Resident Evil 3 vagy csak 2.5? Sokan kérdezték ezt miután végigjátszották, vagy épp csak belenéztek a játék 3. epizódjába. A kérdés bizonyos szempontból jogos volt, másfelől viszont kevésbé.
A játék 3. részével derült fény arra, hogy a Capcom-nál nem csupa zseni és tévedhetetlen ember dolgozik. Ebben a részben ugyanis, talán kicsit alacsonyabbra tették a mércét, mint az előző két epizódban. Bár véleményem szerint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a játék első része sikeresen betört a piacra, a második pedig egy remekmű volt. Ezek után azért nem olyan egyszerű újra valami hatalmasat, elképesztőt és újat alkotni, de véleményem szerint a készítők ennek ellenére beleadtak mindent. A félreértések elkerülése véget, a játék nem lett rossz. Sőt nagyon is jó lett. Ismét találkozhatunk számos újdonsággal, mint mondjuk az egyes helyzetekben felmerülő döntésekkel, amik befolyásolják a későbbi eseményeket is. Vagy itt van a lőszerkészítés, amikor is három különféle lőporból keverhetjük ki magunknak kedvenc, vagy leginkább szükséges muníciónkat. Emellett pedig megjelennek az Epilógusok is, amik arra késztetik az elszánt játékost, hogy legalább 8-szor küzdje magát végig a játékon, hogy megtudhassa mi is történt az előző részek szereplőivel azóta.
Tehát az összképet nézve, elmondhatjuk, hogy a játék minden kritériumnak megfelel, amire a RE világ egy új részének szüksége van. Újdonságok, változtatások, érdekességek mind megtalálhatók benne, egy újabb érdekes történetbe ágyazva. Az egyetlen, amit a 3. rész szemére lehet vetni az, hogy ezúttal nincs világrengető áttörés, olyan új ötlet a játékban, amitől sokak megingathatatlan kedvencévé válik. Ennek ellenére egy abszolút kihagyhatatlan és érdekes rész, amit mellőzni komoly hiba lenne.
|
2008-01-25 21:48:42 | #78
|
  |
Azt hiszem rövid fórumos pályafutásom véget is ér ezen az oldalon haverarc:Arról nem tehetek hogy a témák olyan formában fogantak meg ezen a világon hogy egymásból fejlődnek ki.viszlát resi.hu OFF
|
|
2008-01-25 17:03:06 | #77
|
  |
Már bocs haver, de első három részbe is szintetizátorral lett összecsapva a zene, sehol nincs komolyzenei előadó. Az első résznek van a legamatőrebb zenéje. Nem mondom, hogy rossz zenék, mert imádom őket, és a kedvenc játékaim, de sajnos a RE2-ben az operaénekesnő hangja is csak szintetizátor. Hidd el ez így van... Mindössze egy zene van, amit zenekar játszott, méghozzá a RE2-ben lehet hallani, amikor végig viszed a B küldit. A RE3 végén, amikor a készítőket bemutatják, azalatt a gyönyörű zene alatt, a dob csak számítógéppel lett öszerakva. :)
Nade szerintem ennek a témának semmi köze ehhez a cikkhez, tehát arra kérlek téged NemesisGsxr menj a fórumba (Katt!), és keresd meg a megfelelő topicot, és ott folytasd ezt a témát :)
OFF!

A helyzet deftinisztikai szubjektivitása olyannyira kolumbinált, hogy antagónisztikus ellentétben áll a morális egzisztenciával.
|
|
2008-01-25 13:46:01 | #76
|
  |
Na most hirtelen a csattogó nyitózene ugrott be, de azért megnézem. De tök mindegy az első három részben rendesen komolyzenei előadók szerezték a zenét, rendes hangteremben, ezeket meg szintetizátoron összecsapják 2 perc alatt.
|
|
2008-01-25 10:01:00 | #75
|
  |
A Recv-ben garázs zene van?
Akkor eléggé bot füled lehet :)
A Recv zenéje az egyik legjobb a Resi részek közül.
|
|
2008-01-25 03:37:30 | #74
|
  |
A Resident Evil Playstation 1-en született és ott is halt meg, hogy tovább zöldülhessen a saját romjain. Nekem mindhárom rész a Resident Evil, nem pedig ez vagy az. Így jó ahogy van. De az idióta Capcom, ahelyett hogy hibáikban kapaszkodva érné el a csúcsokat, inkább terepet vált, és valami egészen máshol találja magát, mint ahová elindult. Ezért halt meg a Resident evil. A többi részek jók, nagyon jók, de csak címben hasonlítanak az elődeikre.Bennem ott rombolnak le mindent hogy szinte minden verzióban, vagy epizódban máshogy néznek ki a főhősök.Egyszer izmos, máskor satnya. És Barry, a lejobb karakter hol van? Hol vannak a jó szinkronhangok, az iszonyatos jó, komoly emberek által komponált zenék, mint a resi 3 ban? A Code Veronica, meg a RE4 bóvli garázszenéje nem jó hangulatot kelt bennem hanem hányingert. És a Resi 1 GC verzióban hol vannak a hangulatteremtő barry-s haláljelenetek? Szép,szép, de hiányzik a töltelék.
|
|
2008-01-23 13:53:42 | #73
|
  |
de nem olyan jó mint a 4
|
|
2008-01-19 21:19:48 | #72
|
  |
Nagyon jó ez a rész!!! imádom!!
|
|
2007-08-20 00:27:47 | #71
|
  |
3 jelszó lehetséges: ADRAVIL, SAFSPRIN és AQUACURE A legutóbbiban egy szóköz látható a TV-n az AQUA és a CURE között, de ez a jelszóban nem kell szóköz. Ez megtévesztő lehet.

|
|
2007-08-19 22:59:08 | #70
|
  |
Nóri és Hami! Ezt a fórumon kéne kérdezni a help-centerben! Amúgy a TV-n van a jelszó azt kell beírni.

A helyzet deftinisztikai szubjektivitása olyannyira kolumbinált, hogy antagónisztikus ellentétben áll a morális egzisztenciával.
|
|
2007-08-19 17:51:12 | #69
|
  |
Hello!
Kéne egy kis segítség!!
Ott tartunk mikor elvileg a monitoron van a jelszó és a csaj mutatja és már mindent beírtunk de egyiket sem fogadja el és nem tudunk tovább jutni légyszi aki tud segítsen. Köszi Nóri And Hami
|
|
2007-08-18 05:59:58 | #68
|
  |
Sancy, ne a 2 illetve az 1 végigjátszását nézd! XD Bocs, ezt nem lehetett kihagyni. Lényeg mi lényeg, pont 2 napja csináltam meg a hard modot Xplosive-os verzióval... Naon durva volt! Nem hittem volna, hogy képes leszek, sw aikerült! ^^ Nekem ez a rész is nagyon tetszik, igaz, hogy egy kicsit könnyebb mint a 2 vagy az 1 (Főleg mint az 1), de van amiben kárpótoljon! ^^
Eurythmics - Sweet Dreams
|
|
2007-08-09 17:54:25 | #67
|
  |
imádom ezt a részt:):):)
|
|
2007-07-05 20:58:41 | #66
|
  |
lehet hogy velem van a baj, de néztem végigjátszásokat és szögesen ms dolgok vannak benne.van többféle is?egyébként király a játék.
|
|
2007-06-26 22:17:05 | #65
|
  |
ez rimelt isXD
"Time for them to know the true terror of our bio organic weapons!" - Bertha

|
|
2007-06-25 16:05:07 | #64
|
  |
A Resident Evil 3 a legjobb játék az egész világon.
|
|
2007-06-23 16:01:39 | #63
|
  |
Helló Carlos!
Azthiszem félreértettük egymást.
Én nem fikázom a Nemesist , csak arról beszélek , hogy nemsokkal később jött pl. a cod:Veronica és az hangulatban helyszinekben és minden más szempontból is sokkal többet nyújtott a fent említett résznél. A lényeg hogy szerintem érdemes lett volna több időt hagyni a háromnak , mint az 1. után a 2-re.
|
|
2007-06-21 00:18:22 | #62
|
  |
Bocs Claire, hogy bele-bele kapok néha a munkátokba, de olyan jól esik. XD
Nem, nincs Mercenaries patch, legalább is legális, de szerintem semilyen sincs.

|
|
2007-06-20 04:07:07 | #61
|
  |
No mi a fene... mintha én is emlitettem volna hogy ennek a dolognak szakhmm... warez szaga van. Mindegy..

|
|
2007-06-20 02:02:44 | #60
|
  |
Will... köszi! :D Lassan javasolni fogom a moderátori kinevezésed XD Amúgy én azért nem szóltam mert gondoltam hátha van valami legális mercenaries patch de akkor gondolom nincs :D
|
|
2007-06-20 01:46:43 | #59
|
  |
Ay EVM-esben nincs Mercenaries és nem is lehet letölteni. Ilyesmit főleg ne is emlegessünk, mert ez már Warez téma, ami tilos! ;)

|
|
2007-06-19 23:30:15 | #58
|
  |
vki tud adni 1 linket, ahonnan a 3hoz le lehet szedni a merchenaries módot? az enyém EVM-es, abban nincs
|
|
2007-06-19 18:31:20 | #57
|
  |
Nos nem így mondtad, de ez volt a lényeg. pff...
|
|
2007-06-19 18:24:11 | #56
|
  |
Claire Drágám! Hol is mondtam én, hogy a 2 xar? Mindegy. No comment... pff..

|
|
2007-06-19 17:51:51 | #55
|
  |
Carlos drága, most én is mondhatnám akkor, hogy furcsa a véleményed, mert ilyeneket mondasz a 2. részről... Lehet ott nincs olyan sok helyszín, de a rendőrség valami eszméletlen jól néz ki szerintem, és a hangulata is nagyon ott van, én imádok ott bolyongani. A története is sokkal jobban tetszik,(Nem véletlenül az a nevem, ami XD ) valamint számomra sokkal könnyebb mint a Nemesis. Ettől én még nagyon szeretem a 3. részt is, és télleg szépek meg változatosak a helyszínek, kivéve az utcán való bolyongást, azt nem szeretem. nekem az tetszik ha be kell menni valami nagy épületbe és ott mászkálni, mint az óratorony meg a kórház, meg a labor meg a rendőrség. szoval, a lényeg hogy attól még hogy valakinek más a véleménye erről, az nem furcsa, mert ahány ember, annyi féle vélemény. felesleges elkezdened megmagyarázni, hogy dehát a 3. rész az milyen jó, a 2. meg milyen szar, mert ha vkinek nem így gondolja akkor ez van. és nem beszólni akartam neked ezzel...
|
|
2007-06-19 17:34:02 | #54
|
  |
Norbi!
Én leírtam a véleményem. A sztori szerintem jó. Az umbrella zsoldosok, stb. Egy valamiben nem értek veled egyet. Azt mondod a helyszínekre is fordithattak volna időt. Szerintem gyönyörüek a hátterek és a szinek. Hatalmas területet kapunk ebben a részben. Vedd csak alapul a 2. rész. Bemész a rendörségre 2-3 sikátoron keresztül és kész. Utánna ott kell vacakolnod jó sokáig,(roppantul untam) egy pici csatornarendszer és a labor. Most had ne soroljam fel a 3. rész térképeit mert hosszu lenne. Én nem találok kivetni valót csak egyet: Könyebb ez a rész mint a többi ez kétségtelen, de szép ugy ahogy van!

|