Alapinformációk

Annak idején a RE: Gaiden volt az első olyan rész, amit akár a vonaton is játszhattunk hazafelé, vagy épp munkába menet. No persze ez a kijelentés így kicsit furán hangzik, ezért hozzáteszem, hogy ez annak volt köszönhető, hogy a játékot gameboy-ra adták ki. De hát, mint azt már megszokhattuk, a technika fejlődik, és íme itt a Deadly Silence, amit már Nintendo DS-en játszhatunk, sokkal színesebb, szebb grafikával és lélegzetelállító megoldásokkal.

A Resident Evil ezen új részét talán érhetnék olyan vádak, hogy tessék, egy újabb lehúzott bőr az első részről. Viszont a játék behatóbb megismerése után az ilyen kijelentések hamar alapjukat vesztenék. Igaz ugyan, hogy megint az első rész történetét izgulhatjuk végig, nagyjából hasonló minőségű grafika mellett, mint 1995-ben PS-ünkön. Viszont ez az egyetlen kijelenthető és egyértelmű hasonlóság. A készítők mindent megtettek, hogy a történet ne váljon ennek ellenére unalmassá, és állítom, el is érték céljukat. A Nintendo DS ugyanis rendelkezik azzal a kellemes tulajdonsággal, hogy érintőképernyővel szerelték fel, és egy olyan kaliberű játék, mint a Resident Evil, ezt nem is hagyta figyelmen kívül. Az új részben olyan feladványokkal találkozhatunk, amikor mondjuk a képernyő melletti mikrofon bemenetet fújva kell lélegeztetnünk egy sérült társunkat, vagy épp ceruzánkat kell késként használni a ránk támadó ellenfelekkel szemben. Persze mindennek ellenére felmerülhetne a kétely, hogy a RE mégsem egy Mario és ugyan ki tudna rettegni egy 6X5-ös képernyő szörnyeitől. Nos az ilyen kételyeket megint csak megtorpedózni tudom, ugyanis egy fülhallgató segítségével, és némi sötétség kíséretében igen is rettegni lehet a kis képernyő előtt. A hanghatások ugyanis tökéletesek, az események pedig váratlanok és ijesztőek, az új ellenfélről pedig már nem is beszélve.

A Deadly Silence egy remekül eltalált játék, amivel a készítők teljes mértékben kihasználták a konzol lehetőségeit. A csattanót a végére hagytam, mert az igazság az, hogy a fentiekhez még hozzájön a multiplayer játék is. Akit foglalkoztatott eddig a gondolat, hogy milyen lehet valakivel versenyezve vagy épp segítve egymást kijutni a Mansion-ből, annak elérkezett az idő, hogy ki is próbálja. A DS olyan játék, amivel szemben csak addig vannak fenntartásai az embernek, amíg le nem ül játszani vele. Utána viszont percek alatt megszűnnek a kételyek a külvilággal egyetemben.