Annak idején a RE: Gaiden volt az első olyan rész, amit akár a vonaton is játszhattunk hazafelé, vagy épp munkába menet. No persze ez a kijelentés így kicsit furán hangzik, ezért hozzáteszem, hogy ez annak volt köszönhető, hogy a játékot gameboy-ra adták ki. De hát, mint azt már megszokhattuk, a technika fejlődik, és íme itt a Deadly Silence, amit már Nintendo DS-en játszhatunk, sokkal színesebb, szebb grafikával és lélegzetelállító megoldásokkal.
A Resident Evil ezen új részét talán érhetnék olyan vádak, hogy tessék, egy újabb lehúzott bőr az első részről. Viszont a játék behatóbb megismerése után az ilyen kijelentések hamar alapjukat vesztenék. Igaz ugyan, hogy megint az első rész történetét izgulhatjuk végig, nagyjából hasonló minőségű grafika mellett, mint 1995-ben PS-ünkön. Viszont ez az egyetlen kijelenthető és egyértelmű hasonlóság. A készítők mindent megtettek, hogy a történet ne váljon ennek ellenére unalmassá, és állítom, el is érték céljukat. A Nintendo DS ugyanis rendelkezik azzal a kellemes tulajdonsággal, hogy érintőképernyővel szerelték fel, és egy olyan kaliberű játék, mint a Resident Evil, ezt nem is hagyta figyelmen kívül. Az új részben olyan feladványokkal találkozhatunk, amikor mondjuk a képernyő melletti mikrofon bemenetet fújva kell lélegeztetnünk egy sérült társunkat, vagy épp ceruzánkat kell késként használni a ránk támadó ellenfelekkel szemben. Persze mindennek ellenére felmerülhetne a kétely, hogy a RE mégsem egy Mario és ugyan ki tudna rettegni egy 6X5-ös képernyő szörnyeitől. Nos az ilyen kételyeket megint csak megtorpedózni tudom, ugyanis egy fülhallgató segítségével, és némi sötétség kíséretében igen is rettegni lehet a kis képernyő előtt. A hanghatások ugyanis tökéletesek, az események pedig váratlanok és ijesztőek, az új ellenfélről pedig már nem is beszélve.
A Deadly Silence egy remekül eltalált játék, amivel a készítők teljes mértékben kihasználták a konzol lehetőségeit. A csattanót a végére hagytam, mert az igazság az, hogy a fentiekhez még hozzájön a multiplayer játék is. Akit foglalkoztatott eddig a gondolat, hogy milyen lehet valakivel versenyezve vagy épp segítve egymást kijutni a Mansion-ből, annak elérkezett az idő, hogy ki is próbálja. A DS olyan játék, amivel szemben csak addig vannak fenntartásai az embernek, amíg le nem ül játszani vele. Utána viszont percek alatt megszűnnek a kételyek a külvilággal egyetemben.
|
2009-10-10 16:54:24 | #25
|
  |
Kell csinálni egy japán reget, felmenni japán store-ra, elővenni bankkártyánkat, megvenni, letölteni, játszani :D US vagy EU store-ra nem fogják kiadni a PS1-es RE részeket? Bocs ha átmentem OFF-ba, de ha már a témánál tartunk...
|
|
2009-10-10 16:03:35 | #24
|
  |
ott ha kell elmagyarázom mit kell csinálni
|
|
2009-10-10 16:02:56 | #23
|
  |
Josko05 psp re sok resz van átirva az eredeti 1,2,3 és a survivor ez a mail címem itt érdeklődhetsz :zeuszka@gmail.com
|
|
2009-09-19 12:55:09 | #22
|
  |
Szerintem annak futnia kéne a slim en is.
|
|
2009-09-18 16:35:43 | #21
|
  |
resident evil még nincs psp-re, majd egy új resi lesz, de az is csak az újra elméletileg(a PSP Go!-ra...)
|
|
2009-09-18 15:57:31 | #20
|
  |
Van valakinek ötlete?Melyik rezi van kiadva psp-re??
|
|
2009-08-17 20:35:54 | #19
|
  |
én a platformot nem bírom
|
|
2009-08-12 11:59:43 | #18
|
  |
nekem semmi bajom vele, habár nem is játszottam vele:D videókat láttam róla, egész jónak tűnik...
|
|
2009-08-10 18:36:54 | #17
|
  |
Azóta már kapott még egy leoltást a DS, amit szintén törölnöm kellett... Nem tudom, most valami "utáljuk a Resident Evil DS-t"-t divat van, vagy mi a franc? XD

|
|
2009-08-10 14:27:18 | #16
|
  |
vakizasi, ha játszottál a Resident Evil 1-el és tetszett neked akkor nem tudom miért szidod ezt a játékot. Ez tulajdonképpen a Resident Evil 1, egy klasszikus játék DS átirata, nem értem hogy lehet rá azt mondani hogy borzalom, de ebből is látszik hogy mindenkinek más az izlése
|
|
2009-08-10 13:12:43 | #15
|
  |
Billyke! A hozzászólásod töröltem! A negatív véleményeket is tessék kultúráltan kifejteni, különben bajok lesznek! Ajánlom figyelmedbe a fórum szabályzat átnyálazását. A szabályzatot a fórumon találod.
Katt!

|
|
2009-08-03 09:20:08 | #14
|
  |
ja,játszotam RE 1 el,code veronica x el ,survivor 2,amúgy a code veroniva x a kedvencem,meg re 5 is most lessz meg xbox 360 ra
|
|
2009-08-02 22:04:46 | #13
|
  |
Nem nagyon értem, mi bajod vele. Igaz, egyáltalán nem PC-re, főleg nem emulátorra lett kitalálva, hanem a Nintendo kis portable konzoljára, hogy az ember akár a szabadban is tudjon Resident Evil-lel nyomulni.
A Deadly Silence végeredményben az első rész újrafeldolgozása handheld formában, így nem igazán értem a nemtetszésed. Játszottál te már a RE 4-en kívül korábbi, klasszikus Resident Evil játékkal?

|
|
2009-08-02 19:56:30 | #12
|
  |
bocs az erős megnyílvánusulásé de eszt a borzalmat nemlehet szé szavakal leírni.
|
|
2009-08-02 17:33:52 | #11
|
  |
Vakizasi! A hozzászólásod töröltem!
A negatív kritikákat is ki lehet kultúráltan nyilvánítani. Szerintem tégy így legközelebb, mert nem lesz jó vége.
Köszönöm!

|
|
2008-12-15 10:32:45 | #10
|
  |
én emulátorral játszottam ezt a játékot, a grafika megegyezik a régi RE1-el, mindenesetre jó szórakozás tényleg mondjuk az ágyban fekve vagy a vonaton ülve játszani :D
|
|
2007-12-19 00:22:29 | #9
|
  |
Az OFF-olás azt jelenti, amikor valaki a témától eltérő dologról ír valahova.
Szóval akkor most én is azt mondom, hogy OFF!, és hagyjuk ezt a témát a továbbiakban!
Ha valamit nem értesz vagy ha lenne bármilyen kérdésed, akkor egész nyugodtan felveheted velem a kapcsolatot akár MSN-en, akár Privát üzenet formályában a Fórumon! Kérlek szépen, ne ide válaszolj! Köszi! ;)

|
|
2007-12-17 21:02:17 | #8
|
  |
igennnn :D de mért írod oda hogy ,,OFF"?
|
|
2007-12-17 20:56:45 | #7
|
  |
Na rendben, akkor ezen túl is vagyunk. OFF!
:)

A helyzet deftinisztikai szubjektivitása olyannyira kolumbinált, hogy antagónisztikus ellentétben áll a morális egzisztenciával.
|
|
2007-12-17 20:45:48 | #6
|
  |
semmi baj csak elősször voltam fenn itt és nem tuttam mit szoktak ide írni és valójában nem is jutott semmi az eszembe mit írhatnák mást :D na mind 1 sziasztok XDXD
|
|
2007-08-09 17:56:36 | #5
|
  |
hát az....
|
|
2007-06-07 04:07:04 | #4
|
  |
Hmm... Érdekes olvasói vélemény.
Mondjuk ez a "szia" szócska sokmindent takar, de mégtöbbet az a kis smile, ami előtte van. Ez egy afféle belső kisugallat, ami rengeteg információt juttat el az emberi agyba. Hirtelen megmozdulnak az agy bizonyos érzékenyebb pontjai... A vörös vérsejtektől duzzadó erecskék hirtelen stroboszkóp szerűen megvillannak, és megvilágítják eme sötét, gonosz világunkat.
XD
Bocsesz!!! OFF!!!

|
|
2007-06-06 22:06:49 | #3
|
  |
: ) szia
|
|
2006-12-23 17:19:27 | #2
|
  |
Mostmár meg is van és nem fogom majd letenni :D

|
|
2006-09-19 19:09:01 | #1
|
  |
a kipróbáláshoz sajna még nem volt szerencsém :(

|