Too Human: Egy kellemes játék

A Too Human egészen érdekes módon került az életemben. Coyote barátomtól sokat hallottam róla, sőt egyszer még egy rögtönzött bemutatót is tartott nekem belőle, mikor átugrottam hozzá. Akkor is, a demoban is a játék története volt az ami megfogott, és rábírt, hogy mikor az Alan Wake Collectors Edition mellé a Too Human járt ajándékba, betegyem a lejátszóba és ezzel ez a játék legyen a 2010-es játéktervem nyolc játékának egyike. Félreértés ne essen, a Too Human nem reformál meg semmit, nem csúszott le méltatlanul az év játéka díjról, és nem találkoztam benne semmivel, amit még soha ezelőtt nem láttam.

Azonban tény, hogy amit beépítettek a játékba az remekül működik, közel 80 órát játszottam vele és egy kezemen meg tudom számolni hány buggal találkoztam, amit sajnos a legnagyobb címek is csak ritkán mondhatnak el magukról. Emellett ami miatt még megérdemel a játék egy hatalmas piros pontot az a tökéletesen működő drop in drop out rendszer. Ha létrehozunk egy multi játékot, tényleg bármikor beugorhat hozzánk bárki a nagy világból és akár órákon keresztül vagy csak néhány terem erejéig együtt apríthatunk. A játék ilyenkor az ellenfelek erejét mindig az erősebb játékos szintjéhez igazítja, ami az esetek nagy részében nem zavaró. Hiszen ha egy nálunk gyengébb játékos lép be, akkor az ember valahogy ösztönösen próbál rá vigyázni, és őszinte örömmel tölti el mikor látja, hogyan fejlődik neki köszönhetően hiper sebességgel partnere. Baj csak akkor van, ha egy erősebb karakter csatlakozik hozzánk. Ilyenkor ugyan először előáll az a kellemes helyzet, hogy elég életben maradnunk és ügyködésének köszönhetően sorra lépjük a szinteket. A gond ott kezdődik, mikor kilép. Ilyenkor ugyanis az ellenfelek szintje marad az ex partnerünkhöz igazodó, amivel a játék gyakorlatilag lehetetlen kihívás elé állít. Így ilyenkor kénytelenek visszamenni a főváros Asiar-be és újrakezdeni a pályát vagy esetleg valamelyik chaptertől folytatni.
Kisebb negatívum, de meg kell jegyeznem, hogy a co-op játék lehetőség itt se illeszkedik tökéletesen a történethez. Itt arra gondolok, hogyha a storyt játsszuk, akkor nincs mód co-op-ra. Ha azonban multi lobbit indítunk (itt a co-op lehetőséget így hívják) akkor a pályákon nincsenek videók, nincs párbeszéd se történet, csak követik egymást. Egyenlőre képtelen vagyok megérteni, hogy a játékok nagy részében miért megoldhatatlan feladat készíteni egy karaktert, akit alapból a gép irányít mint a többi NPC-t, de bármikor átveheti felette az uralmat egy játékos társunk hosszabb-rövidebb időre, majd ezt kilépésével bármikor vissza is adhatja, amire kiváló példa a Gears Of War 2.
De visszatérve a Too Human-hez. A játék történet az, ami miatt hiába volt a 80 óra játékban legalább tucatnyi végigjátszás mégiscsak a vége felé kezdett néha az unalom hatalmába keríteni. A játék arról szól, hogy egy véres háború nukleáris csapások sorozatával zárul. A túlélők egy hatalmas metropolisban gyűlnek össze, amit fallal vesznek körül, és várják, hogy elmúljon a végtelennek tűnő rendkívül hideg nukleáris tél. Azonban a várakozás közel sem eseménytelen ugyanis a háborúzó felek egyike roppant intelligens és gyilkos gépek egész sorozatát hozta létre, amelyek nem általlanak önszorgalomból reprodukálni magukat és újra és újra az emberek életére törni. De az emberi fajhoz lejönnek a viking mítoszokból ismert isteneik és védelmükbe veszik őket. Valójában azonban nem igazi istenekről van szó, hanem az emberek egy kivételezett csoportjáról akik cyborg beültetésekkel és roppant fejlett fegyverekkel és páncélokkal felfegyverkezve szinte elpusztíthatatlanná vállnak.
Persze a játékban van egy két misztikus elem, ami azt a benyomást kelti, hogy ezek az „istenek" mégis többek puszta embereknél, de teljesen sosem derül ki, hogy pontosan akkor micsodák is. A főszereplő Odin fia Baulder is ezen „istenek" egyike, aki épp egy súlyos sérülésből lábadozik és ráadásul komoly emlékezetkieséssel is küzd. Talán mondanom sem kell, hogy a 4 hatalmas pályára és a köztük lévő átvezetőkre tagolódó történet pont ezen emlékek lassú felfedezéséről fog szólni, ami végül olyan kegyetlen igazságot tár fel, amit az intro megtekintésekor senki sem gondolt volna.

Ennél jobban nem is taglalnám a storyt, csak annak egy elemére térnék ki, amit én mindig is nagyon szerettem a játékokban. Ez pedig a hazatérés. Valamiért mindig szerettem, ha egy játékban van egy biztos pont, ami lehet egy bázis, a szereplő otthona, vagy épp űr- esetleg normál hajója. Ahol felszerelkezhet a következő küldetés előtt, pihenhet, beszélhet a barátaival, ismerőseivel, stb. Szóval nem zökken ki a történet elején megszokott életéből és mindent elveszítve vagy csak kockára téve próbál túlélni, hanem egyik küldetést hajtja végre a másik után ezt követően pedig mindig hazatér. Nos, a Too Human-nek pont ez a menete. Minden küldetés után visszatérünk a fentebb említett hatalmas Asir nevű metropoliszba ahol megszereltethetjük fegyvereinket, páncélunkat és persze újakat is vásárolhatunk, vagy eladhatjuk a felesleget. Persze a teljes élményhez az is kell, hogy a fegyverkováccsal lehessen váltani pár szót, ami mindig a hátunk mögött hagyott bevetéssel kapcsolatos. Emellett minden küldetést egy viking módra megtartott ünnepség, vagy mikor a dolgok kezdenek rosszra fordulni megbeszélés követ a tanácsteremben az „istenek" között.
Emellett ellátogathatunk a különleges virtuális világba is a NORN-okhoz, akiktől fontos információkat tudhatunk meg, a régi zöldellő fákkal borított világot mintázó alternatív valóságban barangolva pedig értékes fegyverek terveire vagy épp rúnákra is bukkanhatunk.
Amikor a városban vagyunk, néha belehallgathatunk a járókelők beszélgetésébe, amiből megtudjuk, hogy az emberek hogyan látják az eseményeket, amiknek nem ritkán mi vagyunk a középpontjában. Apróság, de a feelinget színesítő elem, hogy az ajtónálló katonák közeledtünkre mindig fél térdre ereszkedve tisztelegnek előttünk.
A játék ezen „otthon melege" eleme nincs túl bonyolítva, mégis nekem bőven elég ahhoz, hogy így nagyon élvezzem az eseményeket, és jól érezzem magam a Too Human világában.

És végül, de nem utolsó sorban az Achievementek. Nagyon elégedett vagyok. A pontoknak talán a felét meg lehet szerezni 2-3 végigjátszással anélkül, hogy az Achievement listára egy pillantást is vetnénk. Aztán van egy pár, amihez érdemes elolvasni a követelményeket, de különösen nem fog megizzasztani. És végül marad egy kis csoport, talán 100 pontnyi, ami igen komoly időbefektetést valamint a pályák halál nélküli abszolválását és töretlen koncentrációt igényel. A leghúzósabb Achievement megköveteli, hogy szert tegyünk egy 7 darabból álló Elit páncélra, ami valójában egy teljes páncél 6 része, plusz egy fegyver. Ez azért komoly kihívás, mert Elite cuccokat ritkábban talál az ember, mint adót önként és dalolva fizető állampolgárt. Nekem azonban szerencsém volt, mert Coyote barátom is segített és egy külföldi sráccal is összeismerkedtem, akik az említett különleges ereklyéket az Achievement megnyílásáig biztosították számomra.
Az Achievementekkel egyébként azért vagyok nagyon megelégedve, mert pont úgy épülnek fel, ahogy szerintem minden játékban kellene. Van egy részük, amit bárki meg tud nyitni egy-két végigjátszással, ez amolyan casual gamer rész. Aztán van egy komolyabb, amihez azért oda kell tenni magunkat. Elolvasni az Achievement leírásokat, megtervezni az elérésükhöz szükséges teendőket, stb. És végül van egy kis csoport ahol a legnehezebb eredmények kapnak helyet. Azok, amikhez rengeteget kell nagyon jól játszanunk és csak szívós kitartással érhetőek el. Ezek igazi kitüntetések egy profilban, azt jelentik, hogy megszerzőjük igazi belevaló hardcore aki semmitől sem riad vissza. Nemes egyszerűséggel gyűlölöm mikor ezen utolsó csoportra olyan beteg Achievementek is bekerülnek mint a GOW 2 100-as szintje, amik újabb emlékezetes kihívás helyett, keserű kínlódással teszik keserűvé a játék emlékét.

Összefoglalva a Too Human egy kellemes játék komoly kihívásokkal. De a nehezebb Achievementek miatt csak a hack and slash műfaj vagy a viking mondavilág igazi rajongóinak merem jó szívvel ajánlani. Örülök, hogy életem 80 óráját ezzel a játékkal töltöttem és Coyote barátomnak itt is szeretném megköszönni segítségét. A számtalanszor megtekintett záró képsorok alapján valószínűleg terveztek folytatást. Azonban mivel nem egy mai játékról van szó, és a folytatásról még csak pletykákat sem hallani ez kevésbé valószínű. Ez ellen a gamer társadalom ugyan nem lázad túlzottan, én azonban szívből sajnálom. Mert ha lenne Too Human 2, ilyen történetvezetéssel, ilyen hangulattal, nos én akkor is lecsapnék rá, ha ezúttal nem egy játékhoz kapnám ajándékba.