„Ha egy üzlet beindul..." - tartja az igen népszerű mondás. És hát mi tagadás, a Resident Evil első része tarolt. Így hát a készítőknek nem is volt kérdés, hogy folytassák-e a történetet, és bizony milyen jól tették, hogy így határoztak. Ráadásul nem bújtak el a jól bevált név mögé, és hagyták, hogy az adja el a játékot, hanem vették a fáradságot és a második részét telepakolták újdonságokkal. Szebb grafika, még csavarosabb történet, új fegyverek és két teljesen új karakter, valamint egy zombiktól megszállt város. Ez már így leírva is soknak tűnik, pedig itt megintcsak el kell sütnöm kedvenc közhelyemet, miszerint ez csak a jéghegy csúcsa, no de lássuk csak miért is.
A játék második részében ismét két új szereplővel ismerkedhetünk meg, de ezúttal négy történettel. Ezt a készítők úgy valósították meg, hogy az intróban hőseink egy lángoló tartályautónak köszönhetően elszeparálódnak egymástól és egyikük az egyik, másikuk pedig a roncs másik oldalán indul útjára.

Ha mondjuk Leonnal kezdünk, akkor a végigjátszás után immár elindulhatunk Claire-el is az úgynevezett „B" történetben, ahol a kamion másik oldalán kezdünk és megtudhatjuk, hogy hősnőnk merre is járt, amikor épp nem futott össze Leonnal. És bizony itt jön a csavar, hiszen a játékot Claire-el is kezdhetjük, és ez esetben ő indul a kamion azon oldaláról, ahonnan az előző példában Leon és így már rendőrnövendékünk lesz a „B" epizód főhőse. Így leírva bonyolultan hangzik? Nos, van benne valami, de erre szokás mondani, hogy ezt látni és játszani kell.
A RE2 olyan jól sikerült, hogy számos rajongónak mai napig a kedvenc része. A fent leírtak persze nem tükrözik, hogy miért, mivel a választ csak a játék maga tudja megadni. Be kell tenni a lejátszóba, rányomni a NEW GAME-re aztán csak hagyni, hogy a játék sodorjon magával. Ettől a ponttól viszont már nincs kiszállás. A játék apró felfedezésre váró titkai, komoly kihívást jelentő mini játékai hosszú napokra a fotelbe fogják szögezni a horror rajongó játékost. Néhány nap és számos alvást nélkülöző éjszaka után többé nem lesz kérdés, hogy a Resident Evil 2. része miért is tartozik a legjobbak legjobbjai közé.
|
2010-07-20 16:37:50 | #215
|
  |
MEGTÖRT A JÉG!!! MEGCSINÁLTAM A TOFU-S KÜLDETÉST!!! :DD
|
|
2010-07-14 10:35:59 | #214
|
  |
Hát! Nem lesz könnyű dolgod!! 1Xűen a növényszörnyeket képtelen vagyok kikerülni úgy hogy ne mérgezzenek le!!! Már 20adjára se sikerült megcsinálni ezt a Tofu-s küldetést!! 10X nehezebb mint a HUNK-os!! Remélem több szerencséd lesz!! De nem adom fel :)
|
|
2010-07-05 18:48:40 | #213
|
  |
Egy lépéssel előttem jársz .) Én is most a tofuért kűzdök. Most utazunk el repülőn végig tudom majd játszani psp-n ott biztos meg lesz a tofu mert ugye 6szor kell végigjátszani jó rankal. itthon gamecube on is csak neki kell állnom és meg van :) .
AŁkoHoŁ
|
|
2010-07-01 10:18:19 | #212
|
  |
Basszus!! Végigtoltam a ClaireA-t meg a LeonB-t a speckó ruhákkal és a végén megkaptam a Tofu-s küldetést!! Először mikor megláttam beszakadtam rajta!! :)
|
|
2010-05-17 19:28:35 | #211
|
  |
Igen most én is a HUNK es küldetéssel játszok éjjel nappal. gamecube on játszok itthon, meg nekem meg van PSP-n is a játék, ott még nem szereztem meg a HUNK-es küldetést de igyekszem, csak psp vel akkor játszok ha nem vagyok itthon, mondjuk suliban szoktam psp-zni. Nekem Gamecube on beadott egy oylan Scenario-t is hogy " Extreme battle". Az sem rossz , juss el a rendőrségre és találj meg 4 bombát majd menj a vonathoz és menekülj meg. Az sem rossz de a HUNK a legjobb :),4. Túlélő.
AŁkoHoŁ
|
|
2010-05-17 10:53:24 | #210
|
  |
Kössz Tricell!! Amúgy nagy nehezen én is rájöttem! :) Az a legjobb a HUNK-os részben mikor az egyik mentőszobában van vagy 10 zombi! És kerüld ki őket!
|
|
2010-05-16 15:49:49 | #209
|
  |
YEAH sikerül , megszereztem a Hunk-es küldetést , 1 óra 51 perc alatt lett vége a játéknak , A rank. Tényleg a legjobb rész residentek között. Én most nosztalgiából vettem egy gamecube gépet csak ezért a játékért. Megérte az árát.
AŁkoHoŁ
|
|
2010-05-15 13:35:19 | #208
|
  |
Szerintem is a legjobb része!!!Mondhatom hogy ezért a játékért kaptam gyerekként a Playstation One gépemet!!!!
"please help, alive inside"
|
|
2010-05-12 19:35:28 | #207
|
  |
Amúgy BRAD et úgy találod meg hogy normal módban kezded a játékot és amíg nem érsz a rendőrség aluljárójába addig semmi lőszert , vagy virágot, semmit ne vegyél fel :D. tehát ameddig nem vagy a rendőrségen addig semmit nme vszel fel. :)
AŁkoHoŁ
|
|
2010-05-12 19:33:34 | #206
|
  |
És mennyit menthetek? esetleg ha végtolom mentés nélkül de úgy h csalok tehát végtelen lőszerrel. Azt észleli a játék és rosszabb rankot ad? van egy csalás hogy beálításnál nyomod az R1 és a kockát és akkor kifogyhatatlan lőszer. Ha így csinálom akkor gyengébb rankot kapok? Köszi a választ
AŁkoHoŁ
|
|
2010-05-10 14:39:47 | #205
|
  |
H1 Tricell! A-s rankra kell megcsinálni a Claire A-t és a Leon B-t, vagy fordítva! Mind1!
|
|
2010-05-03 17:10:22 | #204
|
  |
Sziasztok , új vagyok az oldalon. Nekem is ez a kedvenc részem. Egy problémám van , hogy nem tudom hogy kell megszerezni a Hunk-es küldetést.Valaki le tudná nekem részletesen írni hogy mit kell tennem a feloldásához. Hogy milyen rank kell az A storyban , a B storyban. És úgy kell hogy Először Leon A aztán Claire B ,vagy Leon A utána Leon B? kérlek segítsetek . Köszi
AŁkoHoŁ
|
|
2010-04-28 13:48:26 | #203
|
  |
Srácok! Segítség kellene annak ellenére hogy már kívülről tudom a játékot :D
Szóval! Végigtoltam a ClaireA-t és a LeonB-t normal modban PSX emulátorral. A végén ugyebár kiírja hogy milyen rankot kaptál stb. Megkaptam a gépfegyvert végtelen munícióval, a HUNK modot és azt hogy keressem meg BRAD-et a rendőrség előtti lejárónál mert nála van a SPECIAL KEY. Ezután ugyebár elmentettem újból a ClaireA-t. Elmentem egészen a rendőrségig, lementem a lejárón és nem találtam ott BRAD-et! A kérdésem az hogy ez hogy lehetséges?!
|
|
2010-04-27 15:47:20 | #202
|
  |
Ja amúgy az egész játékban a HUNK-os rész a legnehezebb, mert rohadtul be kell osztani a lőszert meg az életet is!
|
|
2010-04-27 15:44:27 | #201
|
  |
MESTERMŰ! Ez a kedvenc részem mert a sztori annyira jól össze van rakva, hogy hihetetlen!! Amúgy Claire üldözőjét akit Mr.X-nek neveztek egyik haverom elnevezte TILON-nak (de hogy miért? Mind1. Nekem teccik) :D
|
|
2010-03-01 14:15:31 | #200
|
  |
Nekem ez a Rész a kedvencem a mai napig:)
|
|
2010-01-11 17:42:24 | #199
|
  |
Az aki üldözi Claire-t az Mr.X de igaziból egy Tyrant mit már az umbrella valamennyire irányítani is tud.
Plusz kisebb feladatokat is már rájuk lehet bízni.
A Resident Evil Gun Survivor játékban nagyon sokat látni belőle. Igaz csak egy-kétszer futunk ott is össze vele.

|
|
2010-01-05 16:00:11 | #198
|
  |
Amúgy az a nagy melák, aki üldözi Claire-t, Nemesis?
|
|
2009-10-18 21:43:22 | #197
|
  |
Mindenképpen az első rész viszi a bonyolultsági pálmát szerintem...

|
|
2009-10-15 14:40:41 | #196
|
  |
Ójeeeeeeeeeeee,Umbrella kutatási center booooooooooooooooom^^.Szerintetek meik játék bonyolultabb?Az RE 1 vagy a 2?
|
|
2009-10-14 12:50:38 | #195
|
  |
Köszi a segitséget,nemtaláltam meg a kurblit,de késöbb sikerült azután pedig néztem 1 oldalt és annak segitségével bettetem a gyémántokat a mellekbe igy végül sikerült továbbjutni.
|
|
2009-10-14 00:14:44 | #194
|
  |
Üdv!
A fejlövés csak a Shotgun-nal lehetséges, mégpedig csak a zombiknál. Amikor közel érnek, csak felfelé célzol, és elsütöd... Ennyi...
A Licker-ekkel nem tudsz különösebb módon végezni. Egyszerűen csak ahogy tudod, lődd őket, és előbb-utóbb kinyiffannak majd.
A Plug-okkal kapcsolatban pedig... Ha már meg van az a fogaskerék, akkor már elvileg csak egy dugaszt kell megtalálnod, mert az a fogaskerék vezet az utolsó dugaszhoz. Semmi gond, valószínűleg elhagytál egyet. Annyi kellene csak, hogy leírod nekem, hogy az első kettőt pontosan hol találtad meg, és így majd tudni fogok segíteni. Egyébként a fogaskereket a második emeleten kell használnod... Ott, ahol egy kurblival leengedtél egy falépcsőt, majd azon felsétálva, megtalálsz egy nagy szerkentyűt, ahova történetesen egy fogaskerék fog hiányozni, de előbb szerintem találjuk meg azt a Plug-ot, amelyik még hiányzik.

|
|
2009-10-13 19:23:46 | #193
|
  |
na jöttek még kérdések:D. Ahoz hogy kinyissam az ajtót szügségem van valami tárgyakra,4 db kell belöle,tollhoz hasonló cuccok.A neve nem jut eszembe de Bishop ... meg a Rook... már megvan.Kéne még a Knight meg a King ... Ha ez segít akkor van nálam egy óramüködtetö fogaskerék de a második emeleten lévö órateremben nem tudom használni.LÉcci segitsetek
|
|
2009-10-13 15:11:58 | #192
|
  |
a nyelvesek a RE 3-as néven nevezett szörnyek.(vagy az én gondolatom szerint nyalókák^^)
|
|
2009-10-13 15:08:48 | #191
|
  |
Lenne 2 kérdésem.
Valahogy lehet fejre löni?mert próbáltam kis trükköket csinálni hogy felrántom a pisztolyt és félúton elsütöm de nem vettem észre különösebb effektet vagy hatást.A másik hogy a "nyelveseket" lehet valamien speciális modon lelöni?fej az agyba vagy valami?mert a könyve egy találat az agyba és kész.
|