Kezdjünk egy találós kérdéssel. Mi az? Két Tv, féltucatnyi különböző konzol, egy rakás jó játék, 5 kg fornetti, meleg tea, hideg üdítő, rengeteg jó ember és fergeteges hangulat? Most mondhatnám, hogy az első 5-10 helyes megfejtő, megkapja a cikk többi részét is, de azt hiszem ez komoly kitolás lenne azokkal, akik lemaradtak a fentebb körülírt eseményről, pedig szívük szerint ott lettek volna. Így inkább elárulom a megfejtést: Hát persze, hogy az Első Gamers Day, ami december 29-én került megrendezésre, talán túlzás nélkül mondhatom, hogy fergeteges sikerrel!
December 29, reggel 10 óra. Tipikus klímaváltozással megfűszerezett téli nap. Ahogy a Gamers Day helyszíne felé tartok, egy ízlésesen berendezett iroda méretes ebédlőjébe, a lábam alatt van, hogy hó ropog, máskor latyak spriccel szét. Az időjárás nem szokott tekintettel lenni a gamerekre. Érzem, ahogy a fogcsikorgató hidegben a fülcimpán lassan csak egy darab kőkemény hússá fagy, de akkor megérkezem.
Leon fogad, aki jókedvű, mint mindig, és miután lekísér rendezvényünk színhelyére már látom is, hogy minden rendben megérkezett. Egy méretes Samsung HD TV várja, hogy amint kissé felmelegszik a hidegben való utazás után, a legkülönbözőbb Resident játékok élményvilágát tárja elénk. Mellette kistestvére egy kevésbe nagyra nőt Samsung szintén kész arra, hogy megbirkózzon a nextgen korszak előtti játékokkal. Körülöttük konzolok: Xbox 360, Wii, PS2, Nintendo DS és GC. Jobbnál-jobb játékok, amik csak arra várnak, hogy valamelyikük elnyelje őket. Mindemellett pedig számtalan exkluzív gamer cucc. Limitált példányszámú különkiadások, részletesen kidolgozott Tyrant figura, a BioShock Big Daddy-je bontatlan csomagolásban. Minden, amiről csak egy gamer álmodhat.
Az egyik pillanatban még minden nyugodt. Leon a vezetékeket kötögeti, szépséges barátnője Boop pedig Alexia társaságban fornettiért indul. Aztán elkezdődik. Befutnak az első hívások, hogy a résztvevők egyik vagy másik megállóban várnak ránk, így hát Leonnal vesszük a kabátunkat és útra kelünk, hogy begyűjtsük őket.
Általában ha valamiből elsőt szervezünk, akkor mindig csak a szerkesztőség tagjai jönnek el. Ilyen volt az első RE találkozó (és itt persze nem az első NAGY RE találkozóra gondolok, amin alig fértünk el a Darknessben), vagy mondjuk a nyáron megrendezett RE tábor. Most azonban szerencsére megszakadt ezen széria.
Elsőként Sügi és Clayman fut be. Meg kell jegyeznem, hogy mindkét úriember a RE találkozók legelszántabb látogatója, és tiszteletbeni szerkesztőségi tagok. Most is éppen csak hajszálon múlott, hogy nem előztek meg engem is érkezésükkel. De mindez még csak a kezdet.
Alig ülünk le az ebédlőben, máris újabb hívások. Befut Rebecca, majd nem sokkal később Andrew, Alexia, és Boop társaságában egy rakat sütivel. És még dél sincs, mikor megérkezik Hunk2 is. És hogy teljes legyen a team nem sokkal kettő óra előtt megérkezett Carlos is testérével Razziel-el.
Persze mire összegyűltünk a konzolok már rég forrtak az elvetemült gamer-ek kezei alatt. Előkerült a Nintendo GC-re kiadott Resident Evil Remake, miközben a nagy HD TV-n mindenki kipróbálhatta, hogy milyen a Wii lehetőségeit kihasználva felfedezni a Resident Evil 4 világát. Csakhamar körbejár a Nintendo DS is. Akik eddig még nem próbálták a Deadly Silence-t elképedve tapasztalták, hogy mennyi dolgot ki tudtak hozni a fejlesztők, a kis szinte tenyérnyi szerkentyűből.

A galéria megtekintéséhez kattintsd a képre!
A hangulat percről-percre vált egyre emelkedettebbé. A tucatnyi tapaszalt gamer egymást váltotta a jobbnál-jobb játékok előtt. Sorra osztottuk meg egymással a RE játékokkal töltött évek tapasztalatait, és csakhamar kiderült, hogy nincs az a Fan, aki egy ilyen talin ne hallana valami újat. Valamit, amiről eddig nem tudott, amit nem látott, amit még nem próbált ki egy-egy részben.
Azonban mindez még csak a bemelegítés volt. Délután kettőig váratott magára a Gamers Day fő attrakciója, az Umbrella Cronicles. Be kell vallanom, én már a megérkezésem óta csorgattam a nyálam a game-el kapcsolatban, de ahogy mondani szokás türelem rózsát terem. És ez ezúttal be is bizonyosodott, hiszen amint Leon a többi konzolhoz képest aprónak nevezhető Wii-be csúsztatta a játék lemezét, a hatalmas HD TV-n pedig megjelentek az első képek, úgy éreztem ezúttal egy egész csokorra sikerült szert tennünk. És ha mindez nem lenne elég, házigazdánk beszerzett egy Zappert is. Ebbe a kis műanyag szerkezetbe illesztve a Wii két irányító alkalmatosságát, úgy vadászhattuk le az Umbrella különböző teremtményeit, mintha csak egy rohamkarabélyt tartanánk a kezünkben. A játékról egyébként egy másik cikkben részletes tesztet olvashattok, így annak részleteire most nem is térnék ki, sokkal inkább a hangulatra.

A galéria megtekintéséhez kattintsd a képre!
Be kell vallanom, hogy a cikk most érkezett el azon részhez, amikor meg kell próbálnom szavakba önteni valamit, amit valójában lehetetlen. Ezt érezni kell. Ott kell lenni a tucatnyi gamer között, akik egy emberként merednek a képernyőre. Ott kell ülni velük, ahogy kézről kézre jár a Zapper, és mindenki próbál minél tovább jutni a játékban. Egymást bíztatjuk, tanácsokkal látjuk el az igazándiból csak néhány perce szerzett tapasztalatok alapján. Mikor egy keményebb főellenség végleg kileheli a lelkét az egész társaság egyszerre ujjong fel. Mert a győzelem nem csak azé akinél épp a controller van, hanem az egész közösségé, A Túlélők Közösségének sikere.
Egyébként ilyenkor, a TV képernyője által teremtett félhomályban derül ki igazán, hogy ki mennyire is bírja azt a sokat emlegetett borzongást. Bizony nem egyszer előfordult, hogy valamelyikünk megugrott ültében, mikor egy szörny hírtelen elénk ugrott, elkapott, vagy csak egy nem várt esemény zavarta meg Racoon City sötét metróalagútjaiban való bolyongásunkat.
Délután 2-kor került a játék a gépbe, de onnantól az idő mintha megduplázott sebességgel pergett volna. Fogyott a fornetti, kiürültek az üdítős flakonok. A kis TV-n régi nagy kedvenc PS1-es játékok keltek életre, körbejárt a Wii Zapper-je és a Guitar Hero mini gitárja. Mielőtt észbe kaphattunk volna, máris este 8 volt. Mivel az emberek nagy részének, főleg a messziről érkezőknek lassan indulnia kellett, ezért még sor került néhány az elmúlt év nagy dobásának számító játék bemutatására, csak úgy levezető képpen. Így elevenedett meg a képernyőn a vérben nem szűkölködő Dead Rising, majd a gyönyörű Lost Planet, és végül de persze egyáltalán nem utolsó sorban, az elmúlt évben, az „Év Játéka" címet is elnyert BioShock, ami 2007 legszebb játéka is csodálatos látványvilágával.
Már este 10 is elmúlt, mikor végül is elköszöntünk a vendéglátóktól, és hazaindultunk. Úgy érzem a fenti leírás után felesleges lenne további jelzőkkel illetne a Gamers Day-t. Egyetlen negatívumként talán még azt tudnám megemlíteni, hogy a rengeteg jó game-nek és a
remek társaságnak köszönhetően a majd 10 órás találkozó úgy illant el, mintha csak egy 20 perces rövidfilm lett volna. Ez ellen ugyan nem tehetünk, az viszont már most biztos, hogy 2008-ban is lesz Gamers Day, sőt talán nem is egy. Akik ott voltak, azoknak azt hiszem ennél
többet nem is kell mondanom. Köszönjük, hogy eljöttetek, és számítunk rátok a következő összejövetelen is. Azoknak viszont, akik ezúttal lecsúsztak a rendezvényről, felhívnám a figyelmét arra, hogy a fenti cikk nem több, mint egy gyenge próbálkozás arra, hogy leírjam egy fergeteges nap eseményeit. Az élményt, a hangulatot ugyanis lehetetlen leírni. Pont ezért azt tanácsolom nektek fiúk-lányok, hogy legközelebb tegyetek félre mindenfajta elfoglaltságot, és gyertek el, mert ezt látni, érezni kell.
Resident Evil Magyarország Team
|
2008-02-07 21:21:32 | #12
|
  |
úgy ott lettem volna T,T
"Time for them to know the true terror of our bio organic weapons!" - Bertha

|
|
2008-01-23 17:20:13 | #11
|
  |
Ahogy elolvastam tisztára elsajnáltam magamat, hogy nem voltam ott. Nagyon jól írod le az ott történteket (Vagyis hát amit ugye írsz) és ez király lehetett!
Eurythmics - Sweet Dreams
|
|
2008-01-23 01:48:10 | #10
|
  |
Remek a cikk, mint ahogy maga a találkozó volt!
Örök élmény marad számomra a találkozó, csak sajnálom hogy nem maradhatam tovább.

|
|
2008-01-21 16:58:56 | #9
|
  |
Szerintem is klassz volt, lehetséges, hogy idén családiasabb környezetben fogjuk megtartani (nálunk otthon). Azért macerás ám mindent átpakolni az irodába. Meg ha nálunk van, akkor helyben van minden, Resident Evil gyűjtemény miegymás :)
Join The Winners!
|
|
2008-01-20 20:28:10 | #8
|
  |
Csatlakozom az előttem szólókhoz: nagyon jó lett a cikk, Gratulálok Chris :D
A képek is nagyon jók lettek :)
|
|
2008-01-20 20:13:43 | #7
|
  |
Nagyszerű lett a cikk, és nagyon jók a képek is!

|
|
2008-01-20 15:28:44 | #6
|
  |
Gut, Besser, Resident Evil Gamer's Day :)
"My freedom is your freedom..."
|
|
2008-01-20 11:42:53 | #5
|
  |
Köszönöm szépen, fiúk, lányok!:)
De azért hozzá tartozik az igazsághoz, hogy jó cikket csak jó dolgokról lehet írni. Így szerintem az érdem közel sem csak az enyém, hanem mindannyiunké, amiért összehoztunk egy ilyen remek napot. Már alig várom a következőt!:))))
Xbox Gamercards
|
|
2008-01-20 11:30:16 | #4
|
  |
Nagyon jó cikk! Gratula! Jók a képek is! :)
Carlos! Jól áll rajtad a kabátom ;)

A helyzet deftinisztikai szubjektivitása olyannyira kolumbinált, hogy antagónisztikus ellentétben áll a morális egzisztenciával.
|
|
2008-01-20 00:26:27 | #3
|
  |
Nagyon tecceni cikk :) és a galéria is odab*sz :D
Hunk, nintsen semmi baj, má nem is emléxem amúgy ráXD


|
|
2008-01-19 22:35:29 | #2
|
  |
Nagyon szép cikk csak gratulálni tudok hozzá és igazad van,még én is tanultam egykét új dolgott be kell valjam/egyáltalán nem szerény XD/!
Azért Alexiától bocsánatot is kell kérnem,remélem nem ijedtél meg nagyon mikor fel áltam,hát igen sajnos egy igen nagy marha lett belölem ezt anyám se hitte el csak mostanába?XD

|
|
2008-01-19 22:24:54 | #1
|
  |
Nos igen, nem lehetett volna szebben leírni Chris barátom. Ott kell lenni, ott kellett lenni. Ki az a köc*ög a képen? XD

|