Túlélőkés

Szinte az összes Resident Evil játék alaptartozéka. Nem túl hasznos, bár kétség kívűl többet ér, mint mondjuk egy üres pisztoly. Végső esetben használható zombik, varjak, esetleg kutyák ellen, erősebb ellenfeleknél viszont inkább a futást mellett döntsünk. Itt érdekes módon nem foglal helyet az Inventory-ban, a REmake önvédelmi fegyvereihez hasonlóan külön menüponttal rendelkezik.
Browning HP
Töltény: 9mm Parabellum

Leon első lőfegyvere a játékban. Nem kell felszedni, alapból benne van a tárgylistában. A legtöbb alap ellenfelet viszonylag gondmentesen el lehet vele intézni, a később megjelenő mutánsok ellen valószínűleg már nem olyan hatásos.
SIG Pro 228
Töltény: 9mm Parabellum

Elza kezdő lőfegyvere. Nem egyértelmű, hogy mikor kerül hozzá. Vagy a rendőrség várótermében, vagy már a bevezetővideóban felveszi a pisztolyt. Leon Browning-jához hasonlóan elsősorban zombik, kutyák illetve varjak ellen javallott használni.
Beretta M93R
Töltény: 9mm Parabellum

3 lövésből álló rögzített sorozatot képes leadni, ezáltal több kárt okozva az ellenfelekben. Egy rövid videóban lehet látni, ahogy Elza használja, ezért gyaníthatóan csak őt illette ez a fegyver (míg Leonnak a Glock 18 jutott).
Glock 18
Töltény: 9mm Parabellum

Az M93R-hez hasonló tulajdonságokkal rendelkezik (hármas rögzített sorozat). Nem egyértelmű, hogy melyik szereplő tudja felvenni (bár gyaníthatóan Leon, az M93R leírásában olvasható megállapítás alapján).
Super Redhawk
Töltény: .44 kaliber

Eddig az összes RE játékban megjelent a magnum valamilyen formában, ez alól még az 1.5 sem volt kivétel. Főellenségek, gorillák illetve chimerák elleni harcokban jelentősen megkönnyebbíti a játékos életét. Gyengébb szörnyek ellen ugyan még hatékonyabb, de nem ajánlatos; a többi Resi epizódhoz hasonlóan itt sem található minden sarkon .44-es kaliberű töltényt.
Remington M870
Töltény: sörétes lőszer

Az első részben megismert M870-es puska itt is tiszteletét teszi, noha itt sokkal izmosabb hangja van. Nem véltelenül; nagyobb tömegek, erősebb szörnyek ellen egyaránt bevethető, de főellenségek esetében is számíthatunk rá, ha nem áll rendelkezésre erősebb fegyver. További előnye, hogy nem kell annyira fukarkodni a töltényekkel, mint pédául a Redhawk esetében.
SPAS 12
Töltény: sörétes lőszer

Némileg gyengébb és lassabb, mint az M870, de így is jóval hatákonyabb a tömegoszlató, mint bármelyik pisztoly.
Ingram MAC-10
Töltény: .380 ACP

Teljesen autómata lőfegyver. Viszonylag gyenge és pontatlan, ám gyors tüzelési sebessége ezeket részben kompenzálja. A végeleges játékba az utódja/kistestvére (M11) került bele. A klasszikus Resident Evil hagyományokhoz hűen ez a gépfegyver is százalékban jelzi a hátralévő töltények mennyiségét.
H&K MC-51
Töltény: 7.62x51mm NATO

A második teljesen autómata lőfegyver a játékban. Pontosabb és nagyobbat sebez a MAC-10-nél, de valamivel lassabb.
Lángszóró
Töltény: Üzemanyag kapszula

Egy újabb visszatérő fegyver az első részből, ezúttal nem csak néhány szoba erejéig használható. A játék utolsó negyedében vehető fel, az Umbrella gyártelep raktárépületének egyik szekrényében. Valószínűleg százalékban méri a hátralévő üzemanyag mennyiséget, akárcsak a végleges produktumban.
M79
Töltények:
Hagyományos gránátfej (szürke)
Savas gránátfej (sárga)
Napalm gránátfej (piros)

...és még egy visszatérő fegyvertípus, a gránátvető. A legerősebbek közé tartozik, de minden egyes lövés után újra kell tölteni, ráadásul enyhe ívben és viszonylag lassan érnek célba a lövedékek. Ezen tulajdonságoknak köszönhetően a többi fegyverhez képest valamivel több taktikát, tervezést igényel használata. Csak Elza veheti fel.
Kézigránát
Típusok:
Hagyományos (szürke)
Savas (sárga)
Napalm (piros)

A sorozat törtélmében először itt bukkant fel a kézigránátok használata, a nagyközönség azonban csak a negyedik rész eljövetelével tudta kipróbálni őket. Leonnak nyújtottak alternatívát a gránátvető helyett (mivel a RE1-es Chrishez hasonlóan neki sem jár). A célzás némi megszokást igényelhet, de legalább -a gránátvetővel szemben- nem kell újratölteni.
Rakétavető
Töltény: 66mm M72

A játék legerősebb fegyvere. Minden ellenfelet elintéz egy lövéssel, ráadásul itt még felfele illetve lefele is lehet vele célozni. Egyetlen hátránya van: töltények hiánya. Mivel csak a játék legvégén kapod kézhez, ez talán nem is akkora gond. Az elődhöz hasonlóan az M202A1 FLASH-t használták, szemben a végleges termék FIM-92 Stingerével.