A sötétség leple borult az elmére s kis időre káoszt teremtett, melyben sok angyal pusztult el..
...Nem is tudom, mostanság annyiszor nekiültem, hogy megírjak dolgokat, de mindig kitöröltem őket, mert nem lett elég jó. Igaz kurvára nem érdekel, kiolvassa, mert azt írok le, amit szeretnék. Most sem tudom, hogy hol kezdjem, annyi minden az eszembe jut. Igaz le is írom, ahogy beugranak. Lassan egy hónapja arra lettem figyelmes, hogy semmilyen játékkal nincs kedvem játszani, és hogy egy nagy nullának érzem magam. Lehet, csak a nyár teszi, lehet nem, de az is meglehet, hogy tényleg egy nagy nulla vagyok. Megvan mindenem, ami csak lehet. Szerető család testvérek és barátok, de mégis néha olyan, mintha én egyedül lennék.
Na de ne olvasd el ezeket a faszságokat, mert mint írtam ezek csak puszta gondolatok és nem érdekel, ki mit gondol róla, szóval ne olvasd!
...Nagyon szeretlek Alex, és sosem felejtem el a napot mikor utánam jöttél, mert érezted, hogy nagy szükségem van rád! Igaz ennek lassan már egy éve s a méreg terjed a levegőben és fertőzi az igaz lelkűeket. Mai napig harcolok a saját démonjaimmal és nem tudom elfogadni, hogy egykor egy oldalon álltunk és most még is megrontotta az elméjüket a méreg. Szeretnél jövőt építeni, de instabil talajra nem tudsz! Miért jó szeretni ezt a világot, ha annyi romlott dolog van benne? Sok szar filozófiai faszságok jutnak eszembe és akkor már megint jön majd a baszogatás, hogy mi a picsának írok ilyeneket! Hát mert jól esik leírni Bazdmeg...
...Ugye milyen fura dolgok, hogy bizonyos reakciók milyen érzelmeket váltanak ki belőlünk? Köszönöm az életnek, hogy ennyi remek embert ismerhettem meg a Resident Evil játékok alapján. Hihetetlen, hogy mennyi arc és mind-mind egy különleges egyedi lélek. Miért szeretem ezt a Közösséget? Mert együtt erősek vagyunk és meg tudjuk mutatni az önző lelkeknek, hogy igenis, mi összetartunk, jóban-rosszban. Nem is tudom, hogy fogalmazzak, mert nem szeretnék neveket írni. Faszom ez így nehéz lesz...
...Az elmétől meghajlított kanál az idősík homokjában különlegesnek tűnhet egy kívülállónak. Fura lehet bizonyos reakcióm is azoknak, akik még nem ismernek elég közelről. Bár nem szeretném, ha rosszra gondolnátok, de vannak, gondolatok melyek mindig visszatérnek, és nem múlnak el az idő vas fogainak köszönhetően sem. Mint egy megbélyegzett tehénnek a seggén is élete végéig ott marad az a kibaszott bilog...
...Minden nap elő tör belőlem valami és minden nap elfojtok valamit. Köztünk van egy valaki, aki nekem a lelki támaszom, akire ilyen téren fel tudok nézni és adja nekem az erőt, mert elképzelni sem tudom neki milyen lehetett. Szeretnétek tudni mi ki az? Hát a kurva életbe nem találjátok ki! Még bebaszva sem mondanám el nektek!...
...Utálom a kibaszott T szolgáltatásokat! Faszom ki van velük, hogy nem tudják tartani a határidőt! Minden helyen olyan faszok ülnek, akik semmihez sem értenek. Faszért nincsen királyság vagy diktatúra. Akkor rend lenne, hogy szopják ki a faszom...
...Fáradtan ébredek és kis meleg keze engem karol. A nap süt be az ablakon a függönyön keresztül. Nem hallani semmi mást, csak ahogy szuszog. Egy illat mely megőrjíti az embert egy érzés mely megvakítja őt örökre. S ekképpen történt, hogy a sötét démon egy ártatlan lelket ragadt el a káosz tengerének habjai közt...
UGYSEM FEJEZEM, BE SZÓVAL NE OLVASD EL!
...Szeretem a fantázia világát és szeretem az angyalokat. Különlegesek, mert van, óriási nagy szárnyuk mellyel védelmezni tudják a szegényeket és mellyel a szabadság tengerébe repítenek. Aurájuk sugárzik a tiszta lélek erejétől melyet hosszas életük feláldozásával nyertek el...
Na, most aki ezeket mind elolvassa, azt gondolja majd, hogy komplett hülye vagyok, de szarok rá! Eszembe jutnak és mivel beszélni nem szeretnék, róluk inkább leírom. Nem is tudom, mit mondhatnék így visszaolvasás után. Talán, hogy nem minden ugrott be. Bár egy dolgot elmondhatok, nagyon SZERETLEK BENNETEKET! Mielőtt valaki elkezdene poénkodni, hogy ezt biztos bebaszva írtam, megsúgom neki, hogy teljesen józan vagyok. Elmondom mi fog történni most! Fogok és hozok magamnak inni, mert szomjan halok a kurva melegtől. Na, vagyok is! Közben eszembe jutott, hogy játszunk egy kör Doktor Csernusost!
Ti meritek vállalni a tetteitekért a következményeket? A kérdés IGEN vagy NEM?
Tudjátok, mihez lenne kedvem most? Felmenni LIVE-ra beloggolni és Gears of War 2 ben irtani! Szeretnék jó pár freskót készíteni. Arra is gondoltam már, hogy poénból ragasztok ilyen fenyegető levelet és elküldöm egy két „kedvencemnek". Pár napja osztálytársam barátnője linkelt nekem egy aranyos videót egy aranyos kommentel. Na, az nagyon jól esett. Na, mindegy megint mindenféle baromságot írok átgondolás nélkül. Közben jelez nekem itt a media player, hogy számot vált.
Gratulálok azoknak, akinek volt idege végig olvasni, amik leírtam. Kis megnyugtatás, hogy hamarosan egy olyan bejegyzés lát napvilágot majd mely remélhetőleg mindenkinek tetszeni fog. De kurvajól érzem most magam!!!