És akkor a zombik beköltöztek a Kaptárba…
Összefoglaló
A könyveknél gyakran, a játékoknál pedig egyre gyakrabban fordul elő, hogy filmet készítenek belőlük. Ehhez az kell, hogy a kiszemelt game lehetőleg minél ismertebb és minél szélesebb körben elterjedt legyen. Ezután már csak némi pénz kell, egy jó forgatókönyvíró, egy rendező, na meg az apró. Színészek, stáb, statiszták, díszletek, és már mehet is a nagy produkció. A Resident Evil esetében megvoltak a szükséges feltételek, így már csak a többit kellett összeszedni, hogy elkezdődhessen a show.
Bizony nem is olyan hosszú idő alatt valaki össze is szedte ezt a keretet. És ekkor megszületett a nagybetűs Resident Evil filmprodukció, amit kis hazánkban csak Kaptár néven ismerhettünk meg. A filmet, mint horrort sokan bírálták, de ha valaki mint RE szakértő ült a vászon elé, az bizony érezte, hogy a hangulatot igen-igen eltalálták. Persze mint mindenben, ebben a műben is voltak hibák, mint mondjuk az, hogy egy titokzatos Alice nevezetű hölgyemény lett a főszereplője Jill helyett. Viszont ezek nem kimondottan nagy bakik, és a film összességében jónak mondható. Méltán viseli a Resident Evil nevet.
Persze a Kaptár még a mozikba sem került és máris íródott a következő rész forgatókönyve, mert valaki azt mondta, ez bizony nagy siker lesz. És nem is tévedett nagyot. Talán ennek köszönhette a második rész, hogy ő viszont eléggé felemás lett. A film készítői remekül építették fel a pusztuló Raccoon City-t, és raktak bőven zombit, meg persze Licker-t is a produkcióba. De sajnos ez a film összes pozitívuma. A második rész ami a Kaptár2: Apokalipszis névre hallgat, inkább lett akció, mint horror. Túl sok benne a látványos jelenet és kevés a borzongás. És akkor még nem is beszéltem a mindenható Alice-ról...
Az idő kereke pedig forog tovább és immár a Kaptár 3. részét várjuk. A filmről szép lassan szivárognak ki a hírek, talán idővel megjelennek majd az első képek, esetleg trailer-ek is. Egyelőre viszont van egy eltalált első részünk, és egy félresikerült második. Ezek után mindenki kíváncsian várja, hogy mit hoznak majd ki a készítők a harmadik részből. Valamit, ami csak viseli a Resident Evil nevet, de más köze nincs hozzá, vagy esetleg valami olyat, ami minden fan számára kötelező lesz.
|
2007-03-15 18:13:25 | #53
|
  |
Gatyuszmatyusz háháháháháháh!!!!!
|
|
2007-03-14 22:05:18 | #52
|
  |
A 2 jó, kicsit sajnáltam azt amikor az iskolában a kutyák megették a komandóst.
|
|
2007-02-26 14:03:59 | #51
|
  |
ok majd konzultálunk
|
|
2007-02-25 12:29:42 | #50
|
  |
Lehetne csinálni saját zombis történetet is.
Az lehetne a magyar Resident Evil.
Egy időben én is hasonló babérokra vágytam és egy pár haverral le akartuk forgatni a Szoborhegy lakót. A szoborhegy nálunk van. Csak egy domb, de mindenki így hívja. Végűl is pénz és egyéb gondok miatt soha nem kezdtük el a forgatást. De így sok tapasztalatot szereztem a filmes világ rögös útjairól. Chris gondolkozz, van Bakta Rider is. Ott sem ment el a költségvetés fele a jogdíjakra. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ebből is vígjátékot kell csinálni, mert az megőlné az egész Resident Evil legendát. Mindenesetre, ha kell rám számíthatsz.
|
|
2007-02-24 22:25:05 | #49
|
  |
nekem a kaptár elsö részében tetszett Misel Rodrigez/aki a végén a vonaton átalakul és lelövik/ nagyon sajnáltam szerintem beleillet a filmben szerintem föszereplönek kiváló let volna :-(
|
|
2007-02-24 16:03:14 | #48
|
  |
Ok szólok bár a CAPCOMnak elég nehéz lesz kicsengetni a lét.
|
|
2007-02-23 23:04:07 | #47
|
  |
Ha a film elsö része a játék első részét dolgozta fel, a második meg a harmadikat, akkor a harmadikban lesz a kedvenc karakterem Leon S. Kenedy?
És ha így van, akkor az a játék második vagy a negyedik része lesz?
|
|
2007-02-23 01:09:26 | #46
|
  |
Hey Chris! Ha szereplő kell a filmeghez Szólj! MEGYEK!!!
|
|
2007-02-21 16:03:33 | #45
|
  |
Chris Burton. Remélem, hogy ez igy lesz de majd ne hagyd ki a többi részt sem.
|
|
2007-02-21 16:01:04 | #44
|
  |
Szerintem A második Rész volt a jobb!!
|
|
2007-02-08 15:14:38 | #43
|
  |
Figyeljetek: gondolom sokan csalódottak vagytok mer nem a játék alapján készült a film.Mondok valamit én úgy is filmrendezőnek készülök már cak egy "kis" pénz kell a CAPCOM-nak a jogokért azt úgy egy pár év múlva elkezdhettjük forgatni a Borzalmak kastélyát. Na?
|
|
2007-02-05 21:01:55 | #42
|
  |
Claire! Nem vesztesz sokat, ha kihagyod a Magyar szinkronost, mert szerintem pocsék lett. Bár is nekem nagyon nem tetszik. Száraz, idegesítő hangokat választottak.

|
|
2007-02-05 04:44:40 | #41
|
  |
Ú én még nem néztem magyarul meg de nem is szeretném. :D Ami Millát illeti, nekem is egyik kedvenc színésznőm lett az 5. elem után :D a resi után meg főleg. jut eszembe, van vmi új akció filmje, az Ultra Violet amire kiváncsi vok. na de ez már más téma..
|
|
2007-02-05 04:19:34 | #40
|
  |
Igen a STAAARS-ot meghagyhatták volna Nemesis Magyar szinkronjában. Én mindig átváltom eredetire csak, hogy halljam. :-D
Egyébként én beleszerettem Millába az 5. Elem-béli szereplése után, és marhára örültem neki, hogy a kedvenc játékom főszreplője lesz...

|
|
2007-01-24 18:00:01 | #39
|
  |
Ja még valami:
Az Apocalyse- ban Nemesis magyar szinkronja: "Végük..."
Hát biztos nem tudtak jobbat kitalálni, de szerintem maradhatott volna a "S.T.A.R.S." is.
TidusX
|
|
2007-01-24 17:19:44 | #38
|
  |
Íííííííígy van. :)))
K*rva jó a figurája. (Na és a csaj se rossz!)
TidusX
|
|
2007-01-23 18:44:03 | #37
|
  |
Egyetértek veled Tidus :) Végre vki akinek tetszettek a filmek és nem utálja Alicet :D
|
|
2007-01-23 18:00:21 | #36
|
  |
A filmekről annyit, hogy az már az elsőben megtetszett Alice, jó színész is játssza, csak furcsa volt, hogy ő nem a játékok főszereplője. De ennek még örültem is. az első rész nagyon tetszett, a másodok tényleg akciósabb lett, kihagyták a horrorisztikus jeleneteket. A másodikba viszont több motívumot tettek a játékokból. (Legalább Jill is feltűnt) Tetszik, hogy a 2. részben ott vannak a Leech- ek a RE2- ből, meg a kislány (Angela), aki szintén a RE2- re emlékeztetett, Nemesis a 3- asból. Ami nem tetszett: a kis hülye L.J. jellemét nem kellett volna annyira viccesre venni. Néha elrontott pár jelenetet. De lehet, valakinek tetszik.
TidusX
|
|
2007-01-23 17:53:50 | #35
|
  |
Az tökjó :) Majd muti meg ha kész lesz.
|
|
2007-01-23 17:53:07 | #34
|
  |
A hármasra leszek kíváncsi Alice képességei miatt meg persze más miatt is. Képregényt akarok csinálni Alice főszereplésével, saját történettel. Persze lesznek RE motívumok, más karakterek, szörnyek, helyszínek, stukkerek stb. (A filmekből és a játékokból -sőt még könyvből is- szedem az ötleteket)
TidusX
|
|
2007-01-12 20:37:28 | #33
|
  |
Láttam már olyan filmet, amikor leadták a moziban,de nekem már megvolt előtte 2 nappal!!!!
|
|
2007-01-12 02:56:16 | #32
|
  |
szerintem a RE filmeket az 1-töl kezdve az utolsoig a könyv alapján kellet volna csinálni akkor nagyobb sikere lett volna na persze nem utolso pont a rendezöt sem jól kiválasztani.
|
|
2007-01-09 07:48:15 | #31
|
  |
jah még annyit a filmről nekem az sem tetszik h modern az város neeeee így nem jó 3.játék részben az
az igazi Racconcity nem ez modern és sajna én elítélem az eddigi teljesítményüket
TÖBBVÉRT TÖBBKIBELEZÉST TÖBBIDEGTÉPŐ JELENETET
JA ÉS TYRANTOT...!
|
|
2007-01-09 07:41:29 | #30
|
  |
Én remélem h a spenser kastélyban fog játszódni a 3.
rész ami nem nagy eséjjel kecsektet de legalább a
tyrant lehetne az új ellenség a játék 1 részébő sz tem ő a legdurvább a nemesis mint lény a filmben ott lett elbaszva hogy a nyakán lógó csápokkal senki fejét nem szúrja átt mint a játékban Bradét.
Szerintem a 3.rész ha pont a játék 1 részén alapszik akkior jó....
|
|
2007-01-05 22:21:02 | #29
|
  |
vagy sose!
Üdv:Re+
|