Ezt a témát azért indítottam, mert Coyote, és én elkezdtünk fejleszteni egy resident evil rpg játékot xbox360 és PC platformokra, és ehhez szükségünk lenne a közösség segítségére. Nem kell oblivion szintű játékra gondolni, ez egy 2D-s rpg lenne. Olyasmi, mint a zelda SNES-re, vagy a Phantasy Star Sega Megadrive-ra, csak természetesen nagyobb felbontásban.
Első körben ötleteket szeretnénk tőletek kapni. Mi legyen a játék alap története? Szeretnénk bele tenni mini küldetéseket is (nem annyira bonyolultakat), és ehhez is ötletek kellenének.
Szükség van olyan emberkére, aki tud zenét készíteni, keverni, hogy hanghatásokat is bele tudjunk tenni a játékba.
Kellenek olyan személyek, akik a grafikai oldalát segítik a projectnek.
Szükség van olyan emberekre, akik jól tudnak írni, hogy a játék szövege is jó legyen.
Ebben a topicban várjuk az ötleteket, a projectel kapcsolatos hozzászólásokat, és itt tájékoztatunk benneteket a fejleményekről.
A munkához a Resident evil 5 megjelenése után fogunk hozzá kezdeni, de addig nyugodtan gondolkodjatok, hogy mivel tudtok hozzá járulni a projecthez.
Az első olyan közösség leszünk, akinek saját xbox360 játéka lesz. Hajrá!
|
2010-07-15 22:27:59 | #181
|
 |
Szóval nagyjából elolvastam a kommenteket van itt Felicia aki rendőr( Tetszik az ötlet ) ehhez annyit tennék hozzá ha például őt berakjátok iszonyatosan figyelni kell a sztorit mert a Capcom az Outbreaknél is követett el hibát Kevin Rymanél. Ha a RE 3-mal egy időbe akarjátok helyezni figyelni kell,, hogy a RE 3-nál már két száll futott egyszerre mert ugye a RE 2 szál is "futott közbe". A kamionos jó ötlet csak ne tűnjön nagyon Silent Hill koppintásnak ,illetve figyelni kell arra, hogy úgy kell alakítani a történetet hogy a kamionos és az Umbrella csapat se hogy se fusson össze Leonnal Clairel Jillel esetleg Carlosékkal na és ugye ott vannak még Kevin Rymanék. Mert ugye az Outbrakeben Kevin Outrójába ott a rendőr autó amivel Claire-ék éppen a városba tartannak. Mert az pont a RE 2 előtt játszódik. Ha RPG Makerrel készítittek nekem van tapasztalatom benne épp most készítem saját horrorjátékomat illetve már egy RE fan játékot is készítettem. A cím lehetne ez: Resident Evil: Az elveszett jelentés. Ezzel a kommentel csak segíteni akarok hogy minél jobb RE játék szülessen. Nagyon tetszenek az ötletek egyébként! U.I Ami a lenti kommentbe van az is fontos.
|
|
2010-07-15 21:54:00 | #180
|
 |
Nem tudom hol tartotok, de szerintem vegyétek elő azokat a karaktereket akik régen szerepeltek a RE történetekben például Barry Burton vagy Ark Thompson. Vagy azt is lehetne, hogy egy teljesen új karaktert csináltok. Fel tudom ajánlani segítségemet az átvezetőknél , habár nemtudom, hogy animált vagy élőszereplős mozikra gondoltok. Az animálást még csak most tanulgatom ezért kérdezem. Ha viszont élőszereplős akor szívesen rendezek, operatörködöm és perszze vágok. Ha gondoljátok egy jó kis intrót vagy logót is összedobok csak a játék címe kell.
PC-re tényleg legyen please!
|
|
2009-10-25 07:23:03 | #179
|
 |
El kellett olvasnom vagy 3x az oldalt hogy felfogjam, hogyan kapcsolódik mindez a resident rpg-hez. de már rájöttem! xD
|
|
2009-07-18 11:36:41 | #178
|
 |
De most gondolkodjál már máshogy kedves eddy.
Gondolj bele hogy nagyon sokan élvezik hogy börtön töltelékek menekülnek zombik elől. És ne arra gondolj hogy most sokan fújolnánka... nem gondolj arra hogy ez tetszik a népnek.
Jah persze ez a show csak úgy valósulhatna meg, hogy Raccon City-t nem bombázták le, hanem elkerítették 1 hatalmas kőfallal...
túlélők már nincsennek a városban, csak zombik. Ez kihasználva a város bizonyos részeit elkerítik, és ott kamerázzák be a helyet. A börtön töltelékeknek nincs választásuk... aki életfogytiglant kapott annak nincs választása...annak muszály mennie, nincs mese. Persze 1-2 régi arcot is felkeresnek. Lesz aki magától jön, lesz akit kényszerítenek.
Ez egy ilyen show műsor. Egyeseknek nem a pénzért megy a harc, hanem a túlélésért.
Persze majd mind ezt időre kell végre hajtani mert a város bizonyos részeit kapuk válasszák el a "harcosoktól" ha nem éri el el a következő átjárót időben, a kapu bezáródik, és akkor ott reked, nincs mese.
Ez lenne, az új Harcosok klubja. Persze Brad Pitt nélkül
:mrgreen:

|
|
2009-07-14 13:50:29 | #177
|
 |
Nem ez baromság. Az Umbrela azért titkólta mert ha kitudódna a nép körében meg a kormány is meg tudná, akkor egyből bedophatják a törülközöt az Umbrela, mert nem nézik jó szemel és nem nyugodnának míg tönkre nem menének. Ezért próbálták minden képen eltitkólni ezt az egészet. Mi lenne ha akkor még ennek elenére csinálnának egy ilyen műsórt? Szerintetek az emberek nyugotan hátra dőlnének a karos székben és nyugotan néznék hogy egy csomó ártatlan embert kinyírjanak csak ugy mert az Umbrela úgy gondólja hogy ez tók jó buli? Nem hisszem...
Attól függ. Ha mondjuk sittes börtöntöltelékek kerülnének rivaldafénybe a közönség élvezné. Csak éppen ők nem tudnák hogy ártatlan elítéltek is szerepelnek ezen a bizonyos listán.

|
|
2009-07-14 15:06:50 | #176

Na igen de Amerikában(kivéve egy kétt helyen Amerikában) és máshól már eltörölték a kivégzést, és ez sem tetszene az embereknek.
Az élet egy sz@r játék. Viszont kurv@ jó a grafikája.
|
|
2009-07-13 20:11:08 | #175
|
 |
Nem ez baromság. Az Umbrela azért titkólta mert ha kitudódna a nép körében meg a kormány is meg tudná, akkor egyből bedophatják a törülközöt az Umbrela, mert nem nézik jó szemel és nem nyugodnának míg tönkre nem menének. Ezért próbálták minden képen eltitkólni ezt az egészet. Mi lenne ha akkor még ennek elenére csinálnának egy ilyen műsórt? Szerintetek az emberek nyugotan hátra dőlnének a karos székben és nyugotan néznék hogy egy csomó ártatlan embert kinyírjanak csak ugy mert az Umbrela úgy gondólja hogy ez tók jó buli? Nem hisszem...
Az élet egy sz@r játék. Viszont kurv@ jó a grafikája.
|
|
2009-07-10 21:11:56 | #174
|
 |
Ha minden jól megy a Duke Nukem Foreverrel fog egy időben megjelenni :D

|
|
2009-07-10 20:21:33 | #173
|
 |
Nekem tetszik. Bár már sok ötlet tetszett eddig, de ez is jól hangzik. :mrgreen:
Ohh egek, valamikor fog ez a játék napvilágot látni? :roll: (Jó tudom hogy elfoglalt mindenki. :mrgreen: )

|
|
2009-07-10 20:17:50 | #172
|
 |
Szerintem nem rossz 5let amit Wolvrnie mond.
Képzeljük el hogy ez olyan lenne mint a Menekülő ember (Runingman) című film Arnold Schwarzenegger főszereplésével vagy mondok újabbat, Halálfutam (Deathrace) Jason Stathman föőszereplésével.
A lényeg az hogy össze szednek egy csomó börtön tölteléket, pszihopatát, titkos ügynököt, maffia főnököt, vagy olyanokat aki sokat tartozik az OTP-nek :D és csak úgy szabadulhat ki hogy ha megnyeri a "küldetéseket". Persze mindenütt kamerák, és mindenki azt nézi a TV-be ahogyan mi menekülünk vagy öljük a zombikat..... Remek lenne.... szerintem. Mert akkor a dolog adott lenne. Ölj sokat, szerezz sok pontot, kerülj fel a legjobbak közé, legyél te a legjobb Zombi vadász. Így legalább támaszkodnhatnátok a Resi4 alapokra. Mész oszt ölsz játékmenetre :mrgreen:
Hogy másnak mi a véleménye arra kíváncsi vagyok :wink:

|
|
2009-06-18 21:49:12 | #171
|
 |
Öcsém nekem is a Devil Inside jutot az eszembe eről a show-s dologról. De nekem nem tetszik ez hogy valami kretén tv műsórt csinálna az Umbrella, ennek nincs értelme.... (szerintem)
Miért ne? Használd picit a fantáziádat. :D Egy másik dimenzióban/világban miért ne történhetett voln meg? Végülis ez csupán egy alternatív része lenne a Resident Evil-nek. :wink:
Ez akkor is baromság, mert egyébbként az Umbrella nem inkább eltusolni akarta az egészet ahelyet hogy szét teríti az egész szenyesét a világnak?
XD Most mondjam azt hogy nem tudsz 4 dimenzióban gondolkodni??? :D ^^ Éppen ez a lényege az alternatív dimenziónak. Másképpen alakúltak volna a dolgok. És mivel az Umbrella egy mocskos cég volt ez is simán kitelt volna tőle. De én inkább kiszálok ebből a témából. :)

|
|
2009-06-18 16:39:30 | #170
|
 |
Öcsém nekem is a Devil Inside jutot az eszembe eről a show-s dologról. De nekem nem tetszik ez hogy valami kretén tv műsórt csinálna az Umbrella, ennek nincs értelme.... (szerintem)
Miért ne? Használd picit a fantáziádat. :D Egy másik dimenzióban/világban miért ne történhetett voln meg? Végülis ez csupán egy alternatív része lenne a Resident Evil-nek. :wink:
Ez akkor is baromság, mert egyébbként az Umbrella nem inkább eltusolni akarta az egészet ahelyet hogy szét teríti az egész szenyesét a világnak?
Az élet egy sz@r játék. Viszont kurv@ jó a grafikája.
|
|
2009-06-15 10:15:46 | #169
|
 |
jó,de nem nagyon illik össze az umbrella-val,mert olyan mintha direkt csinálta volna a zombikat hogy valóságshowt csináljon!
Úgy mint a Battle Royal - ba. Nincsenek kamerák csak értesítések és csak néhány felvett történés. Ráadásul így eltudják terelni a kísérletékről a figyelmet és akit bevisznek és megölik azt még el sem kell tusolni. Így régi Stars tagok becsempészése vagy eddigi túlélőké - mint Claire - eltüntethetők.
|
|
2009-06-11 19:50:16 | #168
|
 |
jó,de nem nagyon illik össze az umbrella-val,mert olyan mintha direkt csinálta volna a zombikat hogy valóságshowt csináljon!
|
|
2009-06-11 16:11:38 | #167
|
 |
Öcsém nekem is a Devil Inside jutot az eszembe eről a show-s dologról. De nekem nem tetszik ez hogy valami kretén tv műsórt csinálna az Umbrella, ennek nincs értelme.... (szerintem)
Miért ne? Használd picit a fantáziádat. :D Egy másik dimenzióban/világban miért ne történhetett voln meg? Végülis ez csupán egy alternatív része lenne a Resident Evil-nek. :wink:

|
|
2009-06-11 12:03:39 | #166
|
 |
igaz,az umbrella valóságshow-t csinál a hibájából?xD
nem hiszem,
|
|
2009-06-11 11:43:34 | #165
|
 |
Az én történetem Raccon City elpusztítása után játszódik. Az Umbrella befolyásos befektetőinek köszönhetően megússza a nagyobb büntetést. Létre hozzák a Resident Evil valóságshow-t egy külvárosi szellem városban.
Természetesen sokan jelentkeznek, de emellett a RE főbb szereplőit is bekényszerítik.
Ez egy kicsit Devil Inside koppintás... :umbrella: :umbrella:
Öcsém nekem is a Devil Inside jutot az eszembe eről a show-s dologról. De nekem nem tetszik ez hogy valami kretén tv műsórt csinálna az Umbrella, ennek nincs értelme.... (szerintem)
Az élet egy sz@r játék. Viszont kurv@ jó a grafikája.
|
|
2009-06-08 18:11:04 | #164
|
 |
egyébként jó ötlet, hogy legyenek benne a fórumról az emberek :D
A fórumozókról én készítek egy sajátot, de psszt, ez titok :D
(hopp már nem >.<)(ha érdekelnek információk, akkor kukkants be a resi fan stuffba, azon belül a 3. oldal-tól)
Illetve azóta nem folytattam, merthát érettségi stb.
Am. hogy halad a munka Konzi?

|
|
2009-06-08 16:05:08 | #163
|
 |
jaaaj Devil Inside,de régen játcottam!! :mrgreen: de szivesen kipróbálnám ujra :D egy kis nosztalgia jól esik! :D
|
|
2009-06-07 15:49:48 | #162
|
 |
Az én történetem Raccon City elpusztítása után játszódik. Az Umbrella befolyásos befektetőinek köszönhetően megússza a nagyobb büntetést. Létre hozzák a Resident Evil valóságshow-t egy külvárosi szellem városban.
Természetesen sokan jelentkeznek, de emellett a RE főbb szereplőit is bekényszerítik.
Ez egy kicsit Devil Inside koppintás... :umbrella: :umbrella:
Csak itt az egész azért kell, hogy a tanuk és nem kívánatos személyeket eltüntessék meg nyugodtan kísérletezhessenek. Inkább olyan Battle Royal féle!
|
|
2009-06-07 15:31:16 | #161
|
 |
Az én történetem Raccon City elpusztítása után játszódik. Az Umbrella befolyásos befektetőinek köszönhetően megússza a nagyobb büntetést. Létre hozzák a Resident Evil valóságshow-t egy külvárosi szellem városban.
Természetesen sokan jelentkeznek, de emellett a RE főbb szereplőit is bekényszerítik.
Ez egy kicsit Devil Inside koppintás... :umbrella: :umbrella:

A helyzet deftinisztikai szubjektivitása olyannyira kolumbinált, hogy antagónisztikus ellentétben áll a morális egzisztenciával.
|
|
2009-06-07 10:51:56 | #160
|
 |
Az én történetem Raccon City elpusztítása után játszódik. Az Umbrella befolyásos befektetőinek köszönhetően megússza a nagyobb büntetést. Létre hozzák a Resident Evil valóságshow-t egy külvárosi szellem városban.
Természetesen sokan jelentkeznek, de emellett a RE főbb szereplőit is bekényszerítik.
Hey. Ez egészen érdekesn hangzik. :mrgreen: :umbrella: Valahogy így elöttem van az egész képekben. :D Bár ezt egy filmnek még jobban el tudnám képzelni. :)

|
|
2009-06-07 10:49:07 | #159
|
 |
Mivel nem régen tértem vissza, így nem olvastam végig az összes hozzászólást, de történet szempontjából szívesen segítek. Leírni nem tudom mennyi időm van, de ha komolyabban érdekelnek az elképzeléseim megpróbálok majd mikrofont szerezni.
Amiben én gondolkoztam az egy alternatív folytatás lett volna az Unbrella közre működésével. Mi folytathatjuk máshogy a történetet. Az Unbrella - nak a ti történetetekben nem kell feltétlenül megsemmisülnie. Az én történetemben pl. létezik. Így még akár lehetne a cím RE: Alternativ Story. Ha még se RE lesz úgy is sikerül önálló történetként kezelni.
Az én történetem Raccon City elpusztítása után játszódik. Az Umbrella befolyásos befektetőinek köszönhetően megússza a nagyobb büntetést. Létre hozzák a Resident Evil valóságshow-t egy külvárosi szellem városban.
Természetesen sokan jelentkeznek, de emellett a RE főbb szereplőit is bekényszerítik.
|
|
2009-06-04 19:30:28 | #158
|
 |
OFF!
Ez mehet a Resident Evil mindenesbe!
ON!
:umbrella: :umbrella:

|
|
2009-06-04 19:25:52 | #157
|
 |
hát a S.T.A.R.S. és a B.S.A.A. agent ek szerintem közel sem átlag emberek :D
|