Zombik lettek a Guitar Hero új hősei

Szeptember 11-én egy háromfős zombi csoport jelent meg a Westendben. Ám ezúttal az élőholtak nem vérre szomjaztak, sokkal inkább a bevásárlóközpontban megrendezett Guitar Hero 5 verseny első helyére, amit hajszál híján meg is szereztek.

Már lassan két hónapja is van, hogy a Balaton partján táborozó Túlélők a sokadik fülledt délutánt is azzal töltötték, hogy jobbnál jobb számokat adtak elő a Guitar Hero World Tour-ból. Akkor még egyikük sem gondolta volna, hogy el fog jönni az ideje, mikor ezt egy versenyen teszi majd a Westend közepén felállított színpadon.

Nagyjából hétfő magasságában jelezte mindenre odafigyelő Főszerkesztőnk, hogy versenyt rendeznek Guitar Hero 5-ben szeptember 11-én és 3 fős bandák jelentkezését várják. Nekünk sem kellett több, a csapat pillanatok alatt összeállt, a versenyig hátralévő napokat pedig arra használtuk fel, hogy megtaláljuk a legjobb számot a game playlistjén. A választás végül Bon Jovi - You give love a bad name című számára esett. Részemről az egész pénteket a szám gyakorlásával töltöttem. Imádok énekelni, de emellett tisztában vagyok vele, hogy egyáltalán nem tudok. Épp ezért igyekeztem menteni a menthetetlent, és ha mással nem, legalább show-elemekkel feljavítani énektudásomat.

Végül persze így is elérkezett a délután 4 óra, és ideje volt indulni. A számot azért kiírtam egy CD-re, és egész úton hallgattam, hogy még csak véletlenül se fakuljon meg pár óra alatt szerzett tudásom. A Déli pályaudvaron azonban vége szakadt a nagy gyakorlásnak, mivel összefutottam bandánk dobosával, Sügivel, aki Eddy mellett egy kb. 5-6 fős szurkoló brigádot is hozott magával. Raszta hajú barátom gyorsan megnyugtatott, hogy ő is rákészült az előadásra, de jelezte, hogy előtte azért egyszer-kétszer meghallgathatnánk még együtt a zenét.

Erőltetett menet a Moszkva térig, majd gyorsan villamosra szálltunk, és a Nyugatiig meg sem álltunk. Itt már készenlétben állt a teljes backup team, és Clayman, a gitáros legenda.
A rendezvény jóval nagyobb érdeklődésre tartott számot, mint amire számítottunk. Ám rövid matekozás után rájöttem, hogy ha 20 banda indul és mindegyik 3 fős, az máris feltételez 60 embert, és ha minden bandához csak még 3 szurkoló csatlakozik, az újabb 60 embert jelent. Azonban ránk se lehetett senkinek egy rossz szava sem, ugyanis a Közösség szép számmal képviseltette magát a rendezvényen.
Ott volt főszerkesztőnk Leon, aki mindig képben volt azzal kapcsolatban, hogy mi történik a színpadon, és mikor is várnak minket a hangszerek mögé. Mint mindig, most is elkísérte csodaszép párja Roxie, aki magával hozta szintén gyönyörű barátnőjét, Cilkót, aki később komoly segítségnek bizonyult a sminkelésnél. A rajongók között ott volt még Andrew, Csizmás Kandúr, Emberfiú és egy haverja, valamint Leon csinos húga, Vicky is.

Miután kölcsönösen üdvözöltük egymást, Leon hozzálátott, hogy a mellkasomon kitöltse a jelentkezési lap még üres rublikáit, közben Roxie és Cilkó pedig elindult, hogy néhány sör képében ösztönzést szerezzen a kissé megszeppent énekesnek, azaz Nekem. Hát igen, Britney Spearsnek bizonyos színű gumicukrokra van szüksége a fellépés előtt, nekem egy pár doboz Ászok is megtette. Miután megjött a sör, leadtuk a nevezést, a csinos hostess lányok pedig felvilágosítottak, hogy már nincs lehetőségünk gyakorolni, hozzáfogtunk a tényleges készülődéshez. Fellifteztünk a pláza tetejére, és kerestünk egy eldugott padot, ahol megkezdődhetett a komoly sminkelés. Roxie és Cilkó szinte már ijesztő lelkesedéssel vetette bele magát, hogy három mosolygós túlélőből hullasápadt, rothadó, véresszájú zombit varázsoljon. Engem is meglepetett, hogy 15-20 percnyi kellemes simogatásként ható sminkelés után milyen rémisztő szörnyetegekké változtunk.
A felkészülés talán legviccesebb pillanata az volt, mikor a vége felé odajött egy biztonsági őr, hogy a tetőn nem lehet sört fogyasztani ám az arcom meglátva, rémülten nyögött fel: - Jézusom, nem semmi hogy nézel ki apám. Ezek után az erélyes felszólítás inkább visszafogott javaslatnak tűnt, és emberünk meg sem várta, hogy bocsánatot kérjünk, gyorsan elhátrált, és „Elnézést többet nem fordul elő..." mondatomra válaszul az „Úristen" köszönéssel válaszolt.
Közben persze előkerült Leon is és felhívta a figyelmünket, hogy bármikor színpadra kerülhetünk, szóval ideje megmutatni magunkat a nagyérdeműnek is. Érdekes módon mikor lefelé mentünk a lifttel, egyik emeleten sem akartak csatlakozni hozzánk, helyette egy erőltetett mosoly kíséretében fogadkoztak, hogy inkább megvárnának egy másik liftet.

A fellépésre várva is hamar a tekintetek kereszttüzébe kerültünk, ami kimondottan jó érzés volt, főleg, hogy nagyon úgy tűnt, kevés banda készült bármiféle extrém szereléssel. Clayman még egy vásárlást is megkockáztatott a McDonald's-ban, ami kis híján a pultos lány szívrohamával végződött.
Végül eljött a mi időnk. Majka, a show levezénylője a színpadra szólított minket. A rapper fenegyerek rövid, de velős megjegyzései arra utaltak, hogy az ő tetszését teljes mértékben elnyertük, amire csak rátett egy lapáttal, hogy bevallása szerint egész este arra várt, hogy valaki Bon Jovi-t adjon elő. A két sör és a kezdődő zene első hangjai megtették a hatásuk. Az idegességem tovaszállt, és az egész délelőttöt elnyelő gyakorlásnak megfelelően kezdtem énekelni. Fergeteges érzés volt ennyi ember előtt előadni, a megfelelő részeknél rájuk mutatni, vagy végighordozni rajtuk a tekintetem. Azonban az együttes másik két tagja sem bamba monitorra meredéssel tette a dolgát. Clayman vad zombiként tépte a nem létező húrokat, Sügi pedig úgy belejött a dobolásba, hogy el is ejtette az egyik dobverőt, amit Majka mosolyogva hozott gyorsan vissza neki. A szám végén a közönség kirobbanó tapsviharral fogadta a produkciónkat, amit a műsorvezető újabb pozitív jelzőkkel fejelt meg.

A színpadról lebotorkálva elszánt szurkoló és backup team-ünk fogadott minket, akik szerint fergeteges volt az előadásunk, és nem csak mi élveztük azt fent a színpadon. Fogadalmamhoz híven, néhány Túlélővel kiültünk a pláza elé elkortyolgatni az utolsó még megmaradt sört. Mire visszaértünk, már érkezett az infó, hogy lesz még egy forduló. A 20 bandából a legjobb 4 a döntőben fog megmérkőzni, ahol a zsűri választ nekik egy előadandó számot. Ennél a résznél az idegeimet megnyugtató alkohol ellenére is megijedtem kicsit. A jól begyakorolt számot is kihívás volt előadni, hát még egy olyat, amit talán még életünkben nem hallottunk. Bár ekkor még az sem volt biztos, hogy bekerülünk az első 4-be.
A kétségeink eloszlatására azonban nem kellett sokat várni. 20 perc sem telt és a zsűri döntött. A 4 banda egyike a Survivor Team lett. A bejelentést kitörő lelkesedéssel fogadtuk, és miután megtudtuk, hogy nem elsőként kell produkálnunk magunkat, meg is ragadtuk az időt, még egy kis utósminkelésre. Roxie itt már nem aprózta el, a művért nem kente, hanem szabályosan öntötte ránk, miközben Cilkó tovább tökéletesítette a széttépet pólómat, ami abból állt, hogy még hatalmasabb lyukakat vagdosott rá.

Végül eljött a mi időnk. A zsűri számunkra választott száma pedig nem volt más, mint a 3 Doors Down - Kryptonite című száma. Majka kérdésére, hogy hallottunk e már róla, határozott igennel feleltem, ám végignézve a banda többi tagját, hamar rájöttem, hogy hozzám hasonlóan ők is most találkoztak először a szám címével, sőt talán az együttes nevével is.
De nem baj, ahogy Leon mondta viccesen a fellépés előtt, „Akármi is jön be azon az ajtón ti álljátok a sarat!". Ezen akkor jót derültünk, de valójában tényleg ez volt a lényeg. Bejutottunk az első négybe és ez már önmagában is jelentett valamit, ott akkor már nem bukhattunk el. Felcsendültek az első taktusok, mi pedig zenélni kezdtünk.
A szám közepe felé már tudtam, hogy valami Superman-ről szól a szám, és hogy általában ez a refrén is, amit egész jól tudtam ordítani, ezt pedig a játék értékes pontokkal honorálta. Ennek köszönhetően a teljesen ismeretlen számba is bele tudtam vinni némi koreográfiát. Közben a szemem sarkából láttam, ahogy Clayman vadul hadonászik, hajlong a gitárral, és megfordult a fejemben, ha még egy kicsit jobban belejön, valószínűleg szét is töri hangszerét. Sügi barátom rasztái vadul repkedtek a levegőben, a dobra záporoztak az ütések, a képernyőn pedig sorra jelentek meg a tökéletesen leütött hangokért kapott bónusz pontok. Ha pedig bármelyikünk elbizonytalanodott, elég volt felpillantanunk, hogy lássuk Roxiet, Cilkót és Vicky-t, a három bombázót, akik úgy csápoltak nekünk, mint a tini lányok, akiket egy jó fej biztonsági az utolsó pillanatban engedett be egy Ricky Martin koncertre. De persze a fiúk se szégyenkezhettek. Úgy őrjöngtek az előadásunkon, mintha a világ legjobb buliját hoztuk volna össze.
Aztán egyszer csak vége lett. Sügi leütötte az utolsó hangot, Clayman még pengetett párat, majd kitört a tapsvihar. Majka ismét elismerő kifejezések kíséretében lépett fel hozzánk a színpadra, és felhívta a másik 3 döntőbe jutott együttest is. Máris eredményhirdetés következett. Pacsiztam Sügivel és Claymannel. Igazából már nem számított mi jön ezután, amit akartunk azt véghezvittük, bekerültünk az első 4-be és álltuk a sarat. Kezdő rocksztárként többre nem is vágyhat az ember.

Ennek köszönhetően örömünk csak még nagyobb lett, mikor kiderült, hogy a 4. a Man In Black nevezetű formáció lett, ami egyértelművé tette, hogy immár az első 3-ban vagyunk. Feszült várakozás, majd Majka kimondta, hogy a 3. helyezet a Survivor Band lett. A műsorvezető határozott lelkesedése egyértelművé tette számomra, hogyha rajta múlt volna, a dobogó legtetejére állunk, de mi így is nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel. Kissé fáradtan, de nagyon boldogan hagytuk el a színpadot a hostessektől kapott ajándékcsomagokkal. Nem szégyen a jobbtól kikapni, szokták mondani. Nos, most ezt a gyakorlatban is megtapasztaltam. Az első két helyezett valóban sokkal gyakorlatiasabb volt a színpadon, mint mi, és a döntőben nekik választott számot is úgy adták elő, mintha több ezerszer elgyakorolták volna. Őszintén tapsoltuk meg őket.

Még hátra volt egy kis fotózkodás, többek között a show fő szervezőjével is, aki megjegyezte, hogy mindenképpen várnak minket a következő hasonló rendezvényünkre is. Mi pedig ahogy megígértük, minden bizonnyal ott is leszünk! Majkával végül nem sikerült közös fényképet készíteni, mivel Batman ügyességével szívódott fel egyetlen pillanat alatt.
Miután egy biztonsági őr közölte, hogy jó lenne, ha mihamarabb megszabadulnánk a sminktől, mert a kedves plázalátogatók idegileg nehezen viselik a látványunkat, kénytelenek voltunk a WC-ben nekiállni, hogy bő vízzel + némi szappannal, megváljunk véres ábrázatunktól. A sok stressztől, és a két „fellépéstől" iszonyúan kimerültünk, de ennek ellenére nagyon boldogok voltunk és abszolút elégedettek az eredménnyel. Egy RE5 versenyen persze megalázó lenne a 3. hely, itt azonban kezdő zombi zenészekként sokkal magasabbra jutottunk, mint azt remélni mertük.

Nem volt más hátra, mint az ünneplés, aminek azonban gátat vetett, hogy a Westendben szinte minden szórakoztató egység bezár este 10-kor. Így a jól megérdemelt 4 cl-es szíverősítő helyett maradt fejenként egy shake, amit a McDonald's-ban fogyasztottunk el kellemesen elfáradva és néhány szóban megvonva a nap mérlegét. Hatalmas eredményt értünk el, és ez nem csak a három színpadon őrjöngő zombira vonatkozik. Hanem mindazokra, akik ott voltak, és sminkeltek, segítettek minket, szurkoltak nekünk. Azokra, akik csak egy levélben vagy épp a Fórumon kívántak sok szerencsét. Ez mind-mind kellett ahhoz a 3. helyhez. Talán leginkább úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy a versenyre 19 banda érkezett, és egy Közösség. Így pedig nem is olyan meglepő, hogy ilyen messzire jutottunk.

Szép emlékekkel indultunk haza, arról beszélgetve, mikor is találkozunk legközelebb. Egyelőre úgy fest, hogy a következő rendezvényünk az október 18-i születésnap lesz, ahová a Közösség minden tagját várjuk sok szeretettel. De ne feledkezzünk el a BSC vezetőjének tett ígéretünkről sem, lesz ugyanis még verseny, lesz még fellépés, és mostantól mindig lesz Survivors' Band is. Aki most nem tudott velünk tartani, ne essen pánikba, hiszen legközelebb csatlakozhat hozzánk, hogy egy még erősebb Közösség szálljon szembe a többi formációval, és így talán a dobogó egy magasabb fokára is felállhassunk.