Hátborzongató Resident Evil novella egy rajongó tollából!
Bizonyára nem Stephani Perry volt az egyetlen, akit megihletett a Resident Evil játékok zseniális története. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen írtak már hosszabb vagy rövidebb elbeszélést, amelyben kedvenc játékuk szereplői kerültek ismét szorult helyzetbe, illetve új karakterek léptek színre. Nem sokan vannak azonban, akik nyilvánosságra is merték hozni alkotásukat.
Nekem volt szerencsém elolvasni egy ilyen novellát, és meg kellett állapítanom, hogy az író igencsak tehetséges. A történet helyszínei, karakterei és cselekménye rendkívül részletesek és kidolgozottak. Már az első pár sort elolvasva eláraszt az ismerős, sötét, feszültséggel teli Resident Evil hangulat, és ez az érzés egészen a mű végéig kísér minket. A cselekmény helyszíne ismét Raccoon City, de ezúttal egy kicsit másképpen. Az író ugyanis saját magáról mesél a novellában, egyes szám első személyben. Az eseményeket pedig olyan közelről szemléli, mintha valóban maga is jelen lenne.
A multinacionális gyógyszerészeti vállalat, az Umbrella zsoldosokat küld Raccoon Citybe, ahol már egy ideje a T-vírus tizedeli a lakosságot. A feladatuk egyszerű: Eljutni a kijelölt helyre, behatolni az épületbe és megmenteni egy bizonyos személyt. És ahogyan az már lenni szokott, a dolgok ezúttal sem mennek olyan simán...
Mindenkinek ajánlom e novellát, és aki elolvassa talán szintén kedvet kap az íráshoz, vagy épp ahhoz, hogy az idáig rejtegetett, fiókjában porosodó irományát végre nyilvánosságra hozza, és akkor talán legközelebb az ő történetét fogom itt bemutatni.
Ezt a művet pedig mégegyszer meg kell dicsérnem, nem csak a történet zseniális, hanem a katarzist kiváltó befejezés is nagyon el lett találva, egyszóval, remekmű.
|
2008-12-26 21:54:21 | #19
|
  |
Ez nagyon jó lett, színte elképzeltem magam elött a helyszíneket
|
|
2008-08-18 19:04:20 | #18
|
  |
Ebben 100%-ig egyet értek veled Fabyen.Már régen elolvastam a novellát,de még csak most írok hozzá...szégyellhetem is magam érte.Chris ez aratott nálam...az Egyperces után ez a kedvencem.Tetszik többek közt,hogy a főszereplő életébe is bele tekinthettünk kicsit.Én is várom a következőt.
Aki a Resit szereti, rossz ember nem lehet.
|
|
2008-08-18 11:13:16 | #17
|
  |
Erre nem tudok mást írni, minthogy FANTASZTIKUS... :)
Kíváncsian várom, hogy mikor olvashatjuk el végre a következő művedet.

|
|
2008-01-23 08:18:16 | #16
|
  |
A következő művednél sztem kicsit figyelj jobban oda az akciós, illetve a véres jelenetek kidolgozására is.
Mert ennél a műnél ezeket a részeket kicsit elnagyoltad nem folt kelőkép kidolgozva.
Az elsősszám elsősszemély szép jó de mikor az események kicsit felpörögnek és több személy jelenetéről is írnod kel az nem elég részletes.
Ere sztem kicsit figyelj oda jobban majd a következő művednél.
Ja és bocsi a negatív kritikáért. De sztem erre is szükség van hogy jó író lehessen valaki.
Én is szívesen várom majd a kritikákat hogy tudjam esetleg mibe hol hibáztam, és akkor a következő művemnél mire kel majd jobban odafigyelni.
|
|
2008-01-22 10:50:37 | #15
|
  |
Nagy gratula Chris a műhöz.
Jól sikerült kidolgozott, a mondatok is a helyükön voltak.
Bár bevallom a 12-edik oldalnál kicsit belezavarodtam a hirtelen való időugrásba.
Nem értettem egészen.
Kirúgják az ajtót utána pedig egyedül van és véres sebeit kötögeti.
Bár a végére összeállt azért a dolog.
Szóval gratulálok hozzá.
Remélem az én kis irományom is olyan nagy sikernek örvend majd mint a tied.
|
|
2007-11-04 08:04:25 | #14
|
  |
Ismételten meg kell köszönnöm a kedves gratulációkat. Higyjétek el nagyon jól esik.
Ezek a dícséretek egyszerre a legértékesebb elismerései ezen munkámnak, valamint rengeteg energiát adnak a következő elkészítéséhez. Mégegyszer köszönöm szépen!:)
Xbox Gamercards
|
|
2007-11-02 14:33:13 | #13
|
  |
A novella leiró modja nagyon tetszet,kivált kép első személy belső megjelenitése.Szép.

|
|
2006-12-28 18:40:08 | #12
|
  |
Gyerekek! Ez a költemény nagyon-nagyon jól sikerült!!! Gratulálok! :-)
Andiku
|
|
2006-12-08 01:57:05 | #11
|
  |
Grat. Chris!
Én is irok egyet.2 Dolog kell hozzá:
-Idő
-Kedv :D
|
|
2006-11-22 06:18:08 | #10
|
  |
Minden elismerésem!
|
|
2006-11-20 22:15:29 | #9
|
  |
Gratulálok Chris!

|
|
2006-11-20 01:41:24 | #8
|
  |
Ismételten köszönöm szépen mindenkinek a dícsérő szavakat!:) Tényleg nagyon jól esnek, és segítenek a további művek megírásában.
Jill: A vége nem véletlenül lett olyan amilyen. Mindig igyekszem az írásaimba belecsempészni egy kicsit magamból!;)
Xbox Gamercards
|
|
2006-11-18 00:49:33 | #7
|
  |
Egy katona mindig katona marad! Chris nagyon jó lett az irásod :D Gratula!
"My freedom is your freedom..."
|
|
2006-11-17 17:06:28 | #6
|
  |
Zseniális a novella Chris, én még el is pityeregtem a végén magam..
|
|
2006-11-17 16:46:19 | #5
|
  |
Vazze,Chris,ez nagyszerű novella volt!Épp most olvastam el és igencsak megfogott.Nem gondoltam volna,hogy a story-ból mi kerekedik ki a végére és ez nagyon jó volt benne.Sok érdekes és egyéni elgondolás volt benne és hálistennek nem a klisés rémisztgetésre mentél rá,hanem egy ember(?) belső drámáját mutattad meg benne.Mondjuk nekem a storyban felrémlettek hatások(Biohazard 4d executer film+Wesker karaktere az első Perry könyvből("Én irányítok":),de lehet,hogy ezek csak az én képzelődéseim,mert ezeket leszámítva is szuper az írásod.Említetted,hogy nehezen hozod össze a környezet leírásaid.Hááá nemtom mennyit agyaltál rajtuk,de szerintem igencsak ott voltak a szeren(legalábbis nekem folyton jelentek meg az olvasottak alapján a belső képek).Ezt a 16 oldalt rekordsebességgel olvastam el,szinte elröppent az idő és ez az egyik jó ismérve a kiváló novelláknak,hogy olvastatják magukat.Gratulálok,sok sikert a továbbiakban írói ambícióidhoz.

|
|
2006-11-15 23:44:53 | #4
|
  |
Köszönöm szépen Uraim. A jövőben még tervben van egy újabb RE mű, de az inkább lesz könyv mint novella. Viszont pont ezért még várni kell majd egy darabig a megjelenésére, de ígérem, hogy amint elkészül itt fogom elősször publikálni! Mégegyszer köszönöm szépen az elismerést!
Xbox Gamercards
|
|
2006-11-15 04:09:51 | #3
|
  |
Nagyon jó lett! Ajánlom mindenkinek! Mégmégmég! ;)
|
|
2006-11-14 02:46:58 | #2
|
  |
Kedves Péter!
Én már nem dicsérleg jobban mert nem tudlak!
A novelládat már kiveséztük együtt!
Nem is tudom talán nincs is olyan este hogy el ne olvasnám legalább egyszer a novelládat!
Megegyszer gratulálok!
Maradok Tisztelettel:
Carlos Oliviera

|
|
2006-11-14 00:42:05 | #1
|
  |
Nekem nagyon tetszett a novella.
Tetszik, ahogy felépítette bennem a Resis hangulatot és végig meg volt, és ahogy leírta utolsó életképeit...!!!
Remélem, hogy még hallunk Ördög Péterről, vagy hasonló storykat olvashatunk!

|