1995 volt az év, mikor az első Resident Evil játék napvilágot látott. Persze zombikkal már ezelőtt is találkozhattunk más remek alkotásokban, mint mondjuk az Alone In The Dark. De az ilyen játékokat általában mindig valamilyen spirituális, misztikus légkör lengte körül. A Resident pont ebben mutatott újat. Nincs misztikum, csak egy vírus, egy rakat elvetemült tudós, na meg persze az emberi gonoszság, és lám máris kész a baj mindenféle csiri-biri nélkül.

Mai szemmel nézve a játék grafikája elavult, az ellenfelek buták, a kidolgozottság pedig iszonyúan gyenge. De annak ideén ez a játék maga volt a rettegés. Már elindítása utána a kezdő képsorok a frászt hozták az emberre, amikor is a kamera egy folyosón követett valakit, majd hirtelen „rávetette magát". Ezután pedig következett a még félelmetesebb intro, majd a szereplők akciófilmbe illő bemutatása, ami kissé oldotta a hangulatot, még ha csak pár rövidke percre is. Ezt követően hozzáláthattunk, hogy kiderítsük mi is történt a hátborzongató öreg villában, amit annak újdonsült lakói alaposan megnehezítettek.
Ez volt annak idején a Resident Evil. De én valahogy úgy érzem, hogy a játék mégsem öregedett annyit, mint amennyit a technika fejlődött.
Biztos vagyok benne, hogy ha valaki manapság úgy ül le a játék elé, hogy még sosem játszott vele, a kockafejek és a karóba húzott karakterek ellenére is újra és újra kirázná a hideg, az események pedig folyamatos rettegésben tartanák a játék minden percében.
Ezzel a játékkel kezdődött minden, és ezzel olyan névjegyet tett le az asztalra, amin a mai napig nem fakult meg a felirat.
|
2010-08-01 13:41:12 | #141
|
  |
Tudom,hogy ez a game alap de valahogy kimaradt. Ezért pár napja elkezdtem és állíthatom nagyon jó Resident Evil lett.
|
|
2010-07-19 18:03:01 | #140
|
  |
nagyon rég játszottam vele de amikor 1x nek végigvittem végig Para volt meg volt amikor legszivesebben kikapcsoltam volna a gamet de megvan benne az az izgalom h nem érdekel h félek e akkor is tovebmegyek nagyonjo
|
|
2010-05-23 20:34:55 | #139
|
  |
1997ben játszottam először a Resi 1el lesem tettem szinte úgy játszottam végig Para volt minden jelenet benne hihetetlen volt. Nem akarom minősíteni a Resi 5töt de no para minimális izgalom sztem feledhető.
|
|
2010-04-02 00:46:33 | #138
|
  |
Resident Evil 1. Tökély. ^^
Anastacia - Never gonna love again
|
|
2009-09-19 12:57:28 | #137
|
  |
Most psx es verzióját nyomatom!Jelenleg nincs egy deka lőszerem sem:(És csak futkározni tudok a kutyák előtt:D.Még jó,hogy a psp-m viszi a psx-es játékot:D.Majd írok mert érdekelne;)am kössz
|
|
2009-09-15 22:28:45 | #136
|
  |
Itt nem fognak erre a kérdésre válaszolni mert a warez téma tiltott ezen az oldalon..De ha továbbra is érdekel a dolog írj nekem privit
|
|
2009-09-15 18:08:41 | #135
|
  |
Milyen emuval?És ezt gemcube-s gamet honnan tudom leszedni?köszi
|
|
2009-09-11 13:12:42 | #134
|
  |
ha akarod Josko95, akár ezt is játszhatod pc-n emulátorral, mármint nem ezt, hanem a remake-t:)
|
|
2009-09-10 11:53:38 | #133
|
  |
A Remake Nintedo GameCube exclusive játék, tehát nincs. Ha elakadtál a játékban, akkor kérdezz bátran a fórumon, és mi segítünk. ;)

|
|
2009-09-10 07:05:17 | #132
|
  |
Hát én sokáig elvittem,de elakadtam meg a lőszer is kevés,de nagyon fullos game:D.Nem tudjátok,hogy a remake van ps2-re?
|
|
2009-08-01 09:04:04 | #131
|
  |
Hello.
Nincsennek hozzá kódok. Legalábbis konzolon én nem emlékszem hogy volnának. De erre rákérdezhetsz a fórumon is. :) Ott nagyobb a valószínüsége hogy kapsz kézzelfogható választ. ;)

|
|
2009-07-31 19:21:15 | #130
|
  |
Hali! Remélem olvastok mostanában...:P
szóval az 1.részhez tudnátok vmi csalást,mert nekem túl nehéz,viszont szeretném végigjátszani!Légyszi segítsetek,mert nem találtam semmi használhatót a neten:(
Előre is köszi =)
|
|
2009-06-13 17:33:54 | #129
|
  |
ejnye bejnye RE2fan a nehézség miatt lett az eggyik legjobb játék
|
|
2009-06-05 15:10:17 | #128
|
  |
kivéve, ami nincs:) de amúgy tényleg jó játék, habár annyira nem fogott meg, mint a 2, vagy a 3, főleg a nehézsége miatt:)
|
|
2009-06-04 00:33:15 | #127
|
  |
Ez egy igazi legenda!!!.Nem is kell semmi többet mondanom,ebben minden benne van.
|
|
2009-05-24 13:17:38 | #126
|
  |
A trágár kifelyezéseket tessék cenzúrázni, különben legközelebb törölni fogom a hozzászólást!
Köszi!

|
|
2009-05-23 19:14:42 | #125
|
  |
ez lett a legjobb régen. összefostam magam mikor az első zombi mejelent. igaz apa játszott vele azt nekem nem engedte én meg stikában játszottam vele egyszer a havermonál a hajnali órákban. mikor jött az első élőhulla mindketten kirohantunk ordítva a szbából. jááj mien kicsi voltam még. ezt félretéve szerintm KÍTŰNŐ munka a ps 1 hez képest
##when you see the darknes##
##you became one of thease bitches##
##when you see the light you survived##
I GIVE THEASE BITCHES THE HARD GOOD BYE
|
|
2009-05-10 21:13:19 | #124
|
  |
resident evil died aim adja vissza az eggyik legjobban szentem a res. fillinget szentem próbáljátok ki :)
|
|
2009-04-11 21:01:13 | #123
|
  |
jah de haladni kell a korral,nem lehet leragadni a régi grafikával mint a RE1,szal előre a jövöbe azt irom!
|
|
2009-02-13 21:34:31 | #122
|
  |
Hát a RE5-ről nagyjából egyetértek apuabestel, mert az egy dolog, hogy a Capcom valami újat akar mutatni a 7. generációs konzolok terén, de ez már a jól megszokott RE feeling elvesztésével jár:(...
Ami meg a többi részt illeti minddel játszottam (nagyrészüket végig is), a RE1-ről meg annyit, hogy számomra a legjobb rész marad akármit csinál a Capcom :)
|
|
2009-02-03 10:39:19 | #121
|
  |
Ha már az 5-ről van szó.
Tudom h utálva leszek, de egy kalap sz@r. Tegnap próbáltam ki ps3-on a demot és és... szal ez minden csak nem resi.
Az 1-2-3-at végigtoltam ps-en anno.
Az 1 a legjobb ami a hangulatot illeti.. fosatós, nyomasztó, ijesztgető, minden ami kell. emellett agymunka is kell hozzá pont amennyi még belefér. A zene a környezet mind mind hozzájárul ahhoz hogy az ember élvezze a játékot.
A 2 tömeggyártmány lett.. sok sok fegyver sok sok ellenség, mészárlás, öldöklés, de a para és a gondolkodás már kicsit háttérbe szorul. a történet már nem szűk nyomasztó sötét folyosókon hanem jórészt az utcán (de legalább sötétben) játszódik. Előnyére vált a többszálú végigjátszás ami ha nem is ellensúlyozta de legalább felhozta a lemaradását.
A 3 a kanyarodjunk vissza az 1-hez sikertelen próbálkozása volt. A elveszettség érzése visszajött de a folyamatos para helyett inkább az ijesztgetés vált a fő félelemforrássá. A sötét sokszor tágas utcák sajna megmaradtak, így a hangulat itt sem hozta a szintet. Ebből nekem csak a mostösszefostamagatyámderendesen emléke maradt meg ami a játékban ha jól emléxem kb. 3x fordult elő egy pillanatra.
A 4-gyel nem játszottam...
... és az 5-tel sem fogok. Afrika (tudom h kimaradt a 4, de hogyan kerültünk ill kerülhettünk ide???) nappal utcákon való rohagálás világosban, tömegmészárlás. Hát gratula. A hangulat sokkal inkább egy torz COD4-re emlékeztet mintsem egy residentre. Szal nem értem miért is lesz ez akkora nagy durr, év játéka stb. Ez már mindennek elmegy, csak annak nem ami a neve..
|
|
2008-12-17 21:02:40 | #120
|
  |
SSJ4_Leon:
a Resident Evil 5 az tuti, hogy év játéka lesz, a maga apró hibái ellenére is!:)
Az tény, hogy Resident Evil 2-ből fogyott a legtöbb, de semmi se tarthat örökké:)
|
|
2008-12-17 16:27:10 | #119
|
  |
A GameTrailers az 5-nek már megadta az év játéka díjat :D

|
|
2008-12-17 13:47:04 | #118
|
  |
hogy az 5. fog a legjobban fogyni? Nem kizárt hogy a 2009-es év egyik sikerjátéka lesz. De hogy a Resident Evil játékok közül az 5-ből adják el a legtöbbet abban azért nem vagyok biztos. Még mai napig a Resident Evil 2 vezeti az eladási listákat több millió eladott példánnyal megelőzve a Resident Remake-et, a Zero-t és a 4-et is. Pedig azért ezek ott vannak a toppon.
Mindenesetre a RE1 tényleg fantasztikus játék Azt hiszem helye van a világ legjobb videójátékai között. De ez az egész sorozatra igaz :)
|
|
2008-12-16 19:11:46 | #117
|
  |
pontosan. jó játék, sokkal félelmetesebb, mint bármelyik resi.
a Capcom ezzel a játékkal kezdte, jó kezdés volt, a 3-nál egy kicsit visszaesett, és az 5 fog szerintem a legjobban fogyni majd.
|