Fabyen

Mint láthatod a cím rövid és tömör, de hidd el nekem, nem is kell ennél több ahhoz, hogy bemutassak Neked egy nagyszerű embert. Most, hogy itt ülök a gép előtt tudatosult bennem az, hogy a feladat nem is olyan egyszerű. Pedig alapjaiban véve nem tűnik nehéznek… menj el egy adott helyre, egy megbeszélt időben, ismerj meg egy embert, beszélgess vele, és a hallottakat, valamint az élményeidet írd le … A „munka” első része, a találka nem is volt nehéz… Sőt, nagyon jót társalogtam Fabyennel, a kávé is tűrhető volt, csak kicsit kevés, a kutya pedig ennivaló volt és rögtön megkedvelt, de hadd ne rohanjak ennyire előre… és azt hiszem itt el is értem az adott küldetés impossible részéhez…

A mára már három éves és több mint hatvanezer hozzászólást megélt fórumunkon van egy téma, egy a sokból, ami önmagában nem is birtokol sok üzenetet mindössze killencvenkilencet... ne, ne törd a fejed rajta, megsúgom, ez a Resident Evil Angolul megjelent könyvek topik... hogy miért is fontos ez? Máris elárulom.

Sajnos úgy esett a mi kicsi hazánkaban, hogy nem került piacra kedvenc játéksorozatunk könyv változata, legalábbis nem az összes. Magyarul mindössze három rész jelent meg. Az első a Borzalmak Kastélya, ami a játék első részét dolgozza fel. Mindenképpen említésre méltó a könyv borítója, úgy néz ki, mintha a Conan a barbárhoz készült volna, szerény véleményem szerint szörnyű.. de nézzük csak tovább.
A második rész Az iszonyat foka. A karaktereket leszámítva ez egy teljesen új alkotás, amit még nem láthattál játékban, egy külön történet, amelynek egyik ismert főszereplője Rebecca Chambers, de mielőtt belemerülnék a történet leírásába, megemlíteném az utolsó könyvet, a Holtak Városát. Ez egy az egyben Claire Redfield és Leon S. Kennedy történetét dolgozza fel, vagyis a játék második részét ismerhetjük fel a sorok között.
És itt már ki is fordulhatunk a könyvesboltokból, ugyan is több Resident könyvet nem tudunk megvásárolni egyik boltban sem. Persze az igazán buzgó és kitartó rajongók, energiát nem sajnálva, ha akarják elolvashatják angolul, vagy szótárazhatják a maradék négy regényt, ezek a következők: Underword, Nemesis, Code: Veronica, és a Zero Hour.

Igazából itt el is értem a fent említett topik lényegéhez. Volt egy időszak, mikor néhány látogatónk eldöntötte, hogy közös erővel még ha nehezen is, de lefordítják a könyveket. Nagyon úgy festett, hogy egész kis elit csapat verbuválódott össze a feladat elvégzésére. Viszont, (és itt nem akarom megmosni a fejét senkinek) a lelkesedés amilyen hirtelen lángra lobbant, olyan nyorsan ki is aludt anélkül, hogy bármiféle nyoma maradt volna.
Újra olyan kérdések kerültek be a témába, hogy hol lehet megrendelni az angolul megjelent könyveket, meg fog-e jelenni magyarul valamelyik rész, és ehhez hasonlók.
Ezután nem sokkal, pontosabban 2009. 05. 09. péntek 15:02- kor valaki újra szikrát adott annak a besült, embert próbáló dolognak, a könyvek fordításának. Ezen a napon döntött úgy Fabyen, hogy regisztrál nálunk a Resident Evil.hu- n. Egy rövid bemutatkozás a társalgóban, némi ismerkedés a témákkal, és legújabb tagunk egy csapásra megkedvelte mind a társaságot, mind pedig a fórumot, és bátran állíthatom, hogy ezt követően rendszeres látogatónk lett.

Fabyen megkért és szerintem ez nem titok, hogy ha lehet a nevét ne áruljam el, annyit mindenesetre megjegyeznék, hogy nagyon szép neve van, és különben, a híres írók is inkognitóban élnek. Viszont ha már a neveket boncolgatjuk, meg kell említenem, hogy a mi riportalanyunk nőnemű. Ez veterán felhasználóinknak nem titok, viszont az újaknak csalóka lehet. Beszélgetőpartnerem elárulta, hogy sokan másra gondoltak a neve alapján, pedig a Fabyen nem feltétlenül ugyanaz, mint a Fábián. Minderre persze nem sokkal később fény derült, miután felkerült egy- két fotó oldalunkra. Rengetek férfi szívet törtek össze ezek a képek, ugyan is egy boldog esküvő pillanatait örökítették meg. Ezt követően, vagy talán ezzel egy időben újra hozzászólás került a már említett angol könyvek kihalt témakörébe. Egészen pontosan a mi kezdeti házas életét élő tagunk kért elnézést, hogy kicsit elkésett a könyv fordításával. Személy szerint én a szék mellé ültem, olyannyira, hogy semmi hozzáfűznivalóm nem volt a dologhoz, legalábbis az adott topikban nem, mert rögtön privát üzenetet írtam neki, hogy ne kérjen elnézést, hiszen nem követett el bűncselekményt. Sajnos ma visszanézve a témát, a stábunk tagjain kívül talán ha fél tucat ember érdeklődött a dolog iránt. Pár napra rá Doki kollegám (William Birkin) küldött egy e-mail t, hogy nála van a Code: Veronica anyaga, és hogy fel kellene dobni a Fanstuffba. Ez általában a megszokott, így tesszük közzé a Túlélő rajongók alkotásait, legyen az egy művészi szinten megrajzolt zombi, egy csavaros hátborzongató novella, vagy egy romantikusan véres vers.

Viszont egy majd háromszáz oldalas könyv lefordítása ha más nem, csak a ráfordított idő miatt nagyobb odafigyelést érdemel. Ezen elgondolkodva kerestem fel főszerkesztőnket (Alex Menrich), hogy miért ne publikálhatnánk erről egy cikket. Tényleg nem jutott akkor jobb eszembe, de látva lelkesedésemet, és figyelembe véve azt, hogy erre a munkára rengeteg időt fordított az alkotó, kedvenc főnököm rábólintott a dologra. Semmi más nem volt hátra, mint előre. Felvettem Fabyennel a kapcsolatot.

Majd egy hónap rákészülés és naptárlapozgatás után végre megtaláltuk az alkalmas időpontot október huszonkettedikét. Nekem családi partin volt jelenésem a kitűzött dátum előtt egy nappal, így csak egy kis kitérőt kellett tennem reggeli visszautazásomkor.
Elég szörnyen indult az a nap, késve ébredtem, és még a fényképezőm akkumulátorjai is le voltak merülve, holott csinos grafikusunk (Roxie Menrich) szigorúan az orromra kötötte, hogy mindenképpen készüljenek képek, így teljes a meló. Szerencsére a szerencsi vasúállomáson beszereztem egy pár elemet orvosolva a problémát, és a vonatot is minden gond nélkül elértem, mivel pont annyit késett mint én. Miközben Füzesabony felé zakatoltam egyre nőtt és nőtt bennem valami vizsgadrukk-szerű érzés, valószínűleg csak azért, mert nem kellett még soha ilyen riportot készítenem. Ezt tetézte az is, hogy az időjárás úgy döntött aznap, nem akar az én csapatomban játszani, mert hatalmas eső kerekedett. Az is aggasztott, hogy a késés miatt vajon el tudom-e csípni a csatlakozásomat Eger felé, de ekkor megcsörrent a telefonom. A vonal másik végén egy kellemes női hang köszönt rám. Életem első riportalanya volt, és közölte, hogy a rossz időre való tekintettel kijött elém Abonyba kocsival. Gondoltam, mit nekünk eső, és ettől jobb kedvem lett. Fabyen elmondta, hogy pont a F.Abony felirat alatt fog várni, ennek ellenére annyira tekergettem a nyakam, hogy először majdnem elsétáltam mellette. Azt hittem a bemutatkozás görcsös lesz, de olyan simán ment, minha már századjára találkoztunk volna. Rövid séta után kocsiba szálltunk. Hát mit mondhatnék, nagyon sok jó autóvezetőt ismerek, de kevés olyan dinamikus női vezetőt, mint amilyen Fabyen. Az úton a kisebb falvak ismeretének hiányában szinte végig kérdezősködtem és újonnan megismert barátném jó idegenvezetőhöz híven mindenről mesélt valamit érdekeset. Utazásunk alatt az is kiderült, hogy a környéken dolgozik egy bizonyos hivatalban egy bizonyos munkát, de ezt így ennyiben is hagynám. A jó beszélgetésnek meg volt az eredménye, mert pillanatok alatt Egerbe értünk.

Egy belvárosi részen áltunk meg, és hiába töltöttem több hétvégét is annak idején diákkoromban ebben a városban, fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Nehéz pakkomat a kocsiban hagytam, és gyorsan magamhoz vettem a diktafonom, illetve a fényképezőmet. Miközben egy macskakövekkel kirakott sétáló utcán mentünk partnak fölfelé, összevetettük helyismereteinket és arra jutottunk, hogy a Más nevű „klubban" már mindketten megfordultunk. Menetközben a nap is kisütött, talán jókedvünk zavarta el a rossz időt. Elsétáltunk jó néhány kávézó mellett és végül a Pallas nevűbe ültünk be, illetve fel, ugyanis egy szimpatikus kis galéria tartozott hozzá.
Rendeltünk, csináltam egy gyors mikrofonpróbát a diktafonon, és elindítottam a felvételt. A pincérünk visszaért, és letette az italokat, a kávé illatával és izével nem volt baj, de annyira meglepődtem a (kevés) mennyiségen, hogy lányos zavaromban megcukroztam a tejet. Ez a mozdulat oldotta a maradk feszültséget, jót nevettünk és feltettem az első „hivatalos" kérdéseket.

Mint kiderült, Fabyen a könyvet azért fordítta le eredetileg, hogy az angol nyelvtudását fejlessze, és persze tetszett neki a történet. Ez előszőr egy nyers fordítás volt, de miután olvasta a fórumon, hogy jó néhányunkat érdekelne a mű, újra fellapozta és olvasható, nyelvtanilag is helyes formába rendezte a sorokat. Mivel jómagam sem olvastam a Code: Veronica- t, ezért röviden elmesélte a történetét, és mint kiderült teljesen hű maradt a játékhoz. A fordítás nagyjából három hónap alatt készült el, és napi egy két óra munka volt vele. Ha van néhány perc szabdideje, szereti hasznosan eltölteni, és mi hasznosabb a tanulásnál, főleg ha az szórakosztató, izgalmas és érdekes is egyben. A könyveknél leragadva, azt is megtudhattam, hogy a kedvenc írója, pontosabban írónője Vavyan Fable, talán innen is a hasolóság a neveik között. Okosan rávágtam, hogy az a pasigyűlölő író, mire Ő közölte: „Inkább egyenrangúnak tartja a két nemet."
Igaz is, rendőrnők és katonanők is vannak...
A Resident Evil filmekhez fűződő véleménye ugyanaz, mint a legtöbb rajongónak: izgalmas, az élőhalottakkal és a szörnyekkel nincs baj, de a legjobban azt sajnálja, hogya a játékhoz mindössze annyi köze van, hogya a címek azonosak. A Degenerationt viszont imádja ( „igaz Leon kicsit elment kínai irányba" ), persze szigorúan angol nyelven.
Szinte a játék összes részével játszott már, de a favorit számára a sorozat negyedik része. Meglepő volt számomra, hiszen első találkozása a Resident Evil-lel szintén Leon S. Kennedy nevéhez fűződik, ez volt a második rész. Azért illetődtem meg annyira, mert a legtöbb rajongó, aki ezzel a résszel indított, az hű maradt hozzá, és kikiáltotta a legjobb résznek. El is mesélte, hogyan fókuszált otthon nap mint nap kedvencének dvd tokjára, mert azt előbb hozta a postás, mint a PS 2-t.
Amint alkalma lesz rá, szeretné kipróbálni és végigijátszani a Wii-s Darkside Chronicles- t, és itt ragadtam meg az alkalmat, hogy a stáb nevében meghívjam őt valamelyik játékos rendezvényünkre, amire majd a közlejövőben kerül sor. Örömmel mondott igent, és megkérdezte, hogy párját is hozhatja e. Mivel ez így természetes szerintem, rábólintottam a dologra, és ez már meg is fogalmazta bennem az újabb kérdést, hogy vajon élete párjának mi a kedvenc játéka. A válasz meghökkentett:
„Gábor nem szokott játszani"... mondta egy mosoly kíséretében. Látva zavaromat meginvitált hozzájuk, hogy a fejemben megszületett további kérdéseket férjével együtt válaszolják meg. Ahogyan kiléptünk a kávézóból, a dzsekire már nem is volt szükség, kellemesen sütött a nap... Fabyen és Carlos kontra időjárás, egy-null. Séta közben tettünk egy kis kitérőt, mert a gyomrom jelezte, hogy jó lenne már egy kis társaságot keríteni a reggeli kávénak, így beültünk egy McDonald's-ba. Itt nem is nagyon tudtunk szót váltani, mert a sajtburger minden figyelmemet lekötötte és teli szájjal sem illik beszélni. Ennek tudatában gyorsan végeztünk is a késői ebéddel és visszaindultunk a kocsihoz. Rövid autókázás következett, ami alatt nekem jött ki a szemem, mint a csigának olyan szép helyeken fordultunk meg.

Végül megérkeztünk, a lakás bejárati ajtaja mögül kutyaugatást hallottam.
Fabyen mosolyogva közölte: „nem fog megenni, ahhoz nem nőtt elég nagyra". Ez némileg megnyugtatott, mire riportalanyom párja ajtót nyitott. Rövid bemutatkozás Gábornak és némileg hosszabb a kutyusnak. Szaffi körbeugrált és folyamatosan ugatott, egészen addig, míg meg nem szaglászta a kezem. Miután ez megvolt, megvakargattam a füle tövét, és rögtön csendben maradt. Ekkorra már eléggé idő szűkében voltunk, alig negyven percem maradt arra, hogy elérjem a vonatot. A lakás tele volt különböző virággokkal, és még mielőtt azt gondolnád, hogy nyilván otthon a gyengébbik nem képviselője kertészkedik, elárulom nem így van. A ház ura az, aki él-hal a növényekért. Megtudtam azt is, miközben a fekete toy uszkár kényelmesen helyet foglalt az ölemben, hogy nagyon könnyen kezeleik azt, hogy Fabyen gamer. Míg ő otthon a konzolt nyomogatva elfoglalja a tévét, addig Gábor vagy a neten lóg, vagy olvas. Ekkor eszembe jutott, hogy azért illene kicsit bővebben elmesélnem, hogy ki vagyok és hogy honnan jöttem, hiszen majd' három órát töltöttem el Fabyennel. Persze nem voltak restek és rengeteget kérdeztek. Meséltem az összetartó kis Közösségünkről, a megújuló oldalról, a fórumról, és az összejöveteleinkről, táborokról, gamer partykról, játéktesztekről. Vészesen közeledett a búcsú perce, de azt még megígérték mindketten, ha szabadidejükbe belefér eljönnek majd egy, a jövő évben megrendezett játéktesztünkre.

Kiléptünk a lakásból, és ekkor eszembejutott kedvenc grafikusunknak szavai, hogy készítsek képeket. Mivel ezt teljesen elfelejtettem, gyorsan megkértem vedéglátóimat, hogy kutyusukkal együtt had készítsek róluk egy fotót. Mivel bizonyítékot akartam affelől is, hogy történetem nem kitaláció, ezért megkértem a Gábort, ha nincs akadája vegye át a masinámat mert Fabyen és én is összeálnánk egy pillanat erejéig. Megörökítette az adott pillanatot és mosolyogva hozzáette: „Ugy néztek ki, mint a katonák sorozáskor."
Sajnos volt benne valami igazság, de a nagy rohanásnak és feledékenységemnek köszönhetően erre tellett az időnkből. Autóba szálltunk, és gyorsan célba vettük Füzesabony vasútállomását. Most Gábor ült a volán mögött, és mit ne mondjak, már tudom, hogy Fabyen kitől tanult vezetni. A családfő dinamikus vezetési stílusával gyorsan elértük úticélunkat. Gyors búcsút vettünk, és mégegyszer megígértettem velük, hogy ha tudják, látogassák majd meg Közösségünket.

Alig hogy elindult a vonatom, újra eleredt az eső. A hazafelé vezető utam majd két és fél órán át tartott. Volt időm gondolkodni, de már akkor sejtettem, hogy a riportom második része az, hogy megosszam Veled az élményeimet, nem lesz könnyű feladat. Megmondom őszintén, visszaolvasva a sorokat, nem is sikerüt azt a tartalmas három órát úgy leírnom, ahogyan szerettem volna. Ez nem feltétlenül írói tudásomnak köszönhető, hanem egyszerűen nem lehet igazából jobban elmesélni azt, hogy milyen jól éreztem magam... ahhoz Neked is meg kell ismerned Fabyent...
... aki egy meglepetéssel is készült, ugyanis azt mondta nekem, ha egy-két hétig vissza tudom tartani a cikket, akkorra az Underworld fordításával is végez. Nos visszatartottam, úgyhogy előtted a lehetőség, hogy duplán megköszönd Fabyennek az odadó munkát, mert most egyszerre mind a két könyvet letöltheted.

Még egyszer szeretnék köszönetet mondani kedvenc fordítómnak a kellemes délutánért, és a két Resident Evil könyvért.

  Fabyen - Resident Evil 4 (1. rész)
  Fabyen - Resident Evil 4 (2. rész)
  Fabyen - Resident Evil 4 (folytatás)