A Túlélők Tábora 09

Nyár. Olyan meleg van, hogy az ember úgy érzi, a Nap sugarai élve égetik el. Hogy lehet ezt kibírni? Így utazni, dolgozni, de még az árnyékben feküdni is komoly kihívást jelent. Három évvel ezelőttig nem is kínálkozott semmilyen megoldás vagy csodaszer, amivel át lehetett volna vészelni a klímaváltozásnak köszönhetőn pokollá vált nyári napokat.

Azonban mi megtaláltuk az utat a túléléshez. A távolba mutató jelzőtáblán pedig a következő állt: A Túlélők Tábora. Idén harmadik alkalommal ismét nekivágtunk a nagy kalandnak. Felkerekedtünk és bevettük Szántódot. Ezúttal már a kezdeti Túlélő létszám is meghaladta a 10 főt, arról nem is beszélve, hogy a nyaralás alatt hozzánk csatlakozó Túlélőkkel kiegészülve volt, hogy este 15-en készülődtünk egy különösen idegborzoló horrorfilm megtekintéséhez.
Az előző évek tükrében talán már mondanunk sem kell, hogy alaposan felszerelkeztünk immár kihagyhatatlannak számító zarándoklatunkhoz. 107 centis HD TV, hangfal szett, két notebook, két Xbox 360, PS3, Nintendo Wii, több tucat játék és még több film. Sőt, ezúttal még egy Guitar Hero World Tour csomaggal is gazdagabbak lettünk a Microsoft jóvoltából, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.
Hogy mivel is telt az idén már 8 naposra hízott nyaralás? Milyen játékok és mennyit pörögtek a konzolokban? Melyik film nyerte el leginkább a tetszésünket?
Csak néhány kérdés abból, ami valószínűleg felmerül azokban, akik lemaradtak a Túlélők Táboráról. Azonban rendezvényünk mostanra már olyan méretűre nőtte ki magát, hogy a 8 nap történéseinek pontos leírása valószínűleg könnyedén elérné egy átlagos regény terjedelmét. De persze nem is ez az igazi probléma. Sokkal inkább, hogy azt a légkört, érzést, mindennapokat, amik a tábort uralják lehetetlen képekkel, szavakkal, videókkal visszaadni. Mi megteszünk mindent, hogy az érdeklődő köré varázsoljuk ezt a csodás atmoszférát, ez azonban jelentősen túllépi a lehetetlen határait.
Épp ezért minden részletre kiterjedő beszámoló helyett álljon itt inkább egy tipikus nap leírása. Talán ez áll legközelebb ahhoz az idilli és családias környezethez, amibe minden táborból hazaindulva azonnal visszavágyunk:

Reggel 11. Otthon ez már majdnem dél lenne, a táborban viszont simán csak reggel. Hangokat hallok a szobán kívülről. Valakire éppen sipítozó szörnyek rontanak, majd a plazmavágó dörrenése hamar csendet teremt, amit csak a gépek andalító monoton morgása tör meg kissé. Dead Space, gondolom és elmosolyodom. Kimászom az ágyból, és felveszem a rövidnadrágom, majd belebújok a papucsomba. A 38 fokos nyári napokon ennél nincs is szükség komolyabb szerelésre. Kisétálok a nappaliba, ahol meggyőződöm róla, hogy nem csalt a fülem. Konzi ül középen, szemben a hatalmas HD TV-vel, és épp azon igyekszik, hogy legnehezebb fokozaton jusson el a játék záró képsoráig és ezzel megszerezze az áhított trófeát. Hátra sem fordulva világosít fel, hogy aznap csikós tokányt ebédelünk, amit nemsokára el is kezd csinálni. Csikós tokány? Életemben nem ettem még ilyesmit, de már az a tény, hogy Konzi készíti el garancia rá, hogy ismét valami mennyeien finom eledellel tömhetem meg a bendőm. Roxie tűnik fel mellettem egy csésze jó meleg cappuccinoval, amit gyógyírnak szán álmosan pislogó szemeimre. Hálát rebegve kisétálok a teraszra, és leülök egy műanyag székre, a lábamat pedig egy másikon nyugtatom. Carlos és Sügi csatlakozik hozzám, és miközben álmosan kortyolgatjuk életmentő itókánkat, arról értekezünk, hogy folytatnunk kellene a Guitar Hero World Tour-ben elkezdett pályafutásunkat.

Erről, valamint az előző esti filmről el is beszélgetünk jó 1,5 órát. Konzi ekkor szól ki, hogy végzett a játékkal, és mivel ő beveszi magát a konyhába, akár máris hangszert ragadhatunk. Bemegyünk, és a már jól megszokott idilli hangulat fogad. Roxie és Ani segítenek nagydarab szakácsunknak a konyhában, miközben Alex és Manboy az egymás mellé rakott székeken heverészik. Bekapcsoljuk a hangszereket, és a játék nyitó képsorai le is zárják a folyamatot, ami az ágyból való kimászással kezdődött és a teljes felébredéssel ért véget. Kikeressük előző nap hol hagytuk abba és máris rázendítünk. Sügi úgy üti a dobot, mintha igazi lenne, nem is értem, hogy vajon hogyan bírja még mindig szegény jószág, bár tény, hogy így experten is mindent 90% fölött teljesít raszta hajú barátunk. Carlos arcizmai meg-megrándulnak, ahogy igyekszik lefogni a gitáron a megfelelő „húrokat", meg is van az eredmény, az együttes hatékonyságát mérő mutató hamar a maximumra szalad. Közben próbálom úgy énekelni a hörgésekkel teli kőkemény metál zene szövegét, ahogy azt az előadó teszi, több-kevesebb sikerrel. A képernyőn lévő közönségen kívül, minket figyelő Túlélő társaink is bíztatnak, és meg is dicsérnek, mikor sikeresen teljesítünk egy nehezebb nótát.

Az idő szinte repül, máris délután f3. Konzi méretes, tésztával és tokánnyal teli lábosokkal körülvéve közli, hogy ideje ebédelni, mert a főztje csak frissen és melegen igazán finom. Fáradt arccal csatlakozik hozzánk Eddy és Clayman, akik kissé elcsigázottan ismerik be, hogy az emeleten lévő Xbox 360-on bizony kénytelenek voltak megtapasztalni, hogy a Left 4 Dead tényleg elég hamar képes ősz hajszálakat generálni az ember halántékán, ha a nehézségi szintet expertre állítják.
A tábor életében azon rövid időintervallum következik, mikor mindenki csenden van. Kihurcolkodunk az árnyékos külső részre, és szabályosan nekiesünk a csikós tokánynak. Senki nem panaszkodik, helyette vadul falatozik teleszedett tányérjából, miközben elégedett bólogatással jelzi Konzinak, hogy ez telitalálat volt. A laktató ebéd után még kint maradunk beszélgetni kicsit. Lecsúszik 1-1 korsó sör, esetleg egy kis hűtőből előhalászott szőlő ízű fehérbor . Ilyen jóllakott állapotban még senki sem kívánkozik a habok közé. Alex és Roxie úgy döntenek egy kis ejtőzés jót tenne nekik a szobájukban, Konzi és Clayman pedig elhatározza, hogy a PS 3-on próbálják meg végigjátszani a játéktermek egyik igazi ászát, a Metal Slug-ot. A többiek nézőként, izgatottan kísérik figyelemmel, vajon sikerül e csúcsdöntés.

A játék főellenségéhez ugyan nem jutnak el Konziék, azonban már egyre többször kerül elő a kérdés, hogy mikor is indulunk a strandra. Nem is várat magára sokat a válasz: „most". Gyors átöltözés, és a Túlélők útra kelnek, hogy a 38 fokos melegben a vízben hűsítsék magukat. A háztól nem messze lévő stégen általában nincsenek sokan, és miután ámokfutásba kezdünk, ők is szedik a sátorfájukat, nincs ez másként ma sem. Mikor leérünk, leterítjük a törülközőket, majd máris irány a víz. Először nagyon hideg, ami jó alkalmat ad arra, hogy a gonoszabb táborozók lefröcsköljék a hideg permettel, érzékenyebb társaikat. Ám mikor az utóbbiak megszokják a vizet, általában revansot vesznek az övön aluli támadásért, amiből komoly ütközetek alakulnak ki.
De nem is lennénk igazi Túlélők, ha nem eszelnénk ki valamilyen rendhagyó játékot a vízben. A game ezúttal nagyon egyszerű. Alex és én üldözőbe vesszük Manboy-t és ahányszor sikerült utolérnünk, a magasba emeljük és megpróbáljuk minél messzebbre dobni, hogy leérkezve néhány másodpercre eltűnjön a hűsítő vízben. Azonban a játékmenet hamar megváltozik mikor Claymannel és Konzival az élen a többiek is csatlakoznak, és csakhamar levonhatjuk a tanulságot: nincs akkora ember, akit megfelelő túlerő fel ne tudna borítani.

Az alig két órás tombolás mindenkit meg is győz arról, hogy ideje valami kevésbé fárasztót csinálnunk. Napozásnak álcázott heverészés következik a stégen, amit a táborba való visszatérés követ. Irány a zuhany, hogy kimossuk a homokot a fürdőruhákból, és megszabaduljunk a „napozás" verejtékétől. Közben össze is áll a pár fős elit alakulat, akik aznap vállalják, hogy elmennek a boltba és megveszik a holnapi ebédhez valókat, valamint az esti zsíros kenyér alapanyagot, sőt bónusz küldetésként még megpróbálnak mindent beszerezni arról a listáról is, amit a táborban maradók írnak össze személyes vágyaikról. Ez általában sikerül is, bár előfordult, hogy a „két pár nimfomán csaj" tételt végül nem találtuk meg az üzlet polcain.

Az alakulat útnak indul, miközben a hátramaradók beröffentik az Xboxot. Andrew készül bebizonyítani a többieknek, hogy őt még mindig senki nem tudja megverni a GOW2-ben, főleg nem 1 az 1 elleni küzdelemben. Nem is mond nagyot, a próbálkozók sorra el is buknak vele szembe. Én közben meglátom Sanyi bát az udvaron, aki mint mindig, most is még valamit el akar intézni, mielőtt megvacsorázna. Szólok neki, hogy szalonnát sütnénk, és elkélne némi segítség a tűzrakásban, valamint szükségünk lenne a nyársakra is. Tíz perc múlva, már indulhatunk is Konzival, hogy kihordjuk a sütögetéshez valókat, és tápláljuk a tüzet, mivel szállásadónk máris mindent előkészített. Konzi megpucolja a hagymákat, én elrendezem a székeket és mire minden készen áll, a boltba indult csapat is befut.

Gyorsan behordjuk a hűtőbe az ellátmányt, majd félbeszakítjuk a véres GOW párbajt Andrew és Clayman között, mikor jelezzük, a parázs már készen várja, hogy lepörkölje a zsírt szalonnáinkról. Jókedvű baráti beszélgetés veszi kezdetét az udvaron, miközben forgatjuk nyársainkat a tűz fölött. Előkerül a jó hideg bor is, amit Sprite-tal bolondítunk meg, hogy még jobban essen. A hangulat meredeken emelkedik, és jókedvű hangoskodást, csak az szakítja félbe, mikor mindenki hozzálát, hogy elfogyassza alaposan megsütött szalonnáját. Sanyi bá is csatlakozik hozzánk pár perc erejéig, mint megtudjuk az ő elve az, hogy komoly hiba anélkül lefeküdni, hogy az ember magához venne egy kis szíverősítőt.

A Resident Evil táborokba valószínűleg valami különösen gonosz démon is elkísér minket, aki észrevétlenül rabol el 1-1 órát ebből a néhány kellemes napból. Este 9 volt mikor körbeültük a tüzet, és alig végeztünk a falatozással máris konstatálnunk kellett, hogy hajnali f1 is elmúlt. Így nem maradt más hátra, mint a nap megkoronázása egy jó horror filmmel. Konzi ajánlatát elfogadva, a Hullajót csúsztatjuk a PS3 lejátszójába, és a Túlélők félkörben a TV-vel szemben kényelembe helyezik magukat. A film tényleg hullajó. Szabályosan fetrengünk a nevetéstől az egyes jelenetek közben. Bár nem a megszokott idegborzoló horrorfilm, de a belezés és a fekete humor ilyen keverésére is szükség van időnként. A szinte ideiglenes szlogenünké vált "Átkozottul jó tejsodó, ízletes, édes, amilyennek lennie kell..." is a film egyik igencsak meghatározó jelenetéből származik.

Már majdnem hajnali 3 van, mikor még kiülünk a teraszra, egy pohár bor mellett megvitatni a látottakat és felemlegetni a legnagyobb poénokat. A táborozók nagy része ezzel el is teszi magát holnapra, hiszen még éppen csak elkezdődött a nagy nyári kalandunk. Én még kint maradok Konzi barátommal, hogy megvitassuk az élet nagy dolgait. Hajnali 4 óra is elmúlik, mire ágyba kerülünk. Abban a pár percben, amíg el nem nyom az álom, azon gondolkodom, vajon reggel melyik játékra ébredek majd...

Akármilyen hihetetlen, de ez még nem minden. A fenti velős történetbe ugyanis nem fért bele idei nyaralásunk csúcspontja, amikor is arról kaptunk hírt, hogy Alex egyik barátja / megrendelője a közelben sétahelikopterezteti a Szántód mellett tartott motoros találkozóra kíváncsi látogatóit. Magas, szőke főszerkesztőnk felajánlotta, hogy ha van kedvünk, mi is repülhetünk a modern helikopteren a Tihanyi félsziget körül. A Túlélőknek nem is kellett több, azonnal lecsaptak a kínálkozó lehetőségre, négyes csoportokra osztva felváltva szálltak fel a repülőútra és kivétel nélkül egy életre szóló kalanddal lettek gazdagabbak.

De említhetném az estét is, mikor Mollaka megérkezett hozzánk, és mindenkinek sikerült felöntenie kicsit a garatra. Alex Menrich sorra nyomta le összes kihívóját szkanderben, miközben mi Konzival hangosan énekeltük a „8 óra munka, 8 óra pihenés" mindenki által ismert versszakait az AC/DC, rádióból szóló egyik számára...
Ez azonban közel sem a felsorolás vége, inkább csak a kezdete, de mint azt a bevezetőben is említettem, a tábor hangulatát csak átélni lehet, leírni egyáltalán nem.

Köszönjük Mollakának, Abbatoonak, Carlosnak, a gyönyörű Aninak, valamint a kedves Cindy-nek és párjának, hogy hosszabb-rövidebb időre csatlakoztak hozzánk. Szívből reméljük, hogy 2010-ben már a teljes nyári tombolás időtartamára velünk tartanak. És legalább ennyire bízunk benne, hogy a Közösségből is egyre többen és többen jelentkeznek majd jövőre az immár hagyománnyá avanzsált kikapcsolódásunkra. Sanyi bá szállásának befogadó képességét ugyan már most is igen komolyan feszegettük, azonban nemrég megtudtuk, hogy vannak az Öregnek még rejtett tartalékai, tehát ez nem lehet akadály.

Elmúlt egy nyár, de mi csak arra figyelünk, hogy napról napra közelebb kerülünk a következőhöz. 2010-ben tarts Te is velünk és forgassuk fel együtt Szántód nyugodt hétköznapjait, játsszuk végig együtt az év legjobb játékait, heverésszünk együtt a stégen a nyári kánikulában. Csatlakozz és fedezd fel a Túlélők fergeteges táborát!