnyekkel ádáz harcot vívó katonák már nem kis fémlapokat, hanem tenyérnyi „vaskarikákat" hordanak a nyakukban. A játék első részében 30 ilyet kellett összegyűjtetnünk miközben a véráztatta csatamezőket jártuk.

A valódi COG tag-ek teljesen úgy néznek ki, mint játékbeli megfelelőik és jelenleg mindössze 30 db tűnt fel a világ különböző pontjain. Sőt még egy kódot is tartalmaznak. Ha ezt begépelhetjük a www.gearsofwar.com/lastday oldalon, akkor a játékhoz kapcsolódó speciális tartalmak nyílnak meg az fanok nagy örömére, ami a kód egyszeri beírása után már mindenki számára elérhető. Ez eddig még nem is lenne több egy nagyon jó ötletnél, hiszen a nagyobb játékok mint mondjuk a GTA 4 előtt is történt hasonló, csak akkor „hiden package"-eket küldözgettek szerte a nagyvilágba. A COG tag-ek azonban nem postán jutnak el kisorsolt szerencsésekhez, hanem a különböző országokban egyszerűen eldugják őket.
Ezután a tag koordinátáit felrakják a hivatalos oldalra és máris indulhat a hajsza. Izgalmasan hangzik nem? Nos, az én történetem ott kezdődik, amikor kiderült, hogy az egyik pozíciója épp Budapest mellet van...

Tipikus vasárnap délután volt. Elhelyezkedtem a gép előtt, hogy Forumozzak kicsit, és örömmel konstatáltam, hogy már egyre nagyobb késztetést érzek erre, tehát elkezdtem visszailleszkedni. A biztonság kedvéért azért felléptem MSN-re is, hátha valaki ott szeretne értekezni velem valami fontos dologról. Talán megérzés volt, talán megszokás, de bejött.
Pár perc múlva máris írt egy GOW rajongó spanom, aki épp nagyon izgatott volt és mindenképp azt akarta tudni, hogy hajlandó lennék e bemenni Pestre. Nem igazán tudtam hová tenni a dolgot, őt ismerve tudtam, hogy fanatikus játékos így nem zártam ki annak sem a lehetőségét, hogy valaki látott egy Gears Of War 2-es posztert a városban, és azt kellene valamilyen módon megszereznem neki. Ezért addig kíváncsiskodtam, hogy minek is kéne odamennem, amíg mesélni nem kezdett.

És igen, ez volt az a pont mikor kiderült, hogy állítólag van egy COG tag kis hazánkban méghozzá nem is olyan messze, Budapest határában. Megtalálásához egy műholdas kép, és egy térkép állt rendelkezésre, amit a COG tag koordinátáinak segítségével hoztunk össze. Ennél a pontnál már engem is kimondottan felcsigázott a dolog, így el is kezdtem telefonálni, hogy mihamarabb rávegyem valamelyik barátom egy kis autókázásra. Az ilyen térképeken ugyanis ránézésre igen könnyű eligazodni, a valóságban azonban már közel sem olyan egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy a műholdkép szerint egy főúton kellett lennie a kis rosszaságnak, a semmi közepén.
Miközben én telefonálgattam az ismerősöm további infók után kutatott, de hiába találtam autót nem jutottunk pontosabb adatokhoz. De ennél a pontnál már nem volt visszaút. Kinyomtattam a térképet, a műholdas képről pedig készítettem a telefonommal egy fotót, fekete fehérben nem lett volna értelme kinyomtatni. Gyors telefonszámcsere az informátorommal, és már indultam is a kapuhoz.

Ricsi barátom pontos volt, mint mindig. Őt is nagyon felcsigázta a „kincskeresés" ötlete, annak ellenére, hogy fogalma sincs arról, hogy mi az a Gears Of War, viszont kisebb korában imádta a kalózos könyveket, amikben a főhősök elszántan kutatták a hatalmas gazdagságot ígérő kincseket.
Így mindketten lelkesen vágtunk neki az útnak, és egy gyors tankolást követően el is kezdődött a keresés. Már eleve problémánk volt a hely megtalálásával is, ugyanis sem az utcanevek, sem a műholdkép nem volt ismerős. Jó háromnegyed órát bolyongtunk mindenféle utakon mire kiderült, hogy a hely kétség kívül a Budapest határában fekvő szoborpark mellett van.
Ricsi barátommal leparkoltunk a hatalmas park mellett, miközben magamban azon imádkoztam, hogy nehogy bent legyen ugyanis a beugróra nem volt nálam keret. Az egyetlen ami bíztatott, hogy a műholdkép szerint az objektumon kívül volt, amiért jöttünk. Felmértük a terepet majd nekiláttunk a keresésnek ott ahol a tag-et sejtettük.

Először a leggyanúsabb helyet céloztuk meg. Egyből a park mellett egy hatalmas gazzal benőtt terület. Elvileg ideális bármit eldugni. Az emberek ide csak a szemetüket dobálják, és valószínűleg „szükség WC"-ként is üzemel néha a buszmegállóban várakozók használatában. De hát ha COG tag, akkor COG tag. Begázoltunk a térdig érő mocsokba, és kutattunk. Hát azt mondhatom, hogy találtunk mindent csak azt nem amit kerestünk. Üres, vagy gyanús folyadékkal teli üvegeket. Szatyrokat, amikbe ismeretlen eredetű dolgok rohadtak bele, romlott mustártól duzzadó flakont és még sorolhatnám. De hiába rugdostuk a köveket, verekedtük át magunkat a rózsabokrokon, sőt még egy beton tömbben végződő táblát is elmozdítottam, a tag-nek se híre se hamva.

De persze itt még korai lett volna csüggedni. Sőt, még csak ekkor kaptunk rá a kutatás ízére úgy igazán. Következett az út melletti hatalmas hirdetőtábla. Az emberben egyből felötlött a filmekben annyira jól hangzó, „mindenki látja, és mégsem találja senki" szófordulat, hogy mikor a táblához léptem szinte biztos voltam benne, hogy vagy a tövében, vagy a szerkezetében meglelem a kutatásom tárgyát. Azonban akármilyen mélyre is nyúltam, egy szakadt papírnál többet nem találtam. Ami mocskos is volt fekete is volt, és jól láthatóan régi is volt. Szóba sem jöhetett, hogy bármi köze lenne a tag-hez... 

Azt hiszem talán ekkor kezdett rajtunk egyre inkább erőt venni a megszállottság. Már az út mentén sorba rakott köveket kezdtük felfordítgatni, nem is eredménytelenül. Akkora bogarakat amik kiszaladtak alóluk és olyan mennyiségben még sosem láttam. Sőt valaki egy féltve őrzött banánhéjat is elrejtette az egyik kő alá, ami az idők során szépen össze is fonnyadt. Ismét gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal, de nem tévesztettük szem elől, hogy a COG tag-hez viszont nem kerültünk közelebb.

Hát ha a köveknél kezdtünk megszállottak lenni, akkor a következő stációnál én szabályosan fanatikussá váltam. Találtam a szoborpark falán egy kis fekete korongot rajta egy számmal. Felugró ablakként hasított belém a kétségbeesett gondolat. Lehet, hogy nincs is COG tag csak egy kód. Ezt megcáfolandó azonnal feszegetni is kezdtem a kis odacsavarozott mütyürt és eltelt pár másodperc mire rádöbbentem, ha sikerülne is leszednem, a neten látott képek alapján a tenyérnyi COG tag túl nagy ahhoz, hogy beférjen alá. Ezen keresési fázist így utólag sokkal inkább tudnám elvakult próbálkozásként jellemezni, mint logikus, megfontolt kutatásként.

Miután így kijózanodtam, egy kicsit ésszerűbb hely felé vettem az irányt. Ez pedig nem más volt, mint egy méretes Lenin szobor a szoborpark bejárata közelében. Mivel a szobor magasan volt elképzelhetőnek tartottam, hogy a lábai közé dugták el, hiszen ott csak az találná meg, aki közfelháborodásra megpróbál felmászni az úriemberhez. Hát én megtettem... De sajnos ezúttal is hasztalan.
Mivel azonban a nagy tornászásban kissé elfáradtam úgy döntöttünk Ricsivel, hogy ne csak helyszíneljünk, hanem nézzük meg a tanukat is, azaz érdeklődjünk a szoborpark pénztárosánál, hátha látott, vagy épp hallott valamit egy COG tag felől. A lehetőség, hogy a keresésünk tárgya a parkon belül van, ahová nem tudunk belépni mivel nem volt nálunk továbbra sem elég kp gonosz kísértetként motoszkált a koponyám hátsó részében.
A rövid beszélgetés után azonban nem lettem okosabb. Annyit tudtam meg, hogy két éve már volt egy hasonló keresés a környéken, és akkor is az egyébként nagyon kedves pénztáros hölgynél érdeklődtek, de ahogy ő emlékezik az előző kalandorok nem jártak sikerrel. Azt viszont nem tudtam megmondani, hogy ők is COG tag-et kerestek e, ami egyébként elképzelhető lett volna, hiszen a játék előző része akkortájt jelent meg. Ez kissé kedvünket szegte, de még mindig kimondottan messze álltunk attól, hogy a feladás gondolata egyáltalán megfogalmazódjon bennünk.

„Vajon még hol lehet?" - forgolódtunk körbe, de persze ez csak amolyan költői kérdés volt. Ilyenkor az ember minden kavics alatt a biztos rejtekhelyet sejti, még szerencse, hogy az ilyen kósza gondolatokat egymás segítségével hamar elkergettük. Szemet szúrt azonban a parkkal szembeni fából készült, lezárt, kisegítő épület és a mellé támasztott palák, ami mögé könnyű szerrel be lehet nyúlni. Hát nem ideális hely, egy ilyen egyedi relikviának? Elárulom nem volt az...
Hiába kutakodtam a pala mögött, egy méretes imádkozó sáskán kívül semmit sem találtam. Ez egy elég nagy rovar, de annak ellenére, hogy tisztára úgy néz ki, mint a RE3 egyik ellensége csak kicsiben, nagyon barátságos, és izgatottan nyargalászik az ember tenyerébe. COG tag még mindig nem volt, azonban a pár perces móka nagyon üdítően hatott kétfős kutatócsapatunkra.

Újabb „Mindenki látja, de senki sem találja" fejezet következett a kutatásban. Felfigyeltünk ugyanis egy méretes emelvényre, aminek a tetején egy hatalmas csizma volt, ha történelmi ismereteim nem csalnak „Sztálin csizmái". Erre az emelvényre fel is lehetett menni, így egyértelmű volt, hogy át kell kutatnunk. Útközben persze az emelvény körül köveket félrerugdostuk, árgus szemekkel kutattuk az avart. Apró szórólapokat szedtünk össze, de egyik sem utalt sem a Gears Of War-ra, sem semmilyen COG tag-re.
Felbaktattunk a lépcsőn, de a keresés ezúttal elmard, mert fent a szó legszorosabb értelmében nem volt semmi. Csak a beton mellvért, hogy senki le ne pottyanhasson és csupasz vakolatlan falak, na meg a lépcső, amin feljöttünk. Az egyetlen, ami kárpótolt, az a szoborparkra való csodaszép kilátás.

Elfáradtunk. A kutatás szinte teljesen eredménytelennek tűnt. Cigire gyújtottunk, és néztük a vörösbe burkolózó napot, ahogy egyre közeledik a földhöz. Ha jól emlékszem f6 volt. És tudtuk, hogy f7-kor már sötét lesz. A lelkem mélyén most először értettem meg egy kicsit, hogy mit érezhet a túsztárgyaló mikor már mindent bevetett és már csak egy óra maradt a határidő lejártáig, mégsem engedtek el egyetlen túszt sem. Miközben kissé csalódottan néztük ahogy a nap már a park épületeit is kezdi vörösre festeni Ricsi kérdezte, hogy a játékban hogyan lehet megtalálni a COG tag-eket? Elmeséltem neki, hogy a game-ben a tag közelében mindig van valahová felfestve egy méretes GOW jel, ami leegyszerűsítve egy körben lévő vörös koponya. De akárhogy kutattunk az emlékeinkben semmi ilyesmit nem láttunk.

Épp elnyomtuk a cigit, mikor felfigyeltem egy apróságra. Volt a park mellett egy méretes villanyoszlop, aminek a tetején egy még méretesebb reflektor foglalt helyet. Elütött a környezettől, mert nagyon magas volt, és messziről látszott, hogy minden máshoz képest teljesen új. Mondtam a Ricsinek, hogy szerintem nem lehetnek akkora állatok, hogy a tetejére tegyék, de talán a tövében vagy a közelében, menjünk le és nézzük meg. Ha csak egy óránk maradt azt használjuk ki. Egyetértett velem. Az oszlop közel volt a hirdetőtáblához, amit elsők között kutattunk át, de egyikünk sem emlékezett rá, hogy az oszlopot tüzetesebben átnézte volna.

Odamentünk az oszlophoz és nézelődni kezdtünk körülötte. Benéztem a fokaiba, de nem másztam fel rá. Ricsi ekkor szólalt meg, hogy „megvan". Ránéztem, de mivel csak egy papírt láttam a kezében közöltem, hogy ne hülyítsen ahhoz túl fáradt vagyok. De ő erősködött, hogy talált valamit, és csakugyan...
Ahogy széthajtotta a papírt, fekete háttér előtt ott volt a vörös GOW jel. A szó legszorosabb értelmében adrenalin bomba robbant az agyamban. És a repeszei ezer gondolatként spricceltek szét a koponyámban. „Itt van a közelben" Azonban a papír hátulja ragasztós volt, és jól látszott, hogy mintha letépték volna valahonnan. „Talán már elvitték és akkor tépték le" De erre gondolni sem szabadott. „Letépték, mert nem találták meg" És ebben maradtunk Ricsivel, mert a többi gondolatnak akkor ott nem volt értelme. Még volt egy óránk és a keresési kör 5 méterre szűkült. Éreztem, ha még ott van a COG tag meg fogjuk találni.

Ricsi újult erővel kezdte nézegetni a köveket, keresett ásásnyomokat a papír helyén, én pedig újra az oszlopot vettem szemügyre. A tövében volt néhány szemétdarab. Talán egy visszapillantó tükör darabja. És valamiért csak úgy arrébb raktam pár követ. Akkor láttam meg...
Se doboz, se egy celofán. A COG tag ott feküdt a földön magányosan elhagyatottan, a kövek alatt.

Valami leírhatatlan és féktelen eufória vett rajtam erőt. Felmarkoltam a tag-et, és miközben Ricsivel egyszerre kiáltottunk fel, hogy „Megvan!!!" ugrálni kezdtem az oszlop körül. A szoborparkból távozó német turisták ugyan furán néztek, de akkor az sem érdekelt volna, hogyha odadobnak egy banánt, vagy lefényképeznek (gyanús, hogy ezt megtették). Miután mindketten alaposan megnézegettük és kezünkbe körbeforgattuk a kincset, berohantam a pénztároshoz és neki is elújságoltam, hogy nem tudom mi lett a két éve itt járt kincskeresőkkel, de Mi megtaláltuk, amiért jöttünk. Erre összesereglett az egész személyzet, ami a már említett hölgyből, egy biztonsági őrből, valamint egy idős szintén pénztáros néniből állt, és csillogó szemmel kérdezték, hogy hol találtuk, valamint, hogy ez mire jó. Nagyvonalakban elmagyaráztam nekik, amit szerintem nem teljesen értettek meg, de ettől függetlenül nagyon kedvesek voltak és együtt örültek velem, épp csak az oszlopot nem ugrálták körül a példámat követve.

Miután beszálltunk az autóba és hazaindultunk, végtelen elégedettség lett úrrá rajtam. Telefonon szóltam a spanomnak, hogy meglett a COG tag, ami belőle is önfeledt kurjongatásokat váltott ki. És természetesen elújságoltam Leonnak is, valamint itthon az egész családnak.
Hazaérve azonban felmerült a kérdés bennem, hogy egy ilyen egyedi relikviával amiből az országban csak egy a világon pedig alig harminc van mit is lehetne kezdeni. Tudtam, hogy itthon, nálam nem lenne jó helyen. A szobát sem tudom rendben tartani, és egy ilyen egyedi dologra sem tudnék hosszú távon vigyázni. A srác akitől az infó jött, még az autóban felajánlotta, hogy megvehetem a „részét", ergo, az akkor még közös COG tag-ért, ha fizetek neki egy bizonyos összeget, az egyedi relikvia csak az enyém lesz.

Egyértelmű volt, hogy szerettem volna, ha megtarthatom. Így rövid tárgyalás után ki is egyeztünk egy méltányos összegben, amit még aznap éjjel elutaltam neki. Majd ezután MSN-en megosztottam Leonnal a dilemmám, hogy nem tudom hogyan lehet leginkább kihasználni azt a hatalmas lehetőséget amit a tag által kaptam. Kedvenc Főszerkesztőnk persze azonnal felhívta a figyelmemet, hogy milyen nagy dolog ez a COG tag, mennyire egyedi, és hogy nagyon vigyázzak rá. És ekkor pattant ki a fejemből az ötlet, hogy ha ennyire egyedi, akkor egy legalább ennyire egyedi emberé kell, hogy legyen, vagy sokkal inkább egyedi közösségé.

És pont ezért szeretném, ha ez a COG tag mostantól nem az Enyém lenne hanem a Miénk. És ha bárkinek meséltek róla, ne azt mondjátok, hogy az egyik tagunk találta meg, hanem azt, hogy Mi találtuk meg. És ha kérdi, hogy hogyan, nos akkor nem kell semmit mondani, hiszen itt van az egész história.

Végül pedig, mintegy befejezésként szeretném megköszönni néhány embernek a segítségét. Először is Ricsinek, amiért emiatt elhanyagolta az aznapra tervezett tanulást, és délután helyett kora este érte csak haza Pestre a remek paryhelyként is üzemelő lakásába. Innen is üzenem neki, hogy ezért még bizony el kell szenvednie egy súlyos sörözést Velem.
De ugyanitt szeretném megköszönni Leonnak, szépséges barátnőjének Boop-nak és Andrew-nak, hogy segítettek rekonstruálni az eseményeket, és képeket is készítettek róla. Ugyanis be kell vallanom, hogy a keresés hevében mint azt olvastátok is, azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e vagy lány, nemhogy eszembe jutott volna, hogy használjam a jobb belső zsebemben lévő fényképezőgépet. Ezért egy nappal később kivonultunk és mindent pont úgy csináltunk mint akkor, csak mivel Ricsi sajnos nem tudott velünk tartani, csak én szerepelek a képeken. Mindenkit biztosíthatok, hogy az eseményeket közel 100%-os pontossággal tudtok rekonstruálni.
Valamint még egyszer köszönök mindent Leonnak. Azt, hogy megígérte csináltat egy gyönyörű tartót a tag-nak, a grafikát, amin végre úgy nézek ki, hogy lehet még szerelmes leveleket is kapok, és az útmutatásait.
És végül, de nem utolsó sorban szeretnék megköszönni nektek is minden eddig segítséget. Azt hiszem, most már tényleg egy közösség vagyunk. Alakultak itt már párkapcsolatok, komoly barátságok, és biztos vagyok benne, hogy még fognak is. Köszönöm, hogy itt vagytok, és számíthatok rátok, hogy nap mint nap látom a munkám eredményét mikor az oldalon dolgozom, és azt is, hogy barátként is számíthatok nem egy emberre innen.

Bízom benne, hogy a fent felsoroltaknak legalább egy kis részben meg tudom hálálni mindezt, azzal, hogy a Közösségnek ajándékozom ezt a nagyszerű relikviát, és hogy amilyen kemény és széttéphetetlen ez a vasból készült COG tag, pont olyan szétszakíthatatlan közösség leszünk mindig.