„Ha egy üzlet beindul..." - tartja az igen népszerű mondás. És hát mi tagadás, a Resident Evil első része tarolt. Így hát a készítőknek nem is volt kérdés, hogy folytassák-e a történetet, és bizony milyen jól tették, hogy így határoztak. Ráadásul nem bújtak el a jól bevált név mögé, és hagyták, hogy az adja el a játékot, hanem vették a fáradságot és a második részét telepakolták újdonságokkal.
Szebb grafika, még csavarosabb történet, új fegyverek és két teljesen új karakter, valamint egy zombiktól megszállt város. Ez már így leírva is soknak tűnik, pedig itt megintcsak el kell sütnöm kedvenc közhelyemet, miszerint ez csak a jéghegy csúcsa, no de lássuk csak miért is.
A játék második részében ismét két új szereplővel ismerkedhetünk meg (Leon & Claire), de ezúttal négy történettel. Ezt a készítők úgy valósították meg, hogy az intróban hőseink egy lángoló tartályautónak köszönhetően elszeparálódnak egymástól és egyikük az egyik, másikuk pedig a roncs másik oldalán indul útjára.

Ha mondjuk Leonnal kezdünk, akkor a végigjátszás után immár elindulhatunk Claire-el is az úgynevezett „B" történetben, ahol a kamion másik oldalán kezdünk és megtudhatjuk, hogy hősnőnk merre is járt, amikor épp nem futott össze Leonnal. És bizony itt jön a csavar, hiszen a játékot Claire-el is kezdhetjük, és ez esetben ő indul a kamion azon oldaláról, ahonnan az előző példában Leon és így már rendőrnövendékünk lesz a „B" epizód főhőse. Így leírva bonyolultan hangzik? Nos, van benne valami, de erre szokás mondani, hogy ezt látni és játszani kell.
A Resident Evil 2 olyan jól sikerült, hogy számos rajongónak mai napig a kedvenc része. A fent leírtak persze nem tükrözik, hogy miért, mivel a választ csak a játék maga tudja megadni. Be kell tenni a lejátszóba, rányomni a NEW GAME-re aztán csak hagyni, hogy a játék sodorjon magával. Ettől a ponttól viszont már nincs kiszállás. A játék apró felfedezésre váró titkai, komoly kihívást jelentő mini játékai hosszú napokra a fotelbe fogják szögezni a horror rajongó játékost. Néhány nap és számos alvást nélkülöző éjszaka után többé nem lesz kérdés, hogy a Resident Evil 2. része miért is tartozik a legjobbak legjobbjai közé.
|
2007-05-28 15:57:45 | #93
|
  |
Ez az első RE amivel először játszottam! Még nem próbáltam konzolon, pedig szivesen kipróbálnám a Code: Veronica-t is!

[i:20d7541712]Don't just play it... Live it![/i:20d7541712]
|
|
2007-05-27 16:10:07 | #92
|
  |
Hát igen ez az a rész amivel először játszottam. Hihetetlen mit ki tudtak találni. :D
Mai napig is szoktam játszani ezzel a résszel. Ez az egyik kedvencem :D

A helyzet deftinisztikai szubjektivitása olyannyira kolumbinált, hogy antagónisztikus ellentétben áll a morális egzisztenciával.
|
|
2007-05-24 03:28:21 | #91
|
  |
A Fórumot itt találod: Katt!

|
|
2007-05-24 03:27:11 | #90
|
  |
Szívesen! Nos, a Resident Evil 2 két lemezből áll. Az egyik Claire története, a másik pedig a "fickóé", Leon-é. Tehát Leon lemezén tudsz a fickóval kezdeni. Kivételt képez a GC-s verzió, mert ott egy Mini DVD-n van mindkét story.
Mint mondtam, a további kérdéseket a Fórum, Help Centerében tedd fel! Köszi, és sok sikert a játékhoz! Az egyik legjobb Resident Evil-lel van dolgod egyébként. ;-)

|
|
2007-05-24 00:46:13 | #89
|
  |
Köszi William Birkin !! Sose jöttem volna rá!!Azt nem tudod hogy lehet a fickóval kezdeni??????
|
|
2007-05-07 04:13:21 | #88
|
  |
Olvastam ilyen hozzászólást Claire-től, hogy bizony ha valamivel nagyon akarok játszani, akkor mindent megteszek, hogy elinduljon. Ezzel én is így vagyok! Nem nyugodtam, míg meg nem tudtam, hogy kell elindítani a Res 1-et XP-n, a res 2-őt XP-n, illetve a Res 4-et, mert valami gond volt vele. (Illetve a Mortal Kombat 3-at, de ahhoz elég volt egy DosBox) :)
Eurythmics - Sweet Dreams
|
|
2007-05-06 22:27:02 | #87
|
  |
Plastic Bomb-ot kombinálod a Detonátorral és ezzel robbantod ki majd a helikopter által összezúzott ajtót. Fent az emeleten...
Ha további kérdésed lenne, akkor azt a Fórum, Help Centerébe légyszives! THX! ;-)

|
|
2007-05-06 22:08:37 | #86
|
  |
Nem tudjátok a 2 részben a Plastik bombát hova kell rakni?
|
|
2007-02-21 19:39:21 | #85
|
  |
Én a 4. részt szivesen megszerzem ,ha annyira kell.
sógorka József
|
|
2007-02-21 19:37:32 | #84
|
  |
Tök fasza ez a játék küldjétek már át nekem, ha megvan valamelyikőtöknek!
sógorka József
|
|
2007-02-17 15:29:06 | #83
|
  |
Szevasztok én még új vagyok it szeretnék segítséget kérni h meglehet szerezni valahol ezt a sorozatot ps2-re?Ha igen valaki segítsen köszi
|
|
2007-02-16 20:33:27 | #82
|
  |
Nem tudtam,hogy te is leírtad. Annyira nem olvastam vissza, bocs. Azért szerintem annyira nem alap dolog.Nem biztos,hogy mindenki tudja.
|
|
2007-02-16 00:13:24 | #81
|
  |
Jerry, ha neked működött úgy ahogy mondod, akkor szerencsés vagy. Mellesleg az alap dolog, hogy régi játéknál átállítod 95re vagy 98ra- ezt én is leírtam az én megoldásomban, e nélkül nem is működne. csakhogy ez nem minden esetben működik.
|
|
2007-02-15 23:05:48 | #80
|
  |
Lewis ugye nem törtél össze egy resi cd-t? Ejjnye-ejnye...:-)
|
|
2007-02-14 22:48:07 | #79
|
  |
Szia Jerry! Bár előbb itt lettél volna és mondod el ezt az egyszerű megoldást! Talán a cd is egyben lenne még...
|
|
2007-02-14 04:29:26 | #78
|
  |
Persze! Ha felteszed ezt a kérdést a fórumban is, akkor elmagyarázom. Csak azért, hogy legyen a Magazin Help Center! Oks?

|
|
2007-02-14 03:01:32 | #77
|
  |
William, megtudnád pontosan mondani hogy mit kell tennem hogy megszerezzem azt az egy cuccot?
|
|
2007-02-13 21:16:56 | #76
|
  |
Pedig nekem bevált! Most a napokban csináltam meg,és jó.(Win 95-re állítottam)
|
|
2007-02-12 23:05:11 | #75
|
  |
én is mindig ezzel próbálkozok egy-egy régi játéknál, de itt nem működött.
|
|
2007-02-12 20:58:47 | #74
|
  |
Sziasztok! Én még új vagyok itt, de láttam ezt a mentéses problémát, és gondoltam segítek. Van egy sokkal egyszerűbb módszer is arra, hogy menteni tudjatok Xp-n is. Csak annyit kell tenni, hogy a játék indító ikonjára kattintotok a jobb egérgombbal, és a kompabilitásnál átállítjátok egy régebbi windowsra (pl 95-re, vagy 98-ra). Ennyi:-)
|
|
2007-02-12 03:37:28 | #73
|
  |
Van ám! Nem egy-két cucc, csak egy cucc!

|
|
2007-02-11 22:52:33 | #72
|
  |
Úgyhallotam van valami trükk az Umbrella laborban az ujjlenyomat olvasónál (állítólag leonnal kell ott vmit csinálniaztán me claireel vagy vmi ilyesmi)és hogy ott az ajtón belül van egy-két cucc.kérdem én:ténleg van ott valami a konzolon és a b***szott nagy ajtón kívűl vagy csak kamu az egész???
|
|
2007-02-08 15:30:24 | #71
|
  |
de a régi gépemen (amin 98 van)rendesen működik=).A gáz csak az hogy 1 monitor van 2 géphez=).A bratyóm(akivel az xp-s gép közös)meg nem lelkesedik azért hogy állandóan össze visza rakosgatok meg csatlakoztatok mindent=).
|
|
2007-02-08 15:24:15 | #70
|
  |
Rájöttem hogy a hiba ami miatt a claire cd leon adata ként kezeli a mentéseket az szintén az xp miatt van(igazán csinálhattnának egy xp verziót).Nekem leon mentései működtek a Claire-Módszerel(fasza szakkifejezés mi???)de miótan jött ez a claire-es hiba is azóta hiába törlöm le 6-szor már leonnálse menti el
|
|
2007-01-24 18:15:48 | #69
|
  |
igen az xp miatt van, de van rá megoldás, ha lejjebb olvasol megtalálod. Egészen alul van. Bár nem sikerült mindenkinek megcsinálni, mert picit bonyolult. De aki menteni szeretne az előbb utóbb kénytelen felfogni :D
|