1995 volt az év, mikor az első Resident Evil játék napvilágot látott. Persze zombikkal már ezelőtt is találkozhattunk más remek alkotásokban, mint mondjuk az Alone In The Dark. De az ilyen játékokat általában mindig valamilyen spirituális, misztikus légkör lengte körül. A Resident pont ebben mutatott újat. Nincs misztikum, csak egy vírus, egy rakat elvetemült tudós, na meg persze az emberi gonoszság, és lám máris kész a baj mindenféle csiri-biri nélkül.

Mai szemmel nézve a játék grafikája elavult, az ellenfelek buták, a kidolgozottság pedig iszonyúan gyenge. De annak ideén ez a játék maga volt a rettegés. Már elindítása utána a kezdő képsorok a frászt hozták az emberre, amikor is a kamera egy folyosón követett valakit, majd hirtelen „rávetette magát". Ezután pedig következett a még félelmetesebb intro, majd a szereplők akciófilmbe illő bemutatása, ami kissé oldotta a hangulatot, még ha csak pár rövidke percre is. Ezt követően hozzáláthattunk, hogy kiderítsük mi is történt a hátborzongató öreg villában, amit annak újdonsült lakói alaposan megnehezítettek.
Ez volt annak idején a Resident Evil. De én valahogy úgy érzem, hogy a játék mégsem öregedett annyit, mint amennyit a technika fejlődött.
Biztos vagyok benne, hogy ha valaki manapság úgy ül le a játék elé, hogy még sosem játszott vele, a kockafejek és a karóba húzott karakterek ellenére is újra és újra kirázná a hideg, az események pedig folyamatos rettegésben tartanák a játék minden percében.
Ezzel a játékkel kezdődött minden, és ezzel olyan névjegyet tett le az asztalra, amin a mai napig nem fakult meg a felirat.
|
2007-09-10 03:08:44 | #75
|
  |
Billy!
Nekem nem baj, neked még amugy sem! Mindössze rosz helyen kerestél megoldást, ennyi... Jó játékot! ;)

|
|
2007-09-09 23:36:31 | #74
|
  |
Csak egy baj van kedves Carlos! Már megtaláltam! Köszönöm a nagylelkűséget!
|
|
2007-09-08 22:55:49 | #73
|
  |
Billy!
Sajnálom, de ez warez téma! Nállunk nem fogsz hozzá segítséget kapni.

|
|
2007-09-08 22:28:57 | #72
|
  |
Orosz honlapon probálkoztam Re1-et letölteni 137 órát venne igénybe ami nagyon sok idő. Egy olyan honlapot keresnék ami egy nap alatt letöltené a játékot. Tudnátok segiteni?
|
|
2007-08-20 19:18:55 | #71
|
  |
ri_csi! Nincs gond, fut ez a játék 95-ön is, csak menj be a fórumra, lépj be a Help-Centerbe, és ott olvashatod a tanácsaimat amikkel futtathatod ezt is a gépen... Ja, meg a 2-t...
Eurythmics - Sweet Dreams
|
|
2007-08-03 00:37:43 | #70
|
  |
Végülis nem baj marad a 2 és a 3 csak hát erre már régóta kiváncsi vagyok:p
|
|
2007-08-03 00:36:48 | #69
|
  |
Megszereztem PCre de csak Windows '95-ön fut ()
|
|
2007-06-29 21:30:46 | #68
|
  |
+ a filmes átvezetők egyáltalán nem hülyeség szerintem az az egyik legjobb dolog az első részben :D

|
|
2007-06-29 21:26:43 | #67
|
  |
Szerintem ez a legjobb rész. De nem értek pár dolgot.
1. Ki az a Rebeca?
2. Jillnél hovatűnt Wesker?
3. Jillnél megleht ölni a kígyót??

|
|
2007-06-22 05:05:26 | #66
|
  |
Ejj megint kedvet kaptam kivinni ezt a remekművet. XD Viszont nem tudom, hogy feltűnt-e, de ha Jillel megcsinálod azt az ebédlős rohangálós dolgot, akkor Kenneth-nél nem lesz pisztolytár, ami nagyon hiányozni fog az elején. :( Ezért szeretek mostanába inkább Chrissel jáccani.
Eurythmics - Sweet Dreams
|
|
2007-06-14 16:59:21 | #65
|
  |
Resident Evil játékok adás/vétel/keresés. Valami ilyen neve van a topicnak.
A Fórum címe Katt!
Nekem nincs meg sajna. Csak a magam részére... :)

|
|
2007-06-14 04:11:14 | #64
|
  |
És ott melyikbe szted mert a fun-ba utoljára 2005-be írtak azét kérdeztem meg itt! Nked véletlenül nincs meg? vagy nem tudod megszerezni?
|
|
2007-06-11 15:23:50 | #63
|
  |
Szepi! A Fórumban van erre egy megfelelő topic.
Ezt a kérdést ott kéne feltenni!

|
|
2007-06-11 04:09:07 | #62
|
  |
sziasztok nem tudna neklem vlaki segíteni megszerezni a Resi1-et???nagyon fontos lenne!!
|
|
2007-06-05 01:02:05 | #61
|
  |
igen ez is nagyon frankó mint a többi
|
|
2007-05-28 15:55:57 | #60
|
  |
Nekem PC-n van meg és szerintem egyáltalán nem gyors! Vagy legalábbis nekem nem! Az egész játék úgy, ahogy van FANTASZTIKUS!

[i:20d7541712]Don't just play it... Live it![/i:20d7541712]
|
|
2007-05-26 16:14:12 | #59
|
  |
Hát én a 2-vel játszottam először 2000-ben. Akkor beleszerettem a játékba. Egyből vettem egy ps1-et aztán jött az 1. rész. Hihetetlen volt. De az 1. rész mellé megvettem a 3-at és az SURVIVOR-t. A 2-t ugyebár megkaptam nagybáttyámtól. Aztán jött a Ps2 meg minden... Ez a játék örökké élni fog :)

A helyzet deftinisztikai szubjektivitása olyannyira kolumbinált, hogy antagónisztikus ellentétben áll a morális egzisztenciával.
|
|
2007-05-07 17:36:45 | #58
|
  |
Ricco, akkor Te igazi Resident fan vagy, az első rész nekem is a mindenem, alig vártam a Deadly Silence-t, azt azóta kb. tizenötször végigvittem :)
Join The Winners!
|
|
2007-05-07 17:31:18 | #57
|
  |
Akkor te is olyan Hardcore Resi gamer lehetsz, mint én. :) Ez pozitív!

|
|
2007-05-07 04:01:59 | #56
|
  |
Ó, emlékszem a régi szép időkre, mikor elkedtük a bratyóimmal ezt a játékot nyomtani. Én néha még ma kis előveszem, és ugyanúgy élvezem a játékot mint annó, de a bratyók már nem :(
Eurythmics - Sweet Dreams
|
|
2007-04-17 16:55:16 | #55
|
  |
Gb! A Fórum Help Centerében keresd a választ. Meg már Barry válaszolt is azt hiszem.

|
|
2007-04-17 12:41:23 | #54
|
  |
A helmet azt jelenti, hogy sisak. Olyan kulcsot kell keresni amibe egy sisak van gravírozva azt hiszem, bár már régen toltam.
|
|
2007-04-16 01:03:20 | #53
|
  |
ossze vissza keresem nem tudok tovabb menni ha valaki tudja segitsen .thanks
|
|
2007-04-16 00:59:54 | #52
|
  |
segitsen valaki mi az a helmet
|
|
2007-04-15 22:53:00 | #51
|
  |
Nekemezel kezdődött minden,a régi szép idők
Resident Evil Forever!!!!!!!!!!
|